Gyenisz Macujev zongoraművész nyitja meg a moszkvai „Filharmónia II” kulturális központ felújított épületében kialakított új Rachmaninov-hangversenytermet. A koncerten a zeneszerző második zongoraversenye hangzik el.
- hirdetés -


Filharmónia II – Moszkva
2002-2014. között, a korábban az 1980-as olimpiai játékoknak otthont adó orosz főváros olimpiai falujában létesített épületet egy zenés színházi társulat birtokolta. A városrészben közben felmerült az igény egy olyan akusztikai adottságokkal rendelkező terem kialakítására, ahol szimfonikus zenei koncertek is tarthatók. Az épület a Moszkvai Filharmónia kezébe került majd a komplexumot „Filharmónia II” – nek nevezték el.
Felújítási munkálatok közben majdnem megsemmisítettek egy hangszerkülönlegességet.
Az azóta tartó teljes felújítás eredményeképpen, január 16-án kerül átadásra több új befogadóhely az épületben, köztük egy akusztikailag és méretében színházi előadások és szimfonikus koncert lebonyolítására is alkalmas, 210 fős terem, a Rachmaninov-terem, egy 166 fő befogadására képes, virtuális koncertek követésére alkalmas oktatótér, kiegészülve az 1-4 éves korosztály és szüleik számára alkalmas „zenei játszótérrel”, valamit próbatermek, amelyek egyszerre négyszáz főnek teszik lehetővé a párhuzamos felkészülést.

Filharmónia II – Moszkva
A megfelelően kialakított próbahelyeket tekintve ez lesz Oroszország legnagyobb ilyen létesítménye.