David Merrill neve nem hangzik túl ismerősen itthon, sőt az elektroakusztikus zene sincsen annyira a központban, pedig egy jól eltalált, atmoszférikus darab megtalálhatja a közönségét. Ehhez azonban nyitottság kell és annak az igénye, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból. A Golden Oranges of Mars mindkét kihívásnak megfelel. A Neuma Records felvételét hallgattuk meg.
A Golden Oranges of Mars több annál, mint amit a retro elektronikára való ironikus utalás sugall. David Merrill új albuma Morton Subotnick 1967-es szinti-klasszikusának, a Silver Apples of the Moonnak a gravitációs vonzáskörében van, de pályája még szélesebb.
Keith Emerson úttörő munkássága által inspirálva Merrill útja az elektronikus zene felé Elias Tanenbaumnál folytatott tanulmányaival kezdődött a Manhattan School of Musicban, ahol először találkozott az ARP 2500-as típusú szintetizátorral. Ez az élmény nyitotta meg a fülét Morton Subotnick, Edgard Varese, Ilhan Mimaroglu, Iannis Xenakis, John Cage, Karlheinz Stockhausen és mások forradalmi munkáira, és örökre megváltoztatta a zenéről és annak lehetőségeiről alkotott felfogását.
Merrill alkotófolyamatát ezen a lemezen is a felfedezés és a spontaneitás jellemzi. Nem indul el rögzített elképzeléssel, hagyja, hogy a szintetizátorain felfedezett hangok irányítsák az egyes darabok fejlődését. Ez a megközelítés tiszteletben tartja munkájának organikus fejlődését, miközben kihívást jelent számára, hogy fókuszban tartsa és elkerülje a hangzásbeli kompromisszumokat.
Merrill, érzésem szerint, úgy gondol erre a hét számra, mint szoborfestményekre, a hangot 3D-s plasztikus művészeti formaként használja, amely mindig reagál a térre, a színekre és az időre. Inspiratív, érdekfeszítő munka, amely kizökkent a komfortzónánkból, néha provokál is, nem öncélúan, csak annyira, hogy gondolkodjunk a hallottakon.