Azt, hogy mi a fontos egy zeneszerzői életműben már a fesztivál harmadik napjának reggelén megvitattuk Hollós Mátéval, a Vántus István Társaság elnökével. Az egyéni, azonnal felismerhető saját hang, illetve egy jó ötlet egyszeri vagy több alkalommal történő felhasználása került a beszélgetésünk fókuszába, és persze az is, milyen ma fiatal alkotóként élni Magyarországon és a nagyvilágban. Az esti nagykoncert kiváló illusztrációját adta mindennek.A harmadik nap zárókoncertjén több fiatal komponista is megvillanthatta oroszlánkörmeit, és Hollós Máté is jelen volt egy vonósnégyessel.

- hirdetés -

Kecskés D. Balázs érzékeny, önreflektív és azonnal ható darabja lökte be a kaput. A Bagatellek c. darab egy olyan műfaj különlegességeit vonultatja fel, amihez Beethoventől Bartókig, Smetanától Kurtágig a legkülönfélébb zeneszerzők kapcsolódtak, vagy visszanyúltak. A francia bagatelle szó a könnyedséget, a rövidséget és az illékonyságot is magában foglalhatja, ennek ellenére a zenetörténet legjobban sikerült bagatelljei azonban semmi esetre sem felszínes darabok. Bár a pillanatot ragadják meg, és gyakran kiszámíthatatlanok és szeszélyesek, de mély, magvas és eredeti gondolatokat is tartalmaznak.

„Saját bagatelljeim írásához az inspirációt részben a 2020-as Beethoven évforduló adta. Talán értjük, honnan indulunk, de merre tartunk? A 21. század harmadik évtizedében járunk.” – mondja a szerző a Bagatellek ihletéséről. A négy rövid tétel megvillantja mindazt, amiben Kecskés D. erős: a dallamok merész használata, a váltások dinamikája és ehhez jön egy nagy adag őszinteség, az emberi sérülékenység kifejezése. És, ha már említettük az önálló hangot, Balázs a legjobb úton jár efelé, de lehet, hogy már meg is találta.

Balogh Máté Schmuÿle & Samuel Goldenberg c. darabja Muszorgszkij közismert ciklusa, az Egy kiállítás képei azonos című tételének kortárs reflexiója. A két mű közös programmal rendelkezik: egy szegény és egy gazdag zsidót ábrázol. „A szegény Schmuÿle parlando rubato kéreget, míg a gazdag Samuel Gol denberg giusto, pesante zenei anyagokkal utasítja vissza.”

Balogh tematikus, „intellektuális” megközelítése most megmutatkozik, számomra ő a játékosság és a finom zenei reflexiók mestere. Kiváló példa, hogyan lehet megtölteni pár percet tartalommal, illetve azt is jól illusztrálja, hogy mit és hogyan adhat hozzá a zene egy történethez, jellemábrázoláshoz, más művészeti ágból vett alapanyaghoz. Ez ugyanis sajnos nem mindig ilyen egyértelmű.

Hollós Máté egyéni hangja az intellektus által ellenőrzött érzékenység. Legalábbis szerintem. Több művét hallva jutottam erre a következtetésre: az általa megírt dallamok, frázisok igencsak érzelmesek, gyakran egymásba olvadnak, egymást kerülgetik, eljátszanak a valósággal, a lélek mélységeivel, ám ezek soha nem veszik át a hatalmat a ráció és a tiszta struktúra felett.

A második vonósnégyes is illeszkedik ebbe a képbe, bár a közelmúltban született darab már megengedőbb, nagyvonalúbban bánik az érzelmekkel. Ahogy maga, Hollós is írja a műsorfüzetben: „Számos emlékzenét írtam az évtizedek során, de akkor valakit megformáztam (Pernye Andrást, Rácz Aladárt). Itt nem portré kerekedik, hanem az én fájdalmam szólal meg a közeli elvesztése nyomán.”