Két európai irodalmár szakmai szervezet kezdeményezésére, számos írószövetség támogatásával indult el a FreeAllWords.org (Szabadságot Minden Szónak) weboldal, melynek célja, hogy az irodalom eszközein keresztül ismertesse meg a széles közönséget a belarusz és az ukrán nép harcával. Sorozatunk következő fordítását, Nadija Havriljuk verseit közöljük.
Tauz Judittal jó régen ismerkedtünk össze: a sors úgy találta ki, hogy pl. a belarusz-magyar kormányközi gazdasági vegyesbizottság Minszkben rendezett ülésein gyakran mi ketten tolmácsoltunk.
Volt persze olyan is, amikor magyar delegáció tolmács nélkül érkezett, ilyenkor én vihettem a dolgokat egyedül. De amikor ketten voltunk, az érdekesebb: a Kárpát-Ukrajnából Budapestre áttelepült Jutka volt a magyar fél tolmácsa, a Budapestről Bresztbe települt Péter pedig a belaruszé.
De mindketten élveztük a megbízóink bizonyos mértékű bizalmát, pedig én például, bár édesapám tüdőgyógyász volt, még csak tüdőszűrésre sem járok olyan rendszerességgel, mint kellene, másféle átvilágításon pedig sosem voltam…
A „nagypolitikának” persze a közelébe se engedtek bennünket (ennek azt hiszem, mindketten csak örültünk), a többi munkát viszont végeztük „egymás mellett”, együtt – tisztességgel. Innen a barátság. Aminek persze nem árt, hogy egy csomó mindenről, ha nem is feltétlenül egyformán, de hasonlóan gondolkozunk.
Amikor a FreeAllWords projekt beindult, én voltam az egyetlen magyar résztvevője, nekem kellett volna a belarusz szövegeket is, meg az ukránokat is magyarra áttennem. Elég gyorsan kiderült (jóformán csak a tükörbe kellett néznem), hogy én ezt egyedül nem győzöm… Jutka vállalta, hogy segít és bejelentkezett a projektbe fordítónak. Az eredmény egy része alább következik.
Mindketten Leningrádban végeztünk annak idején – ő Konzervatóriumot, én matematikus lettem. No, melyikünk került a (mű)fordítási tevékenységgel közelebb az eredetileg választott szakmájához?
Nadija Havriljuk (1979) mindmáig Kijevben élő költőnő, irodalomkutató, a filológiai tudományok kandidátusa. Három tudományos monográfiája és tíz verseskötete jelent meg, köztük egy lengyel nyelven. Különböző költeményeit tíz nyelvre fordították le.
Első monográfiájával (2009) rögtön elnyerte az Ukrán Tudományos Akadémia fiatal tudósok díját. Irodalmi díjai közül kiemelendő „A változások szele” költészeti verseny, valamint a Vologyimir Szvidzinszkij-díj mellett az irodalomkritikai tevékenységéért kapott Olekszandr Bileckij-díj.
Ne sürgessen. Várjon még.
Megtalálom a kulcsot, majd megyek.
Időm cseppeg, ahol a vég.
Keresem a kulcsot…
Ajtó nincs már, öreg,
Csak egy fal maradt,
Azt is lövedék tépte meg.
– Boldog emlék tart itt vissza,
Ne sürgessen. Korai még.
Fekete szemgödör már az ablak csupán,
Feketéllik mellette a bomba rágta föld,
Lehet-e kulcs egyáltalán,
Ahhoz, mi már csak szívemben ház?
2022.07.05.
Hullanak a bombák, hullanak
A szívem elszorul. Elborzad.
Idő megállt. Könnyek.
Úgy érzem, február itt maradt.
Harcban a tűzérség,
Hallod – belereng a föld.
Hátország volt. És én
és aközött mintegy tíz a mérföld.
Mi ez: ellenség tüzelése?
Repülő? Vagy zivatar csupán?
A holnap belevész a messzeségbe?
Egy örökkévalóság ez a nap…
A szél viszi szerte szét
Túl hangos a „bumm… bumm… bumm”,
Megint Dante körei…
A csend pillanatában maga vagy a fül:
Vigadnak a verebek,
Csiripelnek felém,
Csak ők emlékeztetnek
„Holnap itt a tavasz. Gyer elém”.
2022.06.20.
Vaskupolát kértünk,
Az ég kékségét
Nem áprilisi tavaszi égzengés –
Ellenség rakétái tépik szét.
Kiáradt a tűzmedence
Megrengett a betonkupola.
Alóla gyermeksírás tör fel –
Hogyan élhetnek föld alatt?
Zokogott és elhallgatott Tánya…
A víz utolsó cseppecskéje –
Az élet piciny cseppecskéje.
Kupola.
Keserű és rendíthetetlen Mariupol.
2022.07.14.
Mérhetetlen fájdalmat hallok:
A kemény Kremencsuk jajveszékelése,
Szétmarcangolt Ivankiv zokogása,
Borogyanka halottainak néma kiáltása,
A meggyalázott Gosztomel
Visszafojtott, alig hallható csendes nyögése.
És a vérben úszó Bucsa vágyja,
Kéri az ég bosszúját, az elkerülhetetlent.
Egy nap – egy város. A fájdalom ABC-je.
Összeszorítja fogát a sápadtra vált világ.
2022.07.19.
„Khe…khe” – köhög a géppisztoly
A Kahovkából kivezető úton:
A család elbujdosni vágyott…
Átlőtt autó és… káromló sikoly.
A kicsi Szofi – éppen csak hatéves
Táncról álmodik a tesóval,
Ha majd felnő Ivász. Az orosz dúvad
Nem kímél. A kicsiket leteríti azonmód.
Öli a szülőket, a nagyit – akár egy fenevad…
Kis Ivászból utolsó kiáltás kiszakad.
És hol gyermekkacajnak lenne a helye,
Ukrajna Szűzanyjának bánatos orcája.
02.08.2022
„Nem a tiéd. Na és? Nekik már minek,” –
Sátánfajzat esze járása.
Akárcsak ő – lopnak, ölnek,
Tábort emeltek. Hazugságba süppedtek.
Folyadékként szűrik az embereket,
Áteresztve a görbe vonalzó hazugságain.
Mentő gondolatba kapaszkodnak bele –
Hogy az igazságtól meg ne ijedjenek:
Boldog életeket megmérgezzenek
Feladatuk az infernum szülötteinek.
16.08.2022.