Legkedvesebb áriáiból válogat új lemezén Kovács István

Szerző:
- 2025. május 1.

Május 9-től érhető el a Hungaroton gondozásában Kovács István és Kovács János új albuma, melyre Mozart, Verdi és Wagner művei kerültek.

- hirdetés -

Mi a közös bennük ebben a három zeneszerzőben? Leginkább az, hogy a zenetörténet legjelentősebb operáit köszönhetjük nekik, egyben a legösszetettebb karaktereket a legcsodálatosabb áriákkal. Kovács István sokszínű válogatása méltó bemutatása egy basszusénekes repertoárjának (annak is csak egy kisebb szeletének), és egyben lehetőséget ad arra, hogy hallgatóként átéljük az operairodalom legnagyobb hőseinek sorsfordító pillanatait.

Kovács István generációjának egyik legsokoldalúbb énekművésze, aki előbb orvosi diplomát szerzett, majd zenei tanulmányait Schultz Katalin, Polgár László, Sherman Lowe és Komlósi Ildikó irányítása alatt végezte. A magyar zenekedvelők szélesebb köre először az 1993-as Ki mit tud? vetélkedő döntőseként ismerhette meg őt. A Magyar Állami Operaházban többek közt Walter (Luisa Miller), Raimondo (Lammermoori Lucia), Sarastro (A varázsfuvola), Kékszakállú, Golaud (Pelléas és Mélisande), valamint Don Giovanni szerepeit alakította. Fellépett a Berlini Állami Operaházban, a Frankfurti Operaházban, továbbá a torinói, palermói, nizzai, bordeaux-i, toulouse-i, avignoni és kolozsvári operaházakban is. Munkásságát 2004-ben Liszt-díjjal, 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkersztjével ismerték el, 2023-ban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekesének választották.

Kovács János 2007 őszétől a Magyar Állami Operaház első karmestere, és 2014 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere. Első vendégkarmestere volt a Szlovén Filharmonikusoknak, 1992 óta a Tokiói Filharmonikusok állandó vendégkarmestere, 1998 óta első vendégkarmestere is. Művészi munkája elismeréseként 1984-ben Liszt-díjjal, 1996-ban Érdemes Művész címmel, 2001-ben Kossuth-díjjal, 2015-ben Prima Primissima díjjal, 2018-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetéssel, 2019-ben Artisjus-díjjal jutalmazták munkásságát. A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja, Mesterművésze.

A felvételbe ide kattintva lehet belehallgatni.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo