Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Háda Fruzsina: „Számít, hogy milyen témáról, kiknek beszélünk”

Háda Fruzsina: „Számít, hogy milyen témáról, kiknek beszélünk”

A Highlights of Hungary kezdeményezésben jelölt Kiállok érted című előadásban is játszó Háda Fruzsinával beszélgettünk pályaválasztásról, tudatosságról és véletlenről, illetve a társadalmi kérdéseket fókuszba állító produkciók készítésének lehetőségeiről és felelősségéről.

– Véletlen vagy belső indíttatás, tudatos választás az, hogy többnyire olyan előadásokban játszol, amelyekben társadalmi problémák vannak fókuszban? 

- hirdetés -

– Eleinte nem volt ebben tudatosság.  A debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségiztem, utána egy időre távolabb kerültem a színháztól. Nem vettek fel a színművészetire és könnyű szívvel mentem el az ELTE művészettörténet szakára, sok minden érdekelt, nem éreztem azt, hogy minden áron színész akarok lenni. Nem is felvételiztem máshova. De lassan kiderült, hogy semmi nem olyan izgalmas számomra, mint a színház. Semmi nem adott olyan örömöt, sikerélményt és nem töltött el hasonló zsigeri kíváncsisággal. A Káva Kulturális Műhelyben kerültem közel a színházi neveléshez, ez a műfaj nagyon komplex, örülök, ha megtalálnak ilyen munkák is a független előadások mellett, melyekben „csak” színészként vagyok jelen. Otthonos, ha a játék öröme mellett a műhelymunka, az együtt gondolkodás örömét is meglelem, ahol azt érzem, hogy megpróbálunk reagálni arra, ami körülvesz minket.

A színházra fórumként tekintek, amit kötelességünk használni, kérdéseket kell feltennünk és rá kell mutatnunk a fontos témákra, itt hever előttünk épp elég.

Sőt, most, hogy már alig van levegő körülöttünk, nem is nagyon lehet másról beszélni, muszáj kifogalmazni azt a sok feszültséget, problémát és ügyet, ami ezért ordít, különben megőrülünk. Most már tudatos, hogy hitelesen próbáljak meg képviselni fontos ügyeket, nekem erre a színház az eszközöm. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a megfelelő szövetségesek megérkeznek hozzá.

Éljen soká Regina!

– Említenél néhány ilyen nagy találkozást, különlegesen fontos projektet?

– A Kiállok érted című előadás fontos misszió, amit öt éve játszunk gyermekotthonokban. Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó foglalkozás a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja. A program Highlights of Hungary egyik idei jelöltje. Illetve kiemelném még az Éljen soká Reginá!-t, amely egy hosszabb közösségi színházi folyamat eredménye, Budapesten, a Trafóban láthatta a közönség. De eljutottunk vele számos vidéki település közösségeihez és Drezdába is. Nagyon sokrétű és tanulságos munka volt. A folyamat része volt például digitális történetmesélés és pszichodráma is. Rajtam kívül pedig nyolc szomolyai roma asszony állt a színpadon a saját történeteivel arról, hogy mit jelent a mai Magyarországon romaként, nehéz anyagi körülmények között anyának lenni.  Mindkét előadást Romankovics Eda rendezte, akivel nem csak ez a két közös kaland áll már a hátunk mögött.

– Milyen volt ebben a csapatban dolgozni, olyan emberekkel, akiknek nem a színház a közege? Azt gondolom, teljesen másképp kell felépíteni a próbafolyamatot azokkal, akik nem ismerik ezt a protokollt.

