A Várfok Galéria Retina című kiállítása kapcsán egy pillanatra megdöbbentem. Korábban is tapasztaltam már, hogy Czigány Ákos fotósorozataiban képes kiragadni, a feje tetejére állítani és a tartózkodó szemlélődő tekintetével valami teljesen másként elénk tárni a minket körülvevő, mindennapi látványokat. Nem számítottam másra legújabb kiállításával kapcsolatban sem, azonban még így is kissé megilletődötten sétáltam a kiállítótér falairól rám meredő vak tükrök és óriásira nagyított, lenyűgöző színekben játszó szemek között.
Az éjfekete pupillákban tükröződő arcomat nézve pedig egyszerre éreztem a helyzet szokatlan intimitását és azt, ahogy az élettelen tárgyak reprodukciói sugallta idegenség szinte univerzummá szélesedik körülöttem.
Ezt a Czigány által teremtett univerzumot az objektív látás kérdésköre mozgatja. A fotográfia őstörténetének meghatározó pontja az ember azon vágya, hogy a lehető legpontosabban ragadja meg, rögzítse és ezáltal birtokba vegye a körülötte lévő világot. Ahogy arra Kaja Silverman művészettörténész és teoretikus is rámutat az 1996-os, The Threshold of the Visible World című művének a tekintetről szóló fejezetében, a fotografikus kép szerepe 19. századi megjelenésétől fogva kettős.
Egyrészről, vizuális autoritásunk érzetét keltette azáltal, hogy „nyugati látásunk normáit” igazolta. Ugyanakkor, a fotó azt is bizonyítja, hogy van egy technikai apparátus, ami különösebb emberi beavatkozás nélkül képes látni, ráadásul a szemnél pontosabban. „A fénykép egyszerre tanúja a szem győzelmének és áll annak sírjánál.” – idézi ezzel kapcsolatban Silverman a francia filmrendező, Jean-Louis Comolli gondolatát.

Azonban a kamera által elnyertnek vélt objektív tekintet privilégiumát az 1960-as évek konceptuális alkotói már teljesen máshogy értelmezték. Az időszak olyan fotóművészeinek, mint Bernd és Hilla Becher ipari szerkezeteket dokumentáló tipológiái a kutakodó megfigyelő attitűdjéről árulkodnak, aki számára azonban egyértelmű, hogy soha nem ismerheti meg a valóság teljes egészét. Czigány Ákos munkái, köztük a kiállításon szereplő új sorozatai is ezt a fotográfiai hagyományt idézik meg, ahogy egy precíz antropológus gesztusával vizsgálja látásunk határterületeit – ezúttal az ezekhez kapcsolódó tárgyakon keresztül.
A Replica sorozat sokszoros nagyításban ábrázolt, részletgazdag, antik szemprotézisei akár a Czigány pár évvel ezelőtti, Otthonok című munkájában megjelenő, csupasz tűzfalak antitézisei is lehetnének. A Replica fényképein az emberi arc egyik legfontosabb szervével, a szemmel találkozunk. Ezen keresztül pillanthatunk be a másik egyén mikrokozmoszába, ami mindig többről fog árulkodni, mint amennyit ténylegesen kiolvashatunk belőle. Épp ezért, míg az Otthonok fotográfiáin távolról szemlélhetjük csak a ceruzarajz-szerű házak omladozó vakolatát, addig ez az új munka látszólag rendkívüli közelséget enged meg nekünk, befogadóknak. Ugyanakkor az előbbi sorozat néma falai mögé még odaképzelhetünk valami fajta életet; az utóbbi esetében az átvilágított, tágra nyílt, élettelen műszemek mélyén azonban csak a végtelen semmibe bámulunk.

Czigány Ákos: Speculum II/b, 2020, HD Metal Print fényes alumíniumlemezen, 57,6 x 34 cm – ed.3,
Czigány Ákos: Speculum II/c, 2020, színes fotónagyítás szálcsiszolt alumíniumlemezen 57,6 x 34 cm – ed.3 – forrás: Várfok Galéria
Hiába keressük emberi mivoltunk nyomait a tükrök felszínét rögzítő Speculum fotográfiákon is. Ahogy Czigány tárlatvezetésén hangsúlyozta, önmagunk létezésének legősibb tapasztalata a tükröződő felületeken meg-megjelenő képmásunkkal való találkozás. A tükör varázsa épp abban rejlik, hogy azonnali és valósághű bizonyítékot szolgáltat a jelenlétünkről, épp ezért az így megpillantott, állandóan mozgó, változó képnek a megragadása is mozgatórugója volt a fotográfia feltalálásának. Azonban ezeken a képeken a tükrök nem a mi valóságunkról állítanak valamit, hanem saját “arcukat” mutatják nekünk. Így a szabad szemmel alapvetően nem látható tükörfelszínen az évtizedek alatt keletkezett karcolások a tárgyak saját történetéről mesélnek.
Az analitikus megfigyelésnek nem feltétlenül kell ellentétben állnia a fantázia szabadságával. A Proiectio sorozat fotográfiáin látható üvegnegatívok nem tudhatjuk pontosan, mit ábrázolnak, így azok digitális reprodukciói asszociációs mezőkként tárulnak elénk. A kerek, fehér alakzatok akár sötétben megcsillanó szemek is lehetnek; de ugyanígy felfedezni vélhetjük bennük a végtelen világűrben keringő égitesteket is.

A látásunkat meghatározza a hiányérzet: az a tapasztalat, hogy tekintetünkkel nem hatolhatunk be akárhová és érthetünk meg bármit. Czigány Ákos fotográfiáinak ereje épp abban rejlik, hogy a látásunkhoz kapcsolódó tárgyakat eredeti kontextusuktól megfosztva prezentálja és a speciális, klinikai látványt kölcsönző világítással figyelmünket az apró, szemünk számára alig látható részletek felé irányítja. Ugyanakkor ez az objektív, sebészi tekintet azzal szembesít, hogy voltaképpen mennyire is korlátozott a látásunk általi megismerés. A Retina kiállítás egyszerre ünnepli azokat a lehetőségeket, amelyeket a fotográfia nyitott az emberi szem számára és egyszerre tudatosítja bennünk saját határainkat is. Azonban – ahogy azt a Proiectio-képek is sugallják – a korlátok között a képzeletünk továbbra is szabad lehet.
Kapcsolódó program:
- Több fényt! – Zseblámpás tárlatvezetés Czigány Ákossal
- október 18-án, 18:30 órakor a Várfok Galériában
- A programon való részvétel ingyenes, de a limitált férőhelyek miatt, regisztrációhoz kötött és saját világítóeszköz használata kötelező. Nyílt láng használata tilos!
- Regisztrálni a [email protected] címen vagy a galéria nyitvatartási idejében (kedd-szombat, 11-18 óra között) a +36301617454-es és a +36305622772-es telefonszámokon lehetséges.
A szakirodalom hivatkozás itt érhető el.