Idén tízéves a Buda Folk Band. Legutóbbi, Saját gyűjtés című lemezük felkerült a World Music Charts Europe 25 ország rádiós világzenei szakemberei által összeállított, 2016-os világzenei produkciókat rangsoroló listájának a 62. helyére.

- hirdetés -

A Saját gyűjtés cím nem azt jelenti elsősorban, hogy a lemezen a zenekar tagjai által gyűjtött zenéket találunk, inkább azt, hogy a rendelkezésükre álló népdalokból csipegették ki a nekik tetsző részeket, és azokat gyúrták új kompozíciókba.

Nem az autentikus előadásmód volt a fő szempont,

ezért aztán a különféle tájegységek zenéi jól elférnek egy számon belül, sőt a szöveg sem mindig ahhoz a dallamhoz tartozik, amelyikhez eredetileg tartozott.

A zenekar korábbi felvételein sok volt az erős, jól hallható műfaji váltás egy számon belül, ezen a lemezen viszont alig lehet észrevenni ezeket. A hangzás sokkal teltebb és lágyabb annál, ami egy táncházi zenekartól megszokott. Az öt vonós hangszer és a tangóharmonika úgy szól együtt, mint egy kamarazenekar, így

összességében olyan lett a lemez, mint egy régivágású filmzenegyűjtemény.

A vonót eredetileg azért indítják keményen a népzenészek, hogy a táncosok erősítés nélkül is hallják a ritmust, itt azonban erre nincs szükség. Rögtön az első szám elején a hegedűk úgy szólalnak meg, mint egy hárfa egy játékos hópelyhecskékről szóló animációs betétben, csak a szövegről és a dallamról derül ki, hogy magyar népdalról van szó, a végén pedig a harmonikaszóló Párizsban teszi le ezt a hópihét. Kalandfilmet ígér a Tavasszal, a Repülés pedig felemelően szomorkás zene lehetne egy film végén, a stáblista alatt. A Körös-körül című dalban a dallamot eleinte furulya játssza, a kísérő a hegedűk és kontrák folyamatosan szólnak, ez pedig a dzsesszes hegedűbetéttel együtt azt az érzést kelti, mintha Lajkó Félix zenéjét hallanánk. A Napra Radnóti-lemezét juttatta eszembe első hallásra a Virágének, ami szintén Radnóti-vers, hozzá Csoóri Sándor Sündi körített zenét.

Ám a műfajból való kilépegetések ellenére van egy határ, amit a Buda Folk Band soha nem lép át. Ennek az a következménye, hogy

nemcsak a népzenét adják át hitelesen, hanem a műfajon belüli csapdákat is elkerülik.

Az ének teljesen letisztult, és bár lemez utolsó száma a Rettenet azzal fenyegetett, hogy a mulatós rész a vendéglátós cigányzenére jellemző, újabban a népzenészek körében is divatos, dinamika nélküli üres virtuózkodássá válik, végül szerencsére nem történt meg a baj.