Papageno Radio
- hirdetés -
Színház A változás apró, személyes körei – új előadást készít a Sajátszínház

A változás apró, személyes körei – új előadást készít a Sajátszínház

A Sajátszínház színházi szakemberek, társadalomkutatók és roma civilszervezetek közös kezdeményezéseként alakult közösség, első, saját történetekből készült előadását Éljen soká Regina! címmel 2017-ben mutatták be a Trafóban. A közreműködő szomolyai nőkből, egészségügyi dolgozókból és nőket segítő civil szervezetek képviselőiből 2020-ban jött létre a Szívhangok elnevezésű alkotóközösség, amelyben továbbra is személyes történetekkel dolgoznak. Mindennek ellenére?! című, pénteken a Trafó e-Néző sorozatában látható kutatószínházi projektjükben az egészségügyi ellátórendszer mindennapi küzdelmeit tematizálják. A közösség két tagjával, Csörgő Andreával és Orgon Ilonával beszélgettünk.

- hirdetés -

– Ilonka, számodra nem új a Sajátszínház, te már a Regina csapatában is benne voltál. Miért csatlakoztál ahhoz a projekthez?

- hirdetés -

Orgon Ilona: Én már négy éve dolgozom a Sajátszínházban, és elsősorban azért csatlakoztam, mert nagyon jó a társaság. Egy faluban lakunk, ismerjük egymást, de a Regina miatt egészen másféle lett köztünk a kapcsolat.

Ahogy meséltük egymásnak a történeteinket, sokkal nyitottabbá váltunk egymással szemben,

és voltak próbák, amikor sírtunk ezeken. 12-en kezdtünk, de amikor fölvetődött, hogy színházi előadás lesz belőle, csak nyolcan maradtunk. A többiek nem érezték elég erősnek magukat ahhoz, hogy kiálljanak a színpadra, és előadják a saját történeteiket, még úgy se, hogy mindenki más történetét meséli. A Reginával nagyon sokat turnéztunk, még jobban összekovácsolódtunk, és arra gondoltunk, hogy jó lenne ezt folytatni úgy, hogy bevonunk aktivistákat, védőnőket, orvosokat is. Szerencsére sikerült, és egy éve dolgozunk együtt ezzel a csapattal.

– Andi, te az újonnan bevontak közé tartozol. Hogyan kerültél a csapatba?

Csörgő Andrea: Több ismerősöm is látta az Éljen soká Reginá!-t, én csak felvételről tudtam megnézni az előadást. Amikor Horváth Kata megkereste a Másállapot a szülészetben mozgalmat, és elmondta, hogy szeretne bevonni a projektbe egészségügyi dolgozókat és olyan aktivistákat, akik a szülészeti területen dolgoznak, többen is jelentkeztünk. Én közben elkezdtem a munkát az EMMA Egyesületben, amelynek a nőközpontú szülészet mellett az a fő célja, hogy megteremtsük annak a feltételeit, hogy anyának lenni ne legyen hátrányos helyzet. A személyes motivációmat az jelentette, hogy középosztálybeli, jó helyzetben levő nőként sokkal könnyebben hallatom a hangomat, mint azok a nőtársaim, akik nincsenek ilyen privilegizált helyzetben. Számomra

fontos a szolidaritás,

az, hogy tudjak tenni azokért is, akiknek kevesebb eszköz áll a rendelkezésükre. Menetközben azonban kiderült, hogy sokkal többet tudok tanulni a szomolyai asszonyoktól, mint amennyit én tudok nekik adni.

Ide kapcsolódik:
Háda Fruzsina: „Számít, hogy milyen témáról, kiknek beszélünk”

– Mi mindent tanultatok egymástól?

OI: Én megtanultam azt, hogyan legyek sokkal nyitottabb, és hogyan álljak ki magamért. A csoport abban segít, hogy tudom, nem vagyok egyedül, és bármi történik velem, azt bevihetem a csoportba. Elmondhatom a gondolataimat, megoszthatom az érzéseimet, ők pedig nagyon szívesen meghallgatnak, és együtt próbáljuk megoldani a gondokat. Persze, ahhoz idő kell, hogy az ember meg merjen nyílni mások előtt, de voltak gyakorlatok is, amik ebben nagyon sokat segítettek. Például volt olyan egy szociodrámás foglalkozáson, hogy bele kellett helyezkednünk a másik helyzetébe, és el kellett mondanunk, mi mit tennénk.

