A közönség utálta ki a rendezőt a londoni Royal Operából

Szerző:
- 2017. február 14.
Kasper Holten

Utoljára kerül Holten-darab a londoni Királyi Opera színpadára február 15-én miután Kasper Holten dán rendező rendszeres elégedetlenséget váltott ki alkotásaival a brit közönségből.

- hirdetés -

Olvasson bele Kolozsi László blogjába, aki Wagner művészetével foglalkozik írásaiban.

A rendezőnek felkínálták ugyan a szerződés hosszabbítást, de nem kívánt élni a lehetőséggel. Mint mint mondta: „hazatér Dániába, hogy közelebb lehessen a családjához”. Holten búcsúzóul Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operáját viszi színre Antonio Pappano együttműködésével. A darabválasztás önmagában is értelmezhető a londoni közönség reakcióira adott válaszként, hiszen Wagner az alkotó, a kritikusok, a közönség és a hatalom viszonyrendszereit és a benne rejlő konfliktusokat járja körbe operájában, amit tervei szerint Holten most még inkább ki szeretne élezni.

Tekintsen bele a próbába, és hallgassa meg a rendező elképzeléseit itthoni idő szerint 20:40-től élőben!

A dán rendező, aki London után hazájában folytatja munkáját újságírói kérdésre elmondta, hogy a brit közönség olykor szélsőséges megnyilvánulásai csak azt bizonyítják, hogy milyen formáló erő rejlik a művészetben és különösen az operában.

(Via Telegraph)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo