Jöjjön akkor – végre – egy ellentmondásos személy is a sorozatomban. „Brouka, csakúgy, mint mások, igyekezett a Szovjetunióban uralkodó módihoz igazodni, gyakran írt megfelelő ideológiai töltettel. De az igazi Brouka lírai verseiben tárul elénk.”
A kilenckötetes Pjatrusz Brouka (1905-1980) összesből(?) csak hetet hoztam haza a könyvtárból: kettő „elveszett”. Ezek nélkül is már régen tudom, hogy igazi nagy KÖLTŐ volt, ezért is kapta meg 1962-ben, a két klasszikus – Kupala és Kolasz – után elsőként a ’nemzet költője’ kitüntető címet! Bizonyára nem ártott ebben hithű kommunista mivolta, de szakmailag igenis megérdemelt a kitüntetés.
Brouka Pjatro sorokat ró,
Verseket ír régen, szépen,
De az a baj, amit leír:
Vagy csupa szar, vagy csak szégyen.
Ezt Rigor Baradulin írta róla – a nemzet egyik költője a másikról. Később aztán Baradulin maga mondta, hogy a Broukát ért kritika (nem csak az ő részéről) nagyobb részt igazságtalan volt.
Amit az utóbbi időkben olvastam tőle/róla, persze korántsem mindent, még két dolgot mutatott meg:
- Egyetlen regényét, ami egy vízierőmű-építés apropóján, három szovjet tagköztársaság (belarusz, litván és lett) népének barátságát énekli meg, nem olvastam. Egyéb prózájában azonban nem leltem fordításra érdemesre. Még jó, hogy a cím, amit kapott, a ’nemzet költője’: mert, ha létezne itt ’nemzet írója’ cím, azt nem érdemelte volna ki. Szerencse, hogy a volna, az nem történelem…
- Nem egyszerűen „igyekezett igazodni” az SZKP vonalához, hanem meggyőződéses kommunista volt. Baradulin versikéjével talán egy kicsit túllőtt a célon, ezt aztán a fent idézett kis csalással tette jóvá. Az említett poszthumusz kilenckötetes akadémiai Brouka kiadásnak ő volt a főszerkesztője is. Mert Brouka, a költő igazán kiérdemelte!
Mint a tölgyfalevél
Nem félem én
a zimankó szelét,
a zord vihartól sincs miért… –
úgy csüggök én a lét örömén,
mint ágán az ép
tölgyfalevél.
Az arany ősz
ha dérbe téved
s borong, ha jönnek fellegek –
ő a széltől csak megéled:
csak zizeg
és sereg.
Ha hóvihar tombol
s recsegve repeszt a jég,
s a fagy a fogát csikorgatja –
ő, akár ha tenyérrel,
a nyele tövét
óva takarja.
És csak ha megjön
a tavasz hírnöke, a napsugár
s a tájon minden kivirul –
az új levél hogy bújna már,
ő csendesen
lehull.
(Dudás Kálmán fordítása és központozása)
1967-től haláláig a Belarusz Szovjet Enciklopédia főszerkesztője, ennek mai utódja, a Belarusz Enciklopédia az ő nevét viseli. De ismétlem: legfontosabb tudnivaló róla, hogy remek költő volt. Ami magyar fordítását találtam, azok közül igazán Tandori zsenije tudta csak visszaadni Brouka hangnemét. Ez kissé paradox megállapítás részemről: hiszen ennek a versnek az eredetijét nem találom. Kutatom – segítséget kértem a hozzáértőktől –, ha lesz eredmény, akkor folyt. köv.
Az ég
Hozzád köti gondját, reményét,
A föld, a hű kenyér-szülő.
Ó, ég, te ég, te messzi kék ég,
Feléd repül rét és mező.
Valóság fényét, mese fényét,
Sorsunkat őrző kötelék…!
Ó, ég, te ég, te messzi kék ég,
Már gyerekként futunk feléd.
Sóhajt a táj: „Hej, vígan élnék,
Kapnék csak több napot s esőt!”
Ó, ég, te ég, te messzi kék ég,
Pompázol életünk fölött.
Felhőd tűri villám vak élét,
De hajnalod új arcot ölt –
Hozzád imádkoznék csak én, ég,
Ha nem lenne hazám a föld.
(Tandori Dezső fordítása)
1948-tól 1967-ig a Belarusz Írók Szövetségének (most be vagyunk tiltva, de köszönjük, jól vagyunk) Brouka volt az elnöke. 1952-től haláláig a belarusz KB tagja. Mondhatni, tömegesen oldotta meg rengeteg irodalmár ügyes-bajos dolgait az alkotóházi és szanatóriumi beutalóktól, könyvkiadástól kezdve, autókiutalásokon keresztül a lakásügyekig stb. A cél szentesíti az eszközt? Esetében nem, mert ez a mondás arra utal, hogy valaki tudatosan egy elitélendő módszerhez folyamodik a szent cél érdekében. Brouka őszintén hívő kommunista volt: a legjobb tudását és ezen alapuló kapcsolatait használta a nemes cél érdekében!
Ma nem csak az írószövetségünk van betiltva, több mint 300 NGO-val egyetemben, de pl. az a belarusz jelszó is, hogy ’zsive Belarusz!’ (zsive = éljen! Válasz: ’Zsive vecsna’ = Örökké éljen!) – ezért, még a válasz nélkül is börtön vagy láger, de legalább két hét fogda jár. Helyette, amíg be nem tiltják ezt is, a mostani üdvözlés/jelszó ’Pahnye csabor’ magyarra fordítva így hangzik: ’Csomborillat!’ (szó szerint: illatozik a csombor) – Brouka egyik leghíresebb versének címe és refrénje. Jelhang: ’Örökké illatozik!’
Csomborillat
Egy zsengekori est… vissza-visszajár…
Elült a nap a lombban, nagy tűzmadár,
a nyír oly gyöngéd, mintha szólana.
És leng a csombor illata,
és leng a csombor illata.
Kicsi ösvényen halk zene, lépteké,
fehér kendőjű lány ring az est elé –
ni, csillagporban mintha ringana.
És leng a csombor illata,
és leng a csombor illata.
Elébe menni és… bevallani azt
a boldog titkot – de némára riaszt,
és ajkam szóra úgysem nyílana.
És leng a csombor illata,
és leng a csombor illata.
Ilyen a szív, tucatnyi éve talán,
de szenved: az elmaradt találka fáj,
s magát okolva nincs vígasza.
És leng a csombor illata,
és leng a csombor illata.
Messzetűnt óra… hegy mintha rejtene…
Egy pillanat, s már itt a tündöklete!
S ha szólok: csend, csak az űr sóhaja.
És leng a csombor illata,
és leng a csombor illata.
(Dudás Kálmán nyomán. Az eredeti szövegre való tekintettel két helyen módosítottam.)