CSA: A csoport példája és a szomolyai asszonyok közössége nekem, egy „fejnehéz” embernek abban jelent sokat, hogy bátran merjek az érzéseimre hallgatni. Segítő, támogató, erősen gondolkodó, mindig a másik szempontjait előtérbe helyező emberként gyakran nehéz felszabadultan a saját érzéseimhez kapcsolódni. Mivel a saját életem, munkám számos területén úgy kell ezekhez kapcsolódnom, hogy a másikat ez ne befolyásolja, nagyon nehéz szétválogatnom azokat a helyzeteket, amikor ezt megtehetem. A csoportban megtanultam, hogy a gondolataim mellett az érzéseimet is merhetem kifejezni, illetve azt is segített felismerni, hogy

az emberi kapcsolatok önmagukban értéket jelentenek,

azok fontosak, azokat ápolni kell, függetlenül attól, hogy bizonyos dolgokban eltérően gondolkodunk a világról. Ezekhez, ahogy Ilonka is mondja, kaptunk eszközöket. Azt hiszem, nekünk és a szomolyaiaknak is nagyon emlékezetes pillanat volt az, amikor a pszichodráma eszközével a felszínre került egy, a mélyben levő ellenállás, a szociodrámával pedig úgy tudtunk róla beszélni, hogy megszűnt a bizalmatlanság. És ezekben az eszközökben az a jó, hogy a mindennapokba is átvihetők.

– Hogyan jött létre ez az előadás? Hogyan dolgoztatok? Hogyan próbáltatok?

OI: Amikor színpadon próbáltunk és megakadtunk, mindig azt mondtuk a rendezőnek, Romankovics Edának, hogy kimegyünk, elszívunk egy cigit, megiszunk egy kávét, és aztán folytatjuk újult erővel, tiszta fejjel. Itt viszont ezt nem lehetett megcsinálni, ráadásul mindenki otthon volt, körülötte a család, ezért nehezebb, fárasztóbb volt a próba. Szerencsére még tavaly is tudtunk találkozni, aztán átjöttünk Zoomra, nemrég pedig hívtunk ismerősöket, hogy kívülről nézzenek rá arra, ahol tartunk.

CSA: Az, hogy személyesen kezdtük el a munkafolyamatot 2019 júliusában, és abban az évben ősszel intenzíven tudtunk dolgozni, kialakítottunk egyfajta rendet, erős alapot adott. Csak azért tudtunk hatékonyan átmenni az online platformra, mert már megismertük egymást, jól tudtunk együttműködni, a különböző munkacsoportok is összeszoktak, de mivel húszegynéhány résztvevő van a projektben, minden online találkozásba bele volt kódolva némi rendezett rendezetlenség. Emiatt persze erősebb koncentrációt és fegyelmet igényelt mindenkitől minden képernyő előtti alkalom, de a facilitátorok kézben tartották a dolgokat.

Szívhangok: Mindennek ellenére?! – fotó: Csoszó Gabriella

– Mit jelent az, hogy munkacsoportban dolgoztok?

CSA: A projekt minden részterületének vannak felelősei. Én a szervezeti munkacsoportban vagyok, és ahol előkészítjük azokat a döntéseket, amiket végül közösen hozunk meg, és főleg az Excel-táblákkal foglalkozom, a költségvetést, a pénzügyeket érintő nyilvántartásokkal.

OI: Én pedig a kommunikációs munkacsoportban, és hetente ülünk össze ötletelni, tervezni. Létrehoztunk egy Facebook-oldalt, ami hamar népszerű lett. Az működtetjük, készítettünk már riportokat, videókat, és azzal is foglalkozunk, hogy minél többen tudjanak például a trafós előadásról. És van még a szakmai munkacsoportunk, ahol a workshopjaink témáit dolgozzuk ki a témáink szerint, itt vagyunk a legtöbben.

– Ilonka, említetted a Regina-turnékat, Magyarországon és külföldön is jártatok az előadással. Volt olyan visszajelzés, ami különösen megérintett?

OI: Debrecenben voltunk a Deszka Fesztiválon. Az előadás után odajött hozzám egy korombeli orvos, és elmondta, hogy tudja, kiről beszéltem az előadásban, aki egy miskolci kollégája volt. És ez a főorvos úr egy hónappal később bejelölt Facebookon.

