A szegedi Vántus István Kortárszenei Napok első felvonása számomra mindig arról az emberről szól, akit Hollós Mátéék kiválasztanak és bemutatnak az egyébként évről évre egyre szélesedő közönségnek. Az idén Kutrik Bence zeneszerző a szerencsés, aki nemcsak Artisjus-díjjal rendelkezik, hanem a Magyar Zeneszerzők Szövetségének nemrégiben megválasztott elnöke is.
- hirdetés -
Kutrik emellett programozást is tanult, sőt még ma is dolgozik hasonló területen, amely tény sok mindent elárul a hazai kulturális szereplők megbecsültségi szintjéről – erről maga Kutrik is lamentál, amikor a Zeneakadémiai tanárokat hozza fel példának szemben az ő IBM-es főállásával.
Kutrik olyan fazonnak tűnik, aki két lábon a földön áll, látszik rajta a racionális kontroll, kifejezetten fickós jellem, annak ellenére, hogy sem az autók, sem a foci nem érdekli. Zenéje ugyanakkor meglepően érzéki és érzékeny. Azok közé az alkotók közé tartozik, akik mernek dallamokat írni, zenéjük nem intellektuális és a belső körnek szánt játék csupán. Ez az érzelmes zene korántsem negédes, azt gondolom, hogy minden indokkal történik, van eredete és célja, és néha kifejezetten a nagybetűs “szépség” kifejezésére törekszik.
Kutrik Bence ezen estén is bebizonyította, hogy könnyen meghatódik, a fickós szív ellágyul, mikor feleségéről, Balga Gabriella operaénekesnőről, gyermekük születéséről és a család ihlette darabokról mesél. Erre vicces és abszurd, ugyanakkor nagyon érzékeny példa az Adventus kamarazenekari darab második tétele, amiben a szülés előtti fájdalmak, a baba rugásai és egyéb intim folyamatok is megjelennek. Adventi időszak van. Mindenki vár egy gyermekre, a világ Jézusra, a zeneszerző, pedig a sajátjára.
Vántus-napok 2024
Kutrik több időt töltött Kanadában és Amerikában is, életének ezen szakaszairól is mesél és nem is akármilyen összefüggésben. A tradíció szerepe állandóan előkerül a kortárs komolyzenei diskurzus kapcsán: miért, hogyan és mennyiben kell rá alapozni, amikor zenét alkotunk, egyáltalán mit nevezünk tradiciónak, és az elmúlt több száz év(?) melyik korszakát, korszakait tekintjük mérvadónak.
A zeneszerző említi, hogy a tengeren túlon gyakran teljes mértékben elengedik a hallgatók kezét a zenei egyetemeken, mondván, csináljanak azt, amit akarnak, fullba nyomják a szabadságot. Kutrik szerint azonban ez kontraproduktív lehet, hiszen a szabadság – az alkotásban – akkor értelmezhető igazán, ha először megtanuljuk, megismerjük a kereteket, vagyis a tradíciót, és ehhez képest alakítjuk ki a mi, új és szabad keretrendszerünket.
Az, hogy Kutrik zenei szépségeszménye mennyiben és milyen hagyományra alapoz, mindenki érezheti, eldöntheti magában, de mindenképp érezhető rajta valami természetesség, ami úgy működik, hogy nem csöpögnek róla az izzadságcseppek. Lehet, hogy pont ugyanúgy, mint a mai magyar könnyűzenében, úgy a kortárs komolyzenében, vagy egyszerűen csak kortárs zenében is történik most valami paradigmaváltás, amely egyfajta újjászületést hoz, ami képes szakítani a az eddig gyakran görcsös beidegződésekkel, elitizmussal és sok olyan folyamattal, amely korábban jellemző volt a hazai kortárs szcénára.
Vántus-napok 2024
Este 19 órakor a frissen felújított Fricsay-teremben kezdetét veszi a Nyitókoncert, ahol Dinyés Dániel, Horváth Barnabás, Durkó Péter, Csemiczky Miklós, Király László, Bujtás József és Madarász Iván egy-egy rövidebb zsengéje zárta le az első nap történéseit Szegeden, ahol szemmel láthatóan valami nagyon megmozdult az utóbbi években – legalábbis ami, a kortárs zenét illeti.