– Teljesen el kellett felejteni mindent, ami egy professzionális színházi munkában alap. Pontosabban máshova kerülnek a hangsúlyok, amikor egy ilyen speciális közegben zajlik az alkotómunka. Elsősorban emberként kellett jelen lenni, megismerni őket, az életüket és a prioritásaikat. Megérteni, hogy ők ebben a projektben a lehető legmesszebb kerültek a komfortzónájuktól, hirtelen ott volt egy csomó messziről jött ember, aki olyan szavakat használt, hogy rendelkezőpróba, meg szövegkönyv, hirtelen két világ zsúfolódott össze egy mezőkövesdi hideg, kicsi teremben. Onnan pedig egyszer csak a Trafó színpadán találtuk magunkat. Csak közben nekik ugyanúgy meg kellett küzdeni azzal, hogy mit fognak enni adni a családnak másnap. Nem volt mindig egyszerű, sok türelem és elfogadás kellett mindenki részéről.

Kiállok érted

Fokozatosan épült a bizalom és rengeteget beszélgettünk, arról, hogy ki hogy érzi magát és mi is a mi közös ügyünk. Arra tényleg hamar rájöttünk, hogy a szövegkönyvet felejtsük el, csak egy kanavász volt, de azon belül kétszer nem hangzott el soha ugyanaz a szöveg. Épp ez a jelen idő az, ami felemelővé tette, de közben pedig olyan érzés is, mintha egy aknákkal teli mezőn járnál, bármikor jöhet egy helyzet, ahol menteni kell, bármikor történhet valami nagyon váratlan, nem bukhatok le, hogy a hajam szálával is koncentrálok miközben a titok épp az, hogy természetesen és felszabadultan legyek jelen és az asszonyokat is felszabadítsam ebben a közös játékban.

– Ezeket az előadásokat játsszátok színháztermekben, gyakorlott nézők előtt, és terepen, olyan közönségnek, akik maguk is érintettek a történetekben. Ez a kettősség alkotóként milyen hozzáállást kíván?

– A jó színház egy színházteremben, tanteremben, nevelőotthonban vagy egy zsákfaluban is működik. De megtanultam többek között a már említett munkák során, hogy

felelősen kell átgondolni a szerepünket egy adott közegben. Egyáltalán nem mindegy, kinek, mit és miért akarunk elmesélni. Ha ezeket tisztáztuk, akkor elkezdhetjük keresni a megfelelő formanyelvet.

A Kiállok érted-nek most készül a folytatása, pont ezekkel a kérdésekkel találtuk aktuálisan szembe magunkat.  Egy olyan dokumentumszínházi előadáson dolgozunk, melyben államigondozásból kikerült felnőttek és fiatalok történetei bomlanak ki, és képesek motiváló erővel hatni a nevelőotthonos gyerekek számára. Cél, hogy az előadás színházi keretek között is működjön, de a Trafó színpadára máshogy hangolnánk az előadást. Ha mégis megtalálja a produkció ott is a helyét, és érzékenyíteni képes az szuper, de számunkra nem ez az elsődleges szempont ebben a munkában. Ez azt jelenti, hogy bizonyos dolgokról le kell mondani. Ezek sokszor nehéz döntések.

Pofon (KV Társulat)

– Ehhez az igazisághoz az is hozzátartozik, hogy nem darabhoz kerestek formát, hanem egy problémához, kérdéshez készítitek az előadást.

– Ritkább eset, hogy kész szövegkönyvvel indul egy próbafolyamatom, de ez a helyzet önmagában előrevetíti, hogy egy közös keresés veszi kezdetét. A Pofon, a legutóbbi, októberi bemutatóm is így készült a KV Társulattal. Megvolt a téma, jelesül a párkapcsolati erőszak. Zsigó Anna dramaturg és Kovács D. Dániel rendező komoly kutatómunkát végeztek, majd sokat dumáltunk, ki-ki mesélt a saját tapasztalatairól a témában, sok anyagot gyűjtöttünk és improvizáltunk – így fejlődtek a jelenetek. Azt vizsgáltuk, hogy milyen szerepet kap a segítő háló, a hatóságok és az egészségügy ebben a folyamatban. Miután ez az előadás viszont a Trafóban játszódik progresszív, provokatív megoldásokkal közelítettünk.

