• Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Kategóriák
  • #ZENE
  • #SZÍNHÁZ
  • #TÁNC
  • #FOLK
  • #KIÁLLÍTÁS
  • #KÖNYV
  • #FILM
  • #GYEREK
  • Papageno Rádió
Blogok
  • Altalena
  • A magyar fuvolázás története
  • Animo
  • Arcus Temporum
  • ARTE blog
  • art:képző
  • art quarter budapest
  • A zeneművészet Junior Primái
  • Az irodalom – terápia
  • Bach Mindenkinek Fesztivál
  • Backstage
  • Barokk sarok
  • Bartók Tavasz
  • Bartók Világverseny
  • Berlini kalandozások
  • Beszélő képek
  • Brüsszeli Csipke
  • Budaörsi Latinovits Színház
  • Caruso
  • Cziffra Fesztivál
  • Debrecen
  • Debreceni Ünnepi Játékok
  • Egy hályogkovács emlékei
  • Erdély blog
  • Érdi Tamás története
  • Esterházy
  • eSzínház
  • Etno magazin
  • Eyes and Ears on Budapest
  • Fészek Művészklub
  • Fesztivál Akadémia
  • Film – művészet
  • Fischer Ádám története
  • FOCUS on You
  • Giargiana
  • Goethe ráér
  • Gramofon
  • Hagyományok Háza
  • Hallomások
  • Hangszercsodák
  • Haydneum
  • Himnusz-történetek
  • ICMA blog
  • Így írunk mi
  • Jazztörténetek
  • JM blog
  • kamara.hu
  • Kaposfest
  • Kataliszt
  • Képzőművészeti Aktuál
  • Kisvárdai Fesztivál
  • Klassz a pARTon!
  • Kodály Verseny
  • Kórusblog
  • Könyv-papír-olló
  • Könyvsarok
  • Kreatív Európa történetek
  • Kultúr-linzer
  • Kultúrpanda
  • KultúRecept
  • Liszt Ünnep
  • Madridi mozaikok
  • Magyar Zene Háza
  • Marton Éva Énekverseny
  • Mesélő lakosztályok
  • Minden, ami opera, minden, ami Szeged
  • Minden nap színház
  • Mindent Kocsisról
  • MNM Tudástár
  • Mozart Planet
  • Múlt századi csillagok
  • Múzeum+
  • MuzsikAlkohol
  • Müpa magazin
  • Művészetek Völgye
  • m. v.
  • Nagyváradi történetek
  • Operaház
  • Orgonablog
  • Orientale Lumen
  • Oroszlánkörmök
  • Orosz Zenei Fesztivál
  • Pagony
  • Papageno Klasszik
  • Parlando
  • PerfActionist
  • PeterPress
  • PH-érték
  • Purcell – Orfeo
  • Régi Zenei Napok
  • Rost Andrea
  • Ruttkai és kora
  • Senki többet?
  • Sisi gödöllői kastélya
  • StageHive
  • Steinway
  • Szentendre
  • Színikritikusok Díja
  • Színház mindenkinek
  • Színtézis
  • Szokolay
  • Szomorú vasárnap
  • Táncmesék
  • Te csak hallgass!
  • Trafó
  • Utolsó Óra
  • Várfok Galéria
  • Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Wagner úr
  • Zenélő bábok
  • Zeneoktatás
  • Zeneszó
  • ZÖLD+KULT
  • Zsámbéki Nyári Színház
  • Ў – A szabadság blogja
Facebook Instagram Vimeo YouTube
  • Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Facebook Instagram Vimeo YouTube
Papageno
Papageno
Berlini kalandozások Zene Címlap

Dühös széljegyzetek az Elbphilharmonie megnyitójára

Szerző: Novotny Anna2017. január 25.
Facebook Twitter E-mail
Elbphilharmonie

Nem csupán a klasszikus zenei berkek voltak az elmúlt hetekben az Elbphilharmonie, népnyelven az Elphie megnyitásától hangosak. A német média árgus szemekkel kísérte figyelemmel, hogy végre lezárul a majd másfél évtizede húzódó építkezés.

A hamburgi koncertterem, akárcsak a berlini új repülőtér állandó gúny tárgya volt, előszeretettel hozták fel lépten-nyomon az adófizetők pénzének elherdálásának iskolapéldájaként. És valóban, a 2003-ban indult, zajos botrányokkal kísért építkezés az elmúlt 14 év alatt 70 millió euró helyett 789 millió euróba, azaz több mint tízszeresébe került a tervezett büdzsének.

