Françoise Gilot a világhírű festőművész tavaly töltötte 100. születésnapját. Ennek tiszteletére szervezte meg a Várfok Galéria a GILOT100 című jubileumi kiállítását, mely különleges alkalomra a világ különböző pontjairól érkeztek alkotások – New Yorkból és magángyűjteményekből egyaránt. A magyar közönség által nagy érdeklődéssel fogadott és a művész életművét átfogóan bemutató tárlat meghosszabbításra került, így még február 12-ig megtekinthetik a kíváncsi szemek.
Sokkolóan hathat a hír, hogy Gilot már háromjegyű életévet ünnepel. Ennek ellenére a művész még mai napig egy ugyanolyan életerős díva és alkotó zseni, mint korábban volt. Vajon mi lehet a titka?
Ami biztos, hogy a mozgás iránti szeretete meghatározó szerepet töltött be testi és lelki egészsége megtartásában, illetve művészete alakulásában. A személyisége gyökerében rejlő állandó belső késztetés a haladásra, az útkeresésre és az önmegfejtésre életének alapvető felvetéseit és gondolatait fogalmazták meg. Ezek nélkül alkotásainak különleges és egyedi atmoszférával felruházott ereje nem valósulhatott volna meg.
„I paint with my body. That’s why I appreciate dance.” (Én az egész testemmel festek. Ezért értékelem annyira a táncot.)
Mindig is foglalkoztatta a mozdulatok eredete és esszenciája, ezért értelmezni próbálta azt minden lehetséges módon. Elmélete szerint „minden atom és galaxis egy folyamatos kozmikus tánc része, ahol az állandó elem egyedül a változás.” Képeinek egyik legmeghatározóbb kifejezőeszköze a dinamika és a nyughatatlan mozgás, mely csendéleteinek formamegoldásaiban egyaránt megjelenik, ezzel keltve életre még a statikusabb képeit is.
Nem meglepő, hogy olyan táncstílusokhoz vonzódott leginkább, amelyek organikusak és szembeszálltak a konzervatív szabályokkal, mivel saját szellemisége alapjait is ez jellemezte. A kortárs tánc technikákon belül is két legkedveltebbje az Isadora Duncan – az első expresszív, balett szabályaival szakító táncforma – és Martha Graham – a női test funkcióinak alapjaiból és az ellentétekből építkező táncstílus – által kidolgozottak voltak. Lelke legmélyének felkutatásáért pedig a jóga gyakorlatához fordult, mely a belső utazás egyre kiterjesztettebb lehetőségét adta meg számára.
Az 1940-es években Marguerite Bougai, táncos és tánctanár segítette Gilot felfedezésének útját a mozdulatok által megtapasztalható önkifejezésben és önismeretben. Élete során sohasem törekedett arra, hogy professzionális táncos legyen. Teljesen más szemszögből igyekezett megfogni a tánc definícióját. Kezdetben úgy ismerkedett a testi kifejezésforma által érzékeltetett formákkal, hogy beült Bougai óráira vázlatokat készíteni róla és tanulóiról. Később tervezett neki kosztümöket is, amelyeknek megfelelő kivitelezéséhez elengedhetetlen a mozgás elemeinek és szabályszerűségének alapos ismerete. Korábbi tapasztalatai alapján és ismeretségének köszönhetően Gilot felkérték 1953-ban a párizsi Champs-Elysées színházában bemutatott, Jeanine Charrat által alkotott Heraklész balettelőadás díszlet- és kosztümterveinek elkészítésére. Ezek a munkái bár nincsenek sokat említve, fontos részét képezik élete művészeti megnyilvánulásának.
A mozgással kapcsolatot kutatások Gilot-t az 1970-es években elvezetik a cirkusz témájához, majd a következő időszakában az örökmozgás iránt fellángolt érdeklődése teljesen más irányba viszi megfigyelései alapjait. Egy újfajta kihívásként élte meg ennek a fogalomnak a képen való szemléltetését. Domináns ebben a sorozatában a színek ellentétével, a sziluettként ábrázolt formákkal és az általuk véghezvitt mozdulatsorok befejezetlenségével elért bizonytalanság.
A Testek mozgásban c. tusrajzában a cirkuszt feldolgozó festményekéhez hasonló művészeti elemek köszönnek vissza, stilizáltabb változatban. A színek hiánya más kontextusba emeli a mozgás megfigyelésének módszerét. Már nem a színpad pompája, a zsúfolt tér mozgása és a nézők figyelme van a középpontban, hanem az alakok mozgásának kapcsolatában rejlik az a misztikus erő, ami átjárja hangulatát.
