Egy új remény

Herboly Domonkos fotó: Nagy Gergely

Herboly Domonkos személyében 2017. január elsejétől új igazgató kerül a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek élére. A Rádiózenekart belülről ismerő, nagybőgő szakon diplomázott muzsikusnak közgazdasági végzettsége is van, és már dolgozott hasonló területen, amikor a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus igazgatója volt.

– Milyen előtanulmányokkal jutott el erre a szakterületre: a zene, vagy a matematika felől?

A Zenekar folyóirat további cikkeihez kattintson ide.

– A zenei vonalon indultam. A Szent István Konzervatóriumban alapító tag voltam, mert az első közismereti osztály akkor indult, amikor én kezdtem. Itt szereztem gimnáziumi érettségit. A konzi után a Zeneakadémia tanárképző intézetébe jártam; 2000-ben diplomáztam, mint nagybőgőtanár és kamaraművész. Csak ezek után iratkoztam be a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol azután 2006-ban diplomáztam.

– Honnan származik a gazdaságtudományhoz való kötődése? Olyan erős reál oktatás volt a középiskolában?

– Nem, ez egy furcsa dolog. Még az általános iskolában „fertőződtem meg”, ami egy teljesen átlagos, hagyományos zuglói általános iskola volt. Az egyetlen voltam, aki járt a jó matekos csoportba, azután az átlagos matekos csoportba is, végül átkerültem a felzárkóztatóba, majd vissza a jók közé – azt hiszem leginkább azért, mert nehezen illeszkedtem bele a rendszerbe. Ettől függetlenül a közgazdaságtant mindig is nagyon szerettem, számomra ezerszer érdekesebb, mint a mateknak bármely területe.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának rézfúvósai fotó: Posztós János, Müpa

Az összefüggések már gyerekként is érdekeltek, amikor mentünk az utcán: az emberek miből, hogyan vásárolnak a boltokban, mi a rendszer, hogy lehet az, hogy a kasszába folyó pénzből újabb áruk tudnak beérkezni. Az is érdekelt, hogy a szüleim havi fizetése hogyan kerül hozzájuk, azután mikor és mire megy el, hova kerül tovább. Akkor persze még nem tudtam, hogy az ezzel foglalkozó tudományt makroökonómiának hívják.

– Mi volt az első hangszere?

– Nyolc évig zongoráztam, kamaszként basszusgitározni szerettem volna. Apám azt mondta: persze, gitározzak, csak előbb egy kicsit bőgőzni kell, hogy meglegyenek a klasszikus alapok. Akkor még nem voltam biztos abban, hogy tényleg akarok bőgőzni, semmit sem terveztem ebből kihozni, de azután nagyon megszerettem, folytattam.

– Mikor került kapcsolatba a Rádiózenekarral?

– 1999-ben, még diploma előtt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaránál játszottam, igaz csak három hónapos határozott idejű szerződéssel, és csak fél állásban – de ez nagyon inspirált, óriási élmény volt. Innen a kötődésem a zenekarhoz.

Herboly Domonkos

– Játszott előtte másik zenekarban is?

– Igen, elég sok helyen játszottam; először a középiskola egyik zenekarában. Később következett a Danubia zenekar, a Dohnányi, majd a MÁV-ban is bőgőztem; persze mindig külsősként. Diploma körül egy ideig nagybőgőt tanítottam a Szent István Zeneiskolában.

– Debrecenbe viszont inkább a közgazdasági ismereteinek köszönhetően került. Milyen feladat várta ott?

– 2006 januárjától került egy vezetés alá a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus. Egy nagyon speciális szisztémát rakott össze az önkormányzat, mivel ők tartják fenn a Debreceni Csokonai Színházat is. A színház zeneigazgatója, illetve a kórus és a zenekar művészeti igazgatója ugyanaz a személy, Kocsár Balázs lett. Az ő indulását kellett segíteni, a rendszer működését kellett kitalálni. A dolog igazi nehézsége és egyben különlegessége, hogy a zenekar évente 150 szolgálatot teljesít a színházban, így csak félig-meddig önállóan élhet szimfonikus életet. Nem volt egyszerű, de sokat tanultam belőle.

– Mennyiben különbözött ettől az a munkakör, amit az Örkény Színházban töltött be?

– A színházban a szerepem más volt; Debrecenben intézményigazgató voltam, itt pedig gazdasági igazgató. Ez azt jelenti, hogy a fő irányvonalakat nem én alkottam meg; Mácsai Pálnak, a színház igazgatójának a keze alá kellett dolgoznom. Persze sok a hasonlóság: művészekkel kellett együtt dolgozni mindkét helyen, és ez a jövőben is így lesz. Egy színházban sokféle művész dolgozik együtt, rengeteg kreatív energia összpontosul. Nem mellesleg sokféle szakma is találkozik. Talán ez lehet az oka, de a légkör a színházban mindig forróbb, mint egy zenekarban. Mondanom sem kell, zenészekkel dolgozni is egészen más, mint egy irodában – mondjuk úgy – civilekkel.

– Miért hagyta abba a nagybőgőzést?

