Nem hasonlítható senkihez – In memoriam: Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán és Mocsári Károly Fotó: Edvi Péter

Szem és fültanúja vagyok, hogy koncertjei, legendás koncentrációs képessége és mélységes zenei hozzáállása páratlan volt.

Zolit 1968 tavaszán hallottam először zongorázni a Zeneakadémia kistermében. Brahms op. 9-es, Variációk egy Schumann-témára darabját játszotta olyan kifejezően, őszintén, fölényesen, lendületesen, mesterien, hogy ma csak Eusebius szavait tudom idézni, amikor ő Chopin “La ci darem la mano” variációinak partitúráját Florestán zongorájára helyezte a következő szavakkal:

“Le a kalappal, uraim, ő egy zseni”.

Schumann Chopinre vonatkozó szavai érvényesek Kocsis Zoltánra is. Egyedülálló, senkihez sem hasonlítható, leírhatatlan zenei intelligenciával rendelkező muzsikus volt.

Együtt jártunk Kistétényi Melinda fantasztikus szolfézs óráira. Zoli percek alatt – kétszer gyorsabban, mint bármelyikünk az osztályban – jegyezte fel Kistétényi Melinda szenzációs, legtöbbször 16 taktusos korál-improvizációit.

Kocsis Zoltán, Szvjatoszlav Richter és Gyimesi László

Felejthetetlen élmény volt számomra a Zolival töltött idő a Zeneakadémia 14-es termében, ahol gyakran hallgattam játékát és alkalmasint én is előjátszottam neki. Előfordult, hogy a szomszédos termekben gyakorló tanárainknak zongorázva, falon keresztül tempójavaslatokat – természetesen a hallottaknál sokkal lendületesebbeket – terjesztett elő. Az 1971-es Liszt–Bartók Zongoraversenyen kitartóan mellém állt tanárom helyett, végig kísért, főként biztatott – miután érezte hanyatló önbizalmamat – hogy ne adjam fel.

Zoli magyarországi koncertjei kitörölhetetlenül bevésődtek emlékezetembe. Amihez csak hozzányúlt, hihetetlen energiával, híven a szerzők utasításaihoz, soha nem hallott
precizitással szólalt meg. Ő volt az egyetlen általam ismert muzsikus, aki egy zeneművet elejétől végéig egységében, egy pillanat alatt átlátott és struktúrájának megfelelően interpretált. Azt tudjuk, hogy Bartókot, Bartókon kívül senki nem játszott hozzá hasonlóan. Szvjatoszlav Richter már 1977-ben, első személyes találkozásunk alkalmából jegyezte meg:

“Zoli, Bartók második zongoraversenyének lemeze a legjobb a világon.”

Az utókor szerencséjére itt maradtak felmérhetetlen értékű felvételei. Most fog kiderülni, amit minden őszinte muzsikus eddig is tudott: tudniillik, hogy rengeteg művet – Bach, Beethoven, Mozart, Schubert, Chopin, Liszt, Rachmaninov, Debussy – felvett, amelyeknél eddig a világon senki nem tudott jobbat produkálni.

Gyimesi László Szentesen született. Diplomáját 1971-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Solymos Péter és Simon Albert irányításával. Később Zürichben Anda Gézánál, az USÁ-ban Sebök Györgynél és Bonnban Stefan Askenase-nál tökéletesítette tudását. A stuttgarti és a baseli zeneakadémia professzora. Személyes barátságot ápolt Kocsis Zoltánnal.

1974 óta Svájcban élek, ahol is egy darabig minden évben találkozni tudtunk. Zolin keresztül ismertem meg Szvjatoszlav Richtert, akivel hármasban egy kalandokban gazdag hetet töltöttünk.

Együtt csodáltuk Richter játékát szólókoncertjein és gyakorlása közben Münchensteini házunk pincéjében. Richter bázeli koncertjén Zoli halkan megjegyezte:

“Te apám, Richter hangképzésében van valami, amit racionálisan nem lehet megmagyarázni”.

Szvjatoszlav Richterhez fűződő kapcsolatáról Kocsis Zoltán a Fidelio.hu hasábjain írt bővebben.

A következő évek során volt szerencsém Zolit nálunk otthon és számos koncerten Dél-Németországban és Svájcban hallani. Szem és fültanúja vagyok, hogy koncertjei, legendás koncentrációs képessége és mélységes zenei hozzáállása páratlan volt.

A sajtó és média nem mindenütt méltatta érdemben ezt az egyedülálló kivételes művészt, aki nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára felmérhetetlen értékű zenei örökséget hagyott hátra. Meggyőződésem, hogy Kocsis Zoltán a huszadik század második felének legjelentősebb, legsokoldalúbb zenésze volt. Remélem, hogy felvételeiből, ragyogó átirataiból a következő generációk tanulni fognak és lesznek továbbra is őszinte muzsikusok, akik felismerik Kocsis Zoltán zsenialitását és a jövőben is életben tartják ezt a fantasztikus, magyar hagyományon érett világkincset.