A pásztorkultúrában gyökereznek legrégebbi hagyományaink, köztük az a dramatikus táncjáték, melyet a népzenekutatás által az oláh leány tánca vagy az elveszett juhait kereső és sirató pásztor története néven ismerhetünk.
Ez az összetett műfaj hangszeres népzenénkben különleges helyet foglal el, elsősorban mint zenei emlék maradt fenn, de meghallgatva nem is nehéz elképzelni azt, hogy valaha nem csak a zene, hanem vele gesztusok és táncelemek együttesen adták a történet ábrázolásának teljes eszköztárát.
A juhász elveszett juhainak történetét különféle zenei elemek segítségével ismerhetjük meg. A történéseket rendkívül részletgazdagon és képszerűen ábrázolják a hangszerrel létrehozott effektusok és dallamok, a különböző tempójú részek pedig létrehozzák a mese két pólusát: a dallam első része egy lassú, elbeszélő, kesergő rész, amely a pásztor fájdalmát fejezi ki. Itt rendszerint egy, az adott dialektushoz kapcsolódó keserves dallamot hallunk. A búslakodó részt követi egy gyorsabb, régies táncdallam, amely vidékenként szintén változik: a juhász azt hiszi, hogy meglelte a juhokat, örömében táncolni kezd, de végül kiderül, hogy csak valamiféle délibábot látott, talán egy felhőt vagy egy öreg fatuskót…így hát a pásztor továbbindul, ezzel pedig a sziszifuszi harc újrakezdődik.
A részek rendszerint többször ismétlődnek, akár a végtelenségig, ameddig csak keresésre kárhoztatjuk juhászunkat. A lassú, bánatos hangulatú dallamrészt pantomimikus mozdulatokkal és gyakran közbekiáltásokkal kísérve játszották, leginkább lakodalomban vagy mulatságok alakamával. A gyors dallamra táncoltak, a történet szövegét pedig rendszerint a zenét szolgáltató muzsikusok adták elő. A hagyományos motívumok, epizódok mellett gyakoriak már az aktualizált szövegek és persze obszcén kifejezések is felbukkanhatnak a pásztorság szabados, öntörvényű világának lenyomataként. Mivel a juhait kereső pásztor műfaja Vas megyétől Moldváig mindenütt megtalálható volt, rendkívül sokféle dallamváltozattal él, de a történet lényegében mindenütt azonos, azonban vidékenként másképp szólal meg.
A magyarpalatkai banda 1997-ben, Könczei Árpád, Sztanó Hedvig és Nemes Tibor gyűjtésében.
A klasszikus zenéből vett programzene műfajával azonosíthatjuk ezt, a magyar és a román népzene dialektusterületein is megtalálható hagyományos dramatikus zenei műfajt. A történet szimbolikussága a veszteség, az emberi esendőség, a keresés és rátalálás archeszituációit, toposzait vonultatja fel, mely által tanító jelleget is kap a cselekmény.
A dallamokat többnyire furulyán játszották, mely tipikusan a pásztorok hangszere volt az egész kelet-európai és balkáni régióban, de szinte bármelyik népi hangszeren eljátszották a mesét, így akár dudán, pásztorkürtön, falevélen, később pedig hagyományos vonós banda is megszólaltatta a zenét, a mozdulatelemeket már elhagyva. Erdélyben – témájánál fogva – egy fontos gazdasági esemény, az úgynevezett juhmérés mulatságain is szerepelt a juhait kereső pásztor zenéje. A juhmérésekkor rendszerint igen felszabadult hangulat uralkodott, mely a szövegrögtönzést és a történet pantomimikus megjelenítését bizonyára még fesztelenebbé és frivolabbá tehette.
A kalotaszegi Egeresen 1991-ben így hangzott, amikor a pásztor elvesztette a juhait. A felvételen Nonika Miklós, becenevén Hitler hegedül, egyenes pallójú háromhúros brácsán kíséri őt Sztojka János és a gyűjtők közül került ki a csellós, Mohácsy Albert.
Egy igazán kikristályosodott kalotaszegi megoldást hallgathatunk egy hat évvel későbbi felvételről, mely már a Fonóban készült el egy másik zenekarral.
A mezőségi Magyarszováton 1992-ben megrendezett gyűjtésen hasonló hangszerösszeállításban, vonós bandával szólal meg a kétrészes dallam. A felvétel hangulata különösen megkapó, hiszen nem egy semleges, mesterséges térben muzsikálnak a zenészek, hanem a hagyományos mulatság szituációjában hangzik fel a zene. Maneszes „Zsiga” Márton, Radák János „Náci” a prímások…
Székről Székely József, furulyás is eljátssza és elmeséli és el is énekli nekünk saját juhait kereső pásztorának történetét, melyben szépen előtűnnek a hangszeren elbeszélt dallam improvizatív, szabadon, gazdagon díszített jellegzetességei.
Pávai István, népzenekutató Moldvában, még 2001-ben is tudott felvételt készíteni a juhait kereső pásztorról, melyben már nem vonósbandát, hanem koboz és hegedű kettősét halljuk, mely a moldvai hagyományos zene legjellegzetesebb hangszeregyüttese.
A gyimesi zenészek hangszerein is felzendül a juhait kereső pásztor. Ezen a felvételen a jellegzetes gyimesi zenekart láthatjuk, mely leggyakrabban mint családi vállalkozás működött: a férj a prímás, felesége pedig az ütőgardonos. A gardon a pásztor örömét kifejező táncos részben szólal meg.
A néptánckutatás intenzívebb megindulásával, 1960-as évektől sorra kerülnek elő a különféle változatok főképpen Szilágyságból, Kalotaszegről és a Mezőségről. Az Utolsó Óra program gyűjtései során a stúdióban megfordult 46 erdélyi zenekar többsége ismerte és eljátszotta a juhait kereső pásztor valamelyik változatát.
Különböző dialektusterületek muzsikusaival készült videófelvételeken keresztül követhetjük figyelemmel a juhait kereső pásztor zenei jellemzőinek területenkénti hasonlóságait és különbségekeit. A mindenütt jellemző improvizatív jelleg és különleges zenei díszítettség még az „utolsó órában”, a ‘90-es években készült felvételekben is erősen jelen van-e különleges zenei hagyományban.