– Miután 2000-ben lediplomáztam, el akartam fordulni mindenféle művészettől. Azt hiszem, lelkileg kimerültem, nem akartam az addigra számomra már jól ismert zenész életet élni, a gazdasági terület pedig nagyon érdekelt. De aztán a gazdasági tanulmányaim alatt és után úgy hozta a sors, hogy visszasodródtam a kultúra közelébe. Bőgőzni ugyan már rég nem bőgőzöm, de azt úgysem lehetne folyamatos gyakorlás nélkül.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara

Most, hogy a lányom zongorázni szeretne, végre vettem egy zongorát, és elkezdtem azon gyakorolni. Évek óta fellépek az Örkény Színház programjában, az Örkény kertben a Madách téren – basszusgitárosként. Ez minden évben egy egynapos rendezvény valamikor nyár végén, ami egy koncerttel zárul. Így egy régi vágyam is teljesült, sok embernek basszusgitározhatok – hangosan.

– Milyen lépéseket tervez először a Rádió Zenei Együtteseinek igazgatójaként?

– A Magyar Rádió Zenei együttesei – főleg a zenekar – bizonyos értelemben pályán kívül vannak. Ez azt jelenti, hogy van egy olyan kulturális tér, ahol a magyar szimfonikus zenekarok léteznek, és van egy-két zenekar, ami ebből kilóg, nem szerepel intenzíven a zenei körforgásban. Úgy érzem, valamiért a Rádiózenekar is ebbe a helyzetbe került. Itt látom a legnagyobb szükségét a változásnak.

Az egyik legfontosabb általános cél, hogy jobban a komolyzenei vérkeringésbe kerüljenek az együttesek.

A kórus talán még most is jobban megtalálja a helyét, ezért ez a cél főleg a zenekarral kapcsolatos.

– Annak, hogy a zenekar a perifériára szorult, többek között az alulfoglalkoztatottság, az alacsony szolgálatszám az okozója. Lehet az ilyen típusú problémákon a közeljövőben változtatni?

– Remélem, hogy lehet, de mivel ez sok, számomra még ismeretlen kérdéssel is összefügg, a legelső időszaknak nyilván az lesz a legfőbb feladata, hogy föl kell mérni a kialakult helyzetet. A tényeket elemezni kell, és utána lehet konkrét intézkedéseket hozni, változtatásokról dönteni. Ez biztosan így lesz most is: elsőként látni kell a szerződéseket. Amíg nem voltam igazgató, addig a szerződésekbe nem tekinthettem bele, nem ismerhettem meg a rendszer felépítését. Most az egészet át kell néznem a szabályzatoktól a munkaszerződésekig. Kérdés, hogy mennyire működnek a szakmai mechanizmusok, úgy tudom, hogy az utóbbi években igazgató igazgatót váltott. A személycserék velejárója, hogy a rendszer toldozva-foldozva van. Nem szeretem a nagy szavakat, a nagy forradalmakat és széles mozdulatokat;

én a sok apró változtatásban hiszek.

Ez azt jelenti, hogy mindent át kell tekinteni a legapróbb részletig, és újra kell gondolni, hogy hogyan érdemes működtetni.

– Az elmúlt időszakban sok gondot okozott az is, hogy bizonyos támogatások nem jutottak el a zenekarig. Ha továbbra is több szervezeti egységgel együtt kezelik a zenekart, akkor ennek veszélye ezután is fennáll. Várható-e, hogy a zenei együttesek vezetése az eddiginél nagyobb önállóságot kap?

– Minden jel arra mutat, hogy most történik valami; változások lesznek az elmúlt tíz évhez képest. Jól látszik, hogy nem csak az MTVA, hanem a kormány, a minisztérium is másként gondolkodik a rádió zenei együtteseiről, mint eddig. Én abban bízom, hogy meglesz a működtetéshez szükséges pénz, és meglesz az önállóság is. Az MTVA vezérigazgatójával, Vaszily Miklóssal folytatott tárgyalások alapján úgy látom, hogy nyitott, lelkes segítőim lesznek, akik értik, hogy milyen érték hever itt. Úgy tűnik, nagyon jól fogunk tudni együttműködni.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

– A kórus létszáma az elmúlt időszakban radikálisan csökkent; nagyobb lélegzetű művek megszólaltatásához minden esetben kisegítőket kell hívniuk. Amennyiben sikerül a remélt támogatást megkapniuk, akkor várható-e a kórus létszámának bővítése, a zenekari státuszok számának növelése?

– Szerintem igen, látok erre esélyt, de valószínűleg nem rövid távon. Ha sikerül az anyagi lehetőségeket ahhoz megteremteni, hogy egy szakmai szempontból is értelmesen, hatékonyan működő szerkezet jöjjön létre, annak az lesz az első kézzelfogható eredménye, hogy újabb forrásokat is meg lehet nyitni. Erre vonatkozóan konkrét elképzeléseim is vannak, mert

léteznek olyan rések a komolyzenei életben, ahova a rádió zenei együttesei be tudnak lépni,

ki tudják ezeket tölteni, és megkerülhetetlenné tudnak válni. Márpedig ha sikerül megkerülhetetlenné válni, akkor további forrásokat lehet találni. Ha szakmailag is és gazdaságilag is racionálissá válik, akkor mindenféleképpen létszámot kell növelni, különösen a kórusnál. Tervem, hogy az együtteseket regisztráltatom, így idővel például TAO támogatáshoz is juthatunk.

– A tárgyalások során felmerült, hogy a gyerekkórusnak – mivel nagyon más a profilja – nem feltétlenül kellene a többi együttessel közös fenntartásban maradnia. Mi erről a véleménye?

– Ezt a kérdést a társadalmi hasznosság felől érdemes megközelíteni. Nem az a lényeg, ki a fenntartója, ki üzemelteti, hanem az a kérdés, hogy az az óriási érték, amit a kórus képvisