Ön hogyan éli meg a bezártságot?

Szerző:
- 2021. február 19.
Alatta-felette (TÁP Színház) - forrás: Trafó

A Trafó február 19-i élőben streamelt e-Néző előadásában többek között Fekete Ádám, Janklovics Péter, Jónás Vera, Láng Annamária, Tasnádi Bence és Vajdai Vilmos beszél arról, hogyan élik/éljük meg a járványhelyzetet, és a bezártságból fakadó következményeket.

Hogy éljük meg a magányunkat most, hogy erősebben szembesülünk vele, mint korábban bármikor? Hiányaink ott lebegnek körülöttünk, követnek, akár az árnyak. Társsal jobb vagy anélkül? Jó a szex, menekít, de meddig, kivel, társsal vagy egyedül?

Emberek történeteket mesélnek – méghozzá sajátot. Röviden így jellemezhető a TÁP Színház Alatta-felette című produkciója. A nézőknek szóló instrukció: „Leülünk, kényelmesen elhelyezkedsz otthon, majd valaki feláll közülünk és mesélni kezd. Történetében egy ponton megáll, ping!, visszaül, majd föláll a következő mesélő, és így tovább. Mindenki három etapban mondja el a történetét, amelynek középpontjában egyetlen téma áll: a magány. Közben ihatsz is, ehetsz is, ha akarsz, ha van pofazacskód meg fogad hozzá! De azért félszemmel figyelj ránk is.”

Az Alatta-felette a TÁP Színház egyik jól kipróbált, tizenéve futó formátuma: egyfajta tematikus és időkeretes improvizatív dokumentum-színház, amelyben a résztvevőknek 3×2 percbe kell a történeteiket belesűríteni. Sztoriztak már választásokról, titkokról, zombikról, erőszakról, rasszizmusról, kábítószerekről, arról, hogy régen mindig jobb volt. Ezúttal a teljes cím: B@szatlanul… avagy Hiányaink, Most és Örökkön – magány: szex, munka, internet. Vajdai Vilmos rendezői szerepéről és módszeréről a következőket mondta: „Az utolsó pillanatig hagyom a szereplőknek, hogy kitalálják, mit mesélnek majd. A héten lesz egy próba, de teljes egészében én is csak az előadás napján hallom majd őket először. Az a tapasztalatom, hogy ha egy előadó elsőre kiválóan előadja a történetét, akkor legközelebb azt próbálja felidézni, és nem lesz olyan hatása. Attól lesz dokumentarista, hogy az előadásban születik meg a történet.”

A február 19-i közreműködők: Fekete Ádám, Göndör Laci, Hajmási Péter, Janklovics Péter, Jónás Vera, Laboda Kornél, Láng Annamária, Molnár G. Nóra, Tasnádi Bence, Vajdai Vilmos, Vetlényi Lili, Vranik Krisztián, Znajkay Zsófia.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo