A Zenélő Budapest helyszínei között különleges helyet foglal el az Orczy-park, ahol augusztus végéig minden hétvégén zenei programokat, bábjátékot és interaktív hangszerkiállítást mutatnak be.
Pest legrégibb parkját tisztelhetjük benne, ami a romantika korában épült ki, és valaha ennek minden jegyét magán viselte. Még mára is maradt ebből valami, bár a 2018-ra elkészült, nagyszabású felújítás inkább a sport- és rekreációs karakterét erősíti.
Tulajdonképpen maga a sztori is romantikus regénybe illő, ahogyan a város birtokába került. 1783-ban vette meg báró Orczy Lőrinc az akkor még Pest mellett lévő, homokos-mocsaras talajú majorságot, majd tíz évvel később a fiai, Orczy László, aki mellesleg a pesti helytartótanács tagja és Abaúj megye főispánja volt, és József, császári és királyi kamarás, Zemplén vármegye főispánja, parkot alakíttattak ki rajta.
Jó érzékkel választottak szakembert a tervükhöz: Bernhard Petrit, a pfalzi herceg uradalmi főkertészét kérték fel, aki a Habsburg-birodalomban csodálatos barokk és szentimentális kertek egész sorát alakította ki, köztük a ledniceit, amely ma az UNESCO világörökségi listáján szerepel.
Az Orczy-kert fásítása nehezen indult, mert az első nyáron olyan forróság volt, mint amit alighanem az idei nyáron is átélünk, és a kiültetett facsemeték elpusztultak. Később azonban kialakult a Petri által elgondolt, egyszerre szabályos és szabálytalan parkelrendezés, középen egy hatalmas szökőkúttal, a fák között fácános kerttel, növénykeltetővel, egy mesterséges dombbal, aminek a tetején egy kis kápolna is épült, tavacskával és szigettel, ókori romokat idéző építményekkel és egy mesterséges barlanggal.
Még egy ananászház és egy lóval hajtott vízemelőgép is készült, utóbbira az öntözés miatt volt szükség. Petri egy emeletes üvegházat is tervezett ide, amit 1820-ban állítottak fel. A naplójában hosszan írt az elkészült park szépségeiről:
„…szelíd és enyhén emelkedő domb látványa, mögötte másik, magasabb domb, amelyen ízléses templom áll, a baloldalt előnyösen mutatkozó szőlőhegy és korszerű lakóépület festői fekvése… A táj hátterében látható a fenséges budai vár és tovább balra, a budai hegykoszorú… a kopár Gellért-hegy. Ha valaki egészen el akar menekülni magányában, azt az utat kell követnie, amely sötét ligetbe vész el… Végül düledező kunyhóhoz érünk, a kunyhót temető veszi körül sírokkal. Ez a kietlen hely, amelyet komor és sötét fák fognak körül, az egész tájat mélabúsra festi… természetet utánzó barlanghoz érünk. Előbb szűkebb alagútba lépünk, később azonban tágas barlangba. Ha innen visszatekintünk, természetes nyíláson át vízesést pillantunk meg, amelyet a nagy tó lefolyása alkot…” (Gombos Zoltán: Régi kertek Pesten és Budán)
1797 nyarán Orczy László ünnepélyesen megnyitotta az angolkertet a pestiek előtt. Nem lehet eléggé becsülni ezt a gesztust: két esztendővel a jakobinus-felkelés, Martinovics Ignác és a többiek kivégzése, illetve Kazinczy Ferenc bebörtönzése után, és csaknem három évtizeddel a magyar reformkor kezdete előtt a pesti polgárok városi kultúrájának fölemelése ezzel a nagylelkű tettel kezdődött. Meg is lett az eredménye, Európa több országából csodájára jártak Pest legelső közparkjának. 1829-ben azonban az Orczy család eladta a parkot a leendő tisztképző iskolának, a szőlők és a bájos sétányok helyén utcákat alakítottak ki, a földet felparcellázták, és megépült a Ludovika Akadémia. Az egykori park területét a kadétok torna- és lőcsarnok, lovarda és mérési gyakorlópályák foglalták el. Az üvegház 1867-ben égett le, de Petri gyönyörűséges szökőkútja egészen 1929-ig állt a közepén annak, ami a parkból megmaradt.
Ha ma körülnézünk a felújított Orczy-parkban, futókört, csónakázó tavat, lovardát, uszodát, kellemes vendéglő-teraszt és remek játszótereket találunk. De talán még mindig ott van a hangulatában egy árnyalat az egykori bájos, romantikus angolkertből, és ahhoz tökéletesen illenek a Zenélő Budapest nyári koncertjei.
Sőt, egy még sokkal régebbi emléket is találunk itt. A középkori Pestről szóló krónikák megemlítik az Illés-kutat, ami Mátyás pesti vadászkertjének szélén állt, és maga a király is gyakran ivott a kút tiszta vizéből, amikor erre vadászgatott. Az 1790-es években ez volt a város egyik legjobb minőségű közkútja. Díszes kútházat emeltek fölé, és a magyarországi szerbek kultikus helye lett, a nyári Illés-napon itt tartották a vízszentelő szertartásokat. A Ludovika építésekor bontották el, és lassan kiveszett a közös emlékezetből. 1985-ben azonban Buza Péter újságíró, főszerkesztő, Budapest kiváló ismerője akciót kezdeményezett a Budapesti Városvédő Egyesülettel: kiásták az Orczy-parkban a kút maradványait, gyönyörűen helyreállították, és ma ismét látható – igaz, nem a parkban, hanem a Természettudományi Múzeum udvarán.
