Diótörő bábokkal

Kocsis Zoltán

A Budapest Bábszínház egyik legrégebben játszott előadása a Diótörő (csak a Misi mókus vándorúton előzi meg). A bemutató 1978-ban volt, az eredeti rendezés némileg módosult, a produkció rövidített formában látható az Andrássy úton, ami az elmúlt években karácsony napjaira átköltözött a Müpába, hogy ott a Nemzeti Filharmonikusok kíséretével tegye széppé az ünnepet.

„Az E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című elbeszéléséből írt szentpétervári Marius Petipa-balettből, a Diótörőből Szilágyi Dezső készített bábszövegkönyvet. Báb-, maszk-, díszlettervezők: Bródy Vera-Koós Iván. Rendező: Szőnyi Kató. Előjátékként a biedermeier jelmezes színészek a nézőknek háttal álló roppant nagy bábukba belebújnak, nyílt színen maszkos figurákká lesznek.

A túlságosan öblös színpadon szükségszerűen fölnagyítódnak a bábok. Az architektúra legyőzte az esztétikumot. A pöffeszkedő tér elvette a bábok elől a levegőt. Elvesztették kecsességüket. Ormótlanokká lettek. A bábszerűvé tett színészek nem eléggé valóságosak. Pantomim-munkájuk pedig nem elég csiszolt és kifejező.

Az álomban végre a bábok visszanyerik méretüket, tehát értéküket:

az egerek Csajkovszkij zenéjének megfelelően riadalmas támadást intéznek a fenyőfa ellen. Lelkük van a festett játékkatonáknak és a karácsonyfa mézesbáb díszítéseinek. Marika és a Diótörő herceg fél dióhéj csónakja nem oly ormótlan, mint a balettszínpadon. Itt természetes közegét és méreteit nyeri el.

Útjuk az ünnepi fa ékítményeiből szervezett csillagok, táncos csikóhalak közt mesebeli utazás. Útjuk elhagyja a balett divertissement-szerkezetét. A betétek helyét idegen tájak jellemző figurái foglalják el: tevék és lefátyolozott arab leányok, orosz népi bohóc, kötéltáncos és publikuma; közöttük terebélyes asszonyság, aki a zene motívum végére léggömbbé alakul át, magával repíti szalagcsokorba kötött porontyait. Útjuk a tenger áttetsző, kifeszített hullámain folytatódik, időnként delfinháton.

Az egerekkel megküzdő hercegfiú története a démonikus német romantikus költőtől a mézes-mázosan diabolikus orosz zeneszerzőhöz került, aki a szépség alá eldugott fenyegető hatalmak muzsikusaként a szapora és kártékony egerek támadásával ugyanolyan diszciplinák alá rejtett rémségeket jelenített meg zenéjében, mint A hattyúk tavában, ahol J. K. Musäus: Az elrabolt fátyol című rémmeséjén alapulva a zsíros tollú madárban szerelmesét föllelő Siegfried kétértelmű történetét átlirizálta. A bábszínházi Diótörőben a herceg, legyőzve az egérinváziót, átalakul durva állkapcsú asztali diótörőből légies álomkirályfivá. A szerelem és a lovagi szolgálat megszépíti. Olyannak látjuk, amilyennek álmában a szerelmes Marika látja.

A szerelmespár botos bábu lévén nem tudja a keringőt másként táncolni, csak két koncentrikusan forgó ünnepi torta tetején, átkarolva egymást, tortadíszként. Ezután véget ér a kislány álma. A játszók levetik maszkjaikat. Megköszönik a tapsot. Visszakerülünk a meséből a napi valóságba.” (Molnár Gál Péter: Bábszínháztörténet)