2019 negyedik hetében kiderült, mi jár a zenészek agyában, jelentették be, duplájára nő azoknak az alkotóknak a száma, akik művészeti középdíjat vehetnek át március 15. alkalmából, és jelentős magyar sikerekről tudósítottunk a prágai Jan Vychytil Nemzetközi Csellóversenyről. A legnagyobb szenzáció azonban a hét utolsó napjára maradt.
- hirdetés -

A világ egyik legrangosabb komolyzenei versenyében idén két magyar művész is dönt a díjakról: a hegedűsök kategóriájában Baráti Kristóf, a csellistáknál Várdai István.
Hasonló szenzációnak számított a héten az is, hogy Varga Judit új, Pendulum című kompozíciója nyerte a német TONALi díjat. A mű a Sikorski Kiadó gondozásában jelenik meg. Csak Hamburgban tizenkét előadás vár a nyertes kompozícióra, az ünnepélyes ősbemutatót pedig június 22-én tartják az Elbphilharmonie nagytermében.
A Lajtha László Alapítvány díját minden évben olyan muzsikus, zenetörténész, pedagógus, kiadó kapja, aki sokat tett Lajtha László életművének megismertetéséért. A kitüntetést idén Balog József zongoraművész kapta.
Elhunyt Michel Legrand, háromszoros Oscar-díjas zeneszerző. A francia musical alapjainak számító Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek mellett Legrand szerezte a Szamárbőr című film zenéjét is.
Legendás művészek kerültek a héten fókuszba: Rosztropovics egykori csellója, Sosztakovics pedig egykori lakása kapcsán. Alma Mahler a történelem egyik legkarizmatikusabb múzsája volt. Szenvedélyes életét új monográfiából ismerhetjük meg, amely ez idáig kiadatlan leveleket és naplóbejegyzéseket is tartalmaz.
Igaz, az Oscar-jelöltek listáján nem szerepel sem a Susotázs, sem a Ruben Brandt, a gyűjtő, de a magyar filmek sikere nem szakadt meg. Kis Hajni Last Call című munkája a legjobb rövidfilmnek járó díjat, Milorad Krstić rendezése, a Ruben Brandt, a gyűjtő pedig a Sky Arte televízió különdíját nyerte el a közép-európai filmek nagy presztízsű filmfesztiválján, Triesztben. Jelentős elismerést jelent az is, hogy Tarr Béla Sátántangó című, 1994-ben készült világhírű alkotásának felújított változatát februárban tűzik műsorra a berlini nemzetközi filmfesztiválon.