Ki kaphat lett állampolgárságot?
Az ügy pikantériája, hogy a függetlenségét a ’90-es évek elején visszanyert Lettország az európai uniós döntéshozókat is zavarba ejtő módon bánik az állampolgárság kérdésével.
Az unióban egyedülálló módon, Lettország lakosságának negyede nem rendelkezik lett állampolgársággal, mivel az 1991-ben függetlenné vált ország törvényei úgy rendelkeznek, hogy csak az 1940-es szovjet megszállás előtt az ország tertületén élők, és azok közvetlen leszármazottai kaphatnak automatikusan állampolgárságot. Akkoriban ez a lakosság nagyjából harmadát tette ki, ami az 1998-as módosítás után sem változott nagy mértékben.
Ennek megfelelően a Lettország területén élő emberek jelentős része a mai napig gyakorlatilag jogfosztott. Személyi okmányukban “a néhai Szovjetunió állampolgára” bejegyzés szerepel.
Az állampolgárrá válás lehetősége ugyanakkor mindenki előtt nyitva áll, ha nyelvi és történelmi vizsgát tesz, más kérdés, hogy a Lettországban élők 70%-a aligha ismeri a lett nyelvet.
Az orosz balett sztárja, Mihail Barisnyikov ma ünnepli 69. születésnapját. Ha pedig a hír igaz, és a lett parlament minden frakciója megszavazza, a rigai születésű művész végre megkaphatja a lett állampolgárságot.
- hirdetés -

Barisnyikov 1948-ban született Rigában, az akkori Szovjetunió területén, szovjet állampolgárként. Iskoláit Rigában és Szentpéterváron végezte, majd egy 1974-es turné után Kanadában maradt. Később az Egyesült Államokban telepedett le, ahol jogi szempontból is amerikaivá vált.

Mihail Barisnyikov
A javaslatot, hogy Barisnyikov állampolgárságot kapjon, a művész Lettország hírnevének öregbítéséért végzett munkásságával és az ország kulturális életében betöltött szerepével indokolták.