Jómagam gyakran fordultam és fordulok meg Hamburgban, így én is hozzászoktam a koncertterem fölé tornyosuló daruk látványához. Nem csak én voltam ezzel így: a német Hírcsárda, a Der Postillon, mi sem természetesebb, folyamatosan kommentálta az építkezés fázisait, így például beszámolt arról is, hogy az Elbphilharmonie daruit műemlékvédelem alá helyezte a város, annyira hozzátartozik Hamburg városképéhez. Az említett Postillon a megnyitó kapcsán a következő cikkel kedveskedett:  Elbphilharmonie, kezdődik az építkezés második szakasza – ezzel egyrészt a hosszan tartó munkálatokra, másrészt az épület formájára célozva.

Így vagy úgy, de végül elkészült az impozáns épület a koncertteremmel, és közeledett a nyitókoncert napja. A nyitókoncerté, melyre természetesen már régen nem lehetett jegyet kapni (ahogy a koncertterembe az évad végéig semmi másra sem), tudni lehetett viszont, hogy a fellelhető összes német csatorna élőben közvetíti majd az ünnepélyes megnyitót, valamint a Facebook live funkciójával is nyomon követhetőek az események. Csupán az volt rejtély egészen a koncert kezdetéig, hogy mit is fog játszani a zenekar.

Talán nem véletlenül. A fenti félig ironikus, félig komoly fejtegetés arra kívánt rámutatni, milyen lelkiállapotban ült le több százezer, ha nem millió ember január 11-én a képernyő/rádió elé azzal a célzattal, hogy ő is részese lehessen annak a teremnek a megnyitójának, amelybe ugyan valószínűleg sosem lesz alkalma bejutni, de az ő adójából is busásan költöttek rá.

Olyanok tömegei is leültek a tévé elé, akikről a nagy kultúrintézmények nem is álmodhatnak, hogy valaha is becsábíthatják őket magukhoz. Olyan rétegek, akik bármelyik másik este valóság showt néznének, de most – kíváncsiságból, nyitottságból, bizalomból – a klasszikus zenét választották. Annak a teremnek a megnyitóját, melyet az ország „demokratikus koncertterme, mindenki Elbphilharmonie-ja”-ként emlegettek. Keserűen kellett csalódniuk.

A német nyelvnek több egészen különleges kifejezése van, mely nem, vagy csak nehezen ültethető át idegen nyelvre. Ilyen a fremdschämen.

Azt az érzést fejezi ki, mikor ugyan más felelős a történtekért, mégis az egyén érez miatta szégyenérzetet. Az Elbphilharmonie nyitókoncertje egy tömény szégyenkezés volt. De még mielőtt további fejtegetésekbe bocsátkoznék, álljon itt a hivatalos koncertprogram (a nyitóbeszédek és az azok között felcsendülő zenék nélkül):

  • Benjamin Britten: Pán a Hat Metamorfózis Ovidius nyomán című darabból
  • Henri Dutilleux: Appels, Echos et Prismes a Mystère de l’Instant című darabból
  • Emilio de’ Cavaliere: Dalle più alte sfere, a La Pellegrina című darabból
  • Bernd Alois Zimmermann: Photoptosis / Prélude nagyzenekarra
  • Jacob Praetorius: Quam pulchra es / Motette für 5 hangra és Basso continuo
  • Rolf Liebermann: Furioso
  • Giulio Caccini: Amarilli, mia bella, a Le nuove musiche című darabból
  • Olivier Messiaen: Finálé a Turangalîla-szimfóniából
  • SZÜNET
  • Richard Wagner: Parsifal – Előjáték
  • Wolfgang Rihm: Reminiszenz / Triptychon und Spruch in memoriam Hans Henny Jahnn  – ősbemutató
  • Ludwig van Beethoven: IX. szimfónia – finálé

Nem csodálkozom, ha az olvasó is elgondolkozott egy pillanatig, esetleg logikát keres, felcsap egy lexikont, megnyitja a youtube-ot vagy a spotify-t, rákeres némelyik névre… netalántán, ahogy Angela Merkel a szünetben, finoman elcsodálkozik, és szelíden megjegyzi: „Mozartot is szívesen hallottam volna.”

És kedves „Angie” Merkel, és kedves olvasó, ezzel nem vagytok egyedül. A nyitókoncert számomra egyben szociológiai kutatásnak is bizonyult, a fentebb emlegetett Facebook Live funkciójával figyeltem a koncertet – és párhuzamosan a videóra érkező kommenteket. Azt a pár ezret. És akkor tört rám az a bizonyos szégyenkezés.