Gilot szerint az egyenes vonal csak akkor képes az abszolút nyugodtságot megtestesíteni, ha horizontálisan van ábrázolva, minden más esetben a lendületet erősítő elemként van jelen. Ő a vonalak rendszerével egy olyan harmóniát törekszik létrehozni alkotásaiban, amelyet az instabil erők dinamikus konfrontációjának töréspontján keresztül lehet elérni. Ebben a folyamatban olyan elemi energiák vezérlik ecsetét, melyek teret engednek a kreatív transznak és ezzel egy időben kizárják a kritikus gondolatokat.
„Amikor ecsetet, vagy ceruzát tartok a kezemben, egy prédájára lecsapó ragadozó madár gyorsaságát kell megtalálnom. A festés olyan akció, ahol a célnak és a nyílnak halálos pontossággal kell találkoznia, nem hagyva teret a kétségeknek, vagy megingásnak.”
Az 1980-as évektől továbbfejlődött életművének egy olyan vonulata, mely a nőkre helyezve a hangsúlyt igyekezett a mozgást egy új aspektusában vizsgálni. Ilyen képe a Tánc a Himalájával szemben c. akvarell festmény is, melyet Indiában töltött utazásai inspirálták. Mindig is vonzotta az utazás és az újdonság varázsa, de itt legfőképpen a nők életstílusa keltette fel érdeklődését. Elkápráztatta őt mozgásuk kecsessége, illetve szimbolizmussal teli művészetük egyaránt. Önmagára és alkotói egyéniségére lelt ebben a kultúrában, ahol meghatározott mozdulataikat és tradicionális viseletüket mély jelentéssel ruházzák fel.
1980 és 1986 között a mozgás egy új festészeti megnyilvánulásának különleges fajtáját alkotta meg a japán tekercsképek inspirálta lebegő festményeivel. Mint ahogy neve is elárulja, a dinamizmust már nem csak a képen belüli vizualitás teszi ki, hanem a vászon szabad mozgása és rendhagyó felhasználása is. A Várfok Galériában megtekinthető Vitorlázás c. lebegő akril festmény a mozgás kifejezésének abszolútuma Gilot vizuális módszerei közül. A hullámok összecsapása, az erőteljesen kifeszített vitorla, illetve a vászon finom hullámzása mind egy olyan illúziót kelt a nézőben, mintha érezné a tenger felett süvítő szél, egyben a vitorlás haladásának erejét, amelyet a művész kifejezni igyekszik. Ez csak egy összetevője a Gilot által alkotott komplex festménynek. A hatás fokozásának elérése érdekében a képen megjelenő fehér pöttyhalmazok a víz fröcskölésének benyomását keltik és szinte át lehet élni általuk a tenger illatának nyugtató hatását.
Az előbb említett műalkotáson kívül egy másik lebegő festmény is helyet kapott a Galéria falain. A legmonumentálisabb darabja a kiállításnak a Tűzmadár c. alkotás, mely teljes mértékben magával ragadja a nézőt már az első pillanattól kezdve. Mozgalmasságának képi kifejezőereje a folytonosság és a befejezettség állapotának elérése iránti vágy. A kecses főnix együtt mozog a körülötte megállás nélkül lebegő bolygókkal és hatásukra válhat egyszer csak egésszé, már ha a teljesség egyáltalán elérhető. A Gilot által festett képen erre még nem jöhetünk rá, hiszen ő a fejlődés pillanatát ábrázolja. Olyan hatást kelt ez a pillanatnyi kompozíció, mintha a madár különálló részei a beteljesedés állapotát türelmesen várva bolyongnának az űr terében, leírva ezzel a művész egész életét kitöltő önmegismerés folyamatát.
Françoise Gilot mestere az illúziókeltésnek. A festészet és a rajz az idő pillanatát egyértelműen megállító kifejezési formája a művészetnek, bár Gilot alkotásainak tekintetében ez sohasem teljesen egyértelmű. Nyughatatlanul keresi a különböző kifejezési megoldásokat, emellett megkérdőjelezi a technikák nyújtotta lehetőségeket, hogy valami maradandót és egyedit alkosson. Az előzőekben leírt megnyilvánulási típusai mind különböző problémákra keresik a választ. Azokra a kérdésekre, melyek a festő mindennapjait teszik ki, így őszinteségükkel a lélek mélyéig hatolnak és ott fejtik ki varázsukat. A GILOT100 című kiállítás ezen keresztül válik egy olyan leírhatatlan utazássá, amelynek még a képzelet sem tud határt szabni, és amelynek kihívása a realitás talajára való visszatalálás.