Háda Fruzsina

– Eközben pedig dolgozol – bár nem ez a megfelelő jelző rá – jóval hagyományosabb előadásokban is, mint a TÁP Színház projektjei.

– Az a szabadság és nyitottság, amivel ott találkozik az ember, egészen kivételes. Számomra ez nagyon vonzó. Azt, amit Vajdai Vilmos enged és kér, receptre felírnám mindenkinek. Ez nem egyszerűen arról szól, hogy feszegesd a határaidat, vagy merj rossz lenni, hanem egy olyan stúdium, amit nagyon jól lehet hasznosítani mindenféle helyzetben. Az Utas és holdvilág az eddig említettekhez képest egy egészen másféle, de azokhoz hasonlóan egyszeri és megismételhetetlen lehetőség egy színházi ember életében, hiszen az előadás formája eleve irgalmatlan nagy kihívást jelent. Elképesztő koncentrációs és ritmusgyakorlat, aminek a próbáira nem lehetett készületlenül menni. Sokan vagyunk benne, az egyeztetések miatt ritkán tudjuk játszani, de mindig hatalmas élmény nekünk és a nézőknek is.  A vírushelyzet miatt majd egy éve csúszik az új bemutatóm a Táp színházzal, hasonlóan izgalmas a koncepció. Vajdai Vilmos és Nagy Lili rendezi, ha egyszer vége az apokalipszisnek.

Ide kapcsolódik:
Élet a vírus utáni korban – Beszélgetés Vajdai Vilmos rendezővel A Menedékről

– Azt már említetted, hogy a Kiállok érted a Highlights of Hungary egyik idei jelöltje. Mit jelent ez nektek, és milyen hozadéka lehet annak, hogy ez az egyébként már több éve futó előadás fókuszba került?

– A Highlights of Hungary egy remek kezdeményezés, és már nagyon sokat jelent az is, hogy Törőcsik Franciska jelöltjei között ott vagyunk. Az előadást három partner, két független társulat – a KV Társulat és a Láthatáron Csoport –, illetve a prostitúcióból, emberkereskedelemből kikerültek rehabilitációjával foglalkozó, védett házakat működtető, Névtelen Utak Alapítvány hozta létre. Egyedülálló a koprodukció ténye mellett az is, hogy a független szférában ilyen hosszú időt és ilyen számot ér meg egy produkció. Külön öröm, hogy Barabás Ildikó alezredes segítségével az ORFK Bűnmegelőzési Programjában szerepel az előadás, ha pedig véget ér a járványhelyzet, prevenciós céllal rendőröknek is játszani fogjuk. A nevelőotthonokban az előadás után többször keresnek meg bennünket, hogy elmeséljék a saját történetüket. A már említett folytatásban, az egyik interjúalanyunknak az előadás segített, hogy ráismerjen a saját helyzetére és sikerüljön kilépnie az abuzív kapcsolatából. Ez egy kivételes sikertörténet. De az élmény fontossága és a lehetőség, hogy gondolatot ébresszen már nagyon sokat jelent.

– Mit gondolsz az SzFE körül kialakult helyzetről?

– Szeptemberben kezdtem el a Szfe-n a drámainstruktor-színjátékos szakot. Olyan pályán lévő színészek vagyunk ebben az osztályban, akiknek eddig nem volt szakirányú diplomája. Nem nagyon lehet szavakat találni a jelenlegi pusztításra. Még érdekesebb ezt belülről látni, ráadásul egy olyan osztályban, ahol már mindenki tartozik valahova a szakmában és felüti a fejét a függés és a félelem. Nem tudom, mi jön ezután. De az, hogy a Vas utcából indult el, hogy lehet nemet mondani, ha erőszakkal akarnak lenyomni a torkunkon valamit, és, hogy ideje megtanulnunk, mi a szolidaritás, azt a mi generációnk biztosan nem felejti el, ahogy sok minden mást sem abból, ami épp történik.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

X
X