– Andi, mit gondolsz, milyen hatást tudnak kifejteni ezek a projektek? Hogyan segíthetik elő a változást az ellátórendszerben?

CSA: Ahogy a projekt résztvevőiként új kompetenciákat tanulunk és a személyiségünk fejlődik, úgy vetünk egyre nagyobb hullámokat. Először a saját környezetünkben, a családban, a munkahelyen, a baráti körben, a lakóhelyen működünk másképp, megerősödve, nyitottabban, és ez a változás egyáltalán nem alábecsülendő, mert húszegynéhányan vagyunk ebben a projektben, ami húszegynéhány családot, munkahelyet, baráti kört, lakóhelyet érint. Emellett ott vannak azok, akik figyelik a munkánkat, akik eljönnek az előadásokra, követik a Facebook-oldalunkat, és rájuk is hatással vagyunk, illetve nagyon bízom abban, hogy a műhelymunka eredményét sok helyre el tudjuk vinni. A legfontosabbnak mégis azt érzem, hogy

míg a másik ember történeteit, dilemmáit hallgatjuk, felismerhetjük magunkban a hasonlóságot.

Ha elkezdjük a saját belső monológunkat, az önvizsgálatot, a helyzetelemzést, és képesek leszünk más szemszögből tekinteni magunkra, máris elindul a változás az egyén szintjén. Idővel ez a sok különálló változás pedig elvezethet a rendszerszintű társadalmi változáshoz. Bármilyen rendszer organikusan és jó irányban csak akkor változik, ha arra a résztvevőknek belső igénye van, nem pedig fölülről jövő akarattal vagy kényszerrel.

– Kiket vártok péntek este a képernyő elé?

OI: Azokat, akik nem tudják elfogadni, hogy mások problémáin átnéznek, akik segíteni és változtatni akarnak ezen.

CSA: Mindenkit, aki valaha kiszolgáltatottnak vagy tehetetlennek érezte magát, vagy azt érzi, most vacak helyzetben van, mert akár az előadás nézőjeként, akár a játék résztvevőjeként olyan muníciót kaphat, ami továbblendít abból, ami kilátástalannak tűnik.

Szívhangok: Mindennek ellenére?!

 

… egy roma anyuka, aki kiharcolja gyerekének az életmentő műtétet
… egy szülésznő hallgató, aki kimegy és nem asszisztál a szülőszobai erőszakhoz
… egy védőnő, aki a járványidőszakban maga próbálja kiépíteni az ellátást a saját körzetében
… egy roma ápolónő, aki napi két órát utazik, hogy pszichiátriai betegeket lásson el és ebből eltartsa a családját
… egy férfi, aki nem akarja többet azt válaszolni, hogy semmit, amikor a gyerekei este megkérdezik tőle, hogy mit hoztál
… egy orvos, aki a kórházi rendben próbálja megteremteni az emberiesség pillanatait
… egy aktivista, aki rendszerszintű változást akar
… egy fiatal, iskolázott roma nő, aki időnként már ki tudja mondani, hogy nem oké, ha megalázzák

 

„Társulatunk roma nőkből és férfiakból, egészségügyi dolgozókból, segítőkből és aktivistákból áll. A helytállás hétköznapi drámáival foglalkozunk. Történeteinkkel megerősítjük egymást, hogy nehéz helyzeteket is túléltünk már, voltak és vannak túlélési stratégiáink. Ugyanakkor a jelenlegi, szélsőségesen kiélezett helyzetben azt kutatjuk, hogy mi lehet a magányos hősökön túl. Mik lehetnek a helytállás kollektív formái? Online színházi kutatóműhelyünkre olyanokat várunk, akik vagy tudják erre a választ, vagy pedig szívesen keresik velünk együtt.”

 

Alkotók: Báder Renáta, Borsos B. Róza, Csörgő Andrea, Ferencz Irén, Horváth Kata, Horváth Rita, Horváth Róbert, Horváth Zsanett, Juhacsek Ildikó, Kádár Szonja, Keszler Viki, Kovács-Pászthy Balázs, Lakatos Noémi, Lakatos Rudolf, Orgon Ilona, Pados Eszter, Petrik Zita, Proics Lilla, Rácz Anita, Romankovics Edit, Szilágyi Zsófia

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.