Nos, sosem felejtem el, egyetemi éveim alatt, annak idején, a 20. századi zene szemináriumon, mikor is a zenetudós professzor az első órán felhívta a figyelmünket: a kortárs zenét meg kell tanulni hallgatni. És akkor még csak nem is az egészen új zenékre célzott – a kurzuson Kurt Weill-lel kezdtünk, nem abszolút véletlenszerűen Benjamin Brittennel, ahogy a nyitókoncert. De végtelenül fondorlatosan, ha már Britten, még véletlenül sem egy tengeri közjátékkal (Északi-tenger… Hamburg, a kikötőváros… biztosan én vagyok az első, akinek ilyen asszociációi támadnak.) Nem, teljesen önkényesen a nyitókoncert elejére citálják a brit komponistát, majd egy szólóoboára írt darabbal indul a műsor… ahol aztán két félidőn keresztül hasonló művek sorjáznak – szünet nélkül. Jól olvassa a kedves olvasó: a karmester külön kérésére egymás után, tapsszünet nélkül csendülnek fel a darabok, mint egy végtelenített szalag.

Jómagam, talán éppen azért, mert nagy barátja vagyok a 20. századi és kortárs zenének, azzal is pontosan tisztában vagyok, miféle akadályokba ütközik ezek előadása – de ami még fontosabb, eladása. Berlinben a kortárs zeneszerző, Aribert Reimann születésnapjára, a három berlini operaház által közösen szervezett koncerten nem voltunk többen, mint 200-an(!), most pedig több százezer ember torkán és fülén nyomnak le olyan muzsikákat, melyek egy igen vékony réteghez szólnak, mert kevesek számára érthetőek.  (A Reimann-koncerten beszédet mondott többek közt Wolfgang Rihm zeneszerző is.)

És szégyenkeztem, mert olvastam az özönlő kommenteket. És nem a kommentek miatt szégyenkeztem, hanem a végtelenül elitista, öntelt kultúrpolitika miatt, mely szembe menve a hangzatos „mindannyiunkdemokratikuskoncertterme-stb.-stb.”-szlogenekkel újabb árkot ásott a KOMOLYzene szentélye és a földi halandók, neadjisten potenciális koncertre járók közé. A kommentek rendkívül érdekesek voltak. Szinte kivétel nélkül a jó ízlés határain belül maradó, a maga módján reflektáló, mozaikszerű darabjai egy társadalomnak. Nem ítélkező, nem értetlenkedő. De amint felcsendült Wagner vagy Beethoven, egyhangúan fellélegző. Látszott – és ez volt a szívszorító –, nem trollkodni érkeztek, hanem az épületet csodálni és szép zenét hallgatni. És úgy érezték, legalábbis ez utóbbi kapcsán, hogy becsapták őket. Nem tévedtek. Én is úgy éreztem, és később, volt operaházi kollégákkal, barátokkal beszélgetve ugyanezt a csalódottságot, értetlenséget tapasztaltam: egy hatalmas kihagyott lehetőség szomorú visszhangja követte a nyitókoncertet.

kultúrpolitika hamburg elbphilharmonie koncertterem hangversenyterem építkezés
Megosztás. Facebook Twitter LinkedIn E-mail
Előző bejegyzésÍgy énekelt Verdit a 24 éves José Carreras
Következő bejegyzés 2017. január 26.

Ajánlott Bejegyzések

Budapest Ritmo
Bartók Tavasz

Amit még nem láttál: idén tavasszal is jön a Budapest Ritmo

2023. február 6.4 perc olvasás
Zuzana Marková - fotó: Joan Tomás
Müpa magazin

Online elérhető Bellini Alvajárója a Müpa Home műsorán

2023. február 6.2 perc olvasás
Verdi szobája a villájában kialakított múzeumban - forrás: a Villa Verdi honlapja
Intermezzo

Az olasz operaházak gyűjtenek Verdi villájának megvásárlására

2023. február 5.2 perc olvasás

Szólj hozzá Mégsem

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Promóció
Gothár Péter - fotó: Kolibri Színház Promóció

Gothár Péter: „Kis drámák, amiken keresztül fel lehet készülni a nehezebbekre”

Dénes Viktor - forrás: Budapesti Operettszínház Promóció

A berobbanástól a sűrített jelenlétig – Beszélgetés Dénes Viktorral

Szent Péter esernyője Színház mindenkinek

Túl a 200 000. nézőn – Folytatódik a Színház mindenkinek misszió

Vass András - fotó: Gyarmati Csaba Zene

Vass András: „A Teremtés zenei anyaga zseniális, sőt tökéletes”

Promóció

Kocsis-Holper Zoltán: „A kortárs zene rólunk szól”

Az almafa virága - forrás: Vertigo Promóció

Tiltott szerelem Budapesten – Érkezik Az almafa virága a mozikba

Hírlevél

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat
Menu
  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat

Member of

Hírlevél feliratkozás

0001
0001
SB_LOGO_2022-1
SB_SEAL_cmyk_2022-1

A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:

© 2022, Papageno Consulting Kft. Minden jog fenntartva.

Type above and press Enter to search. Press Esc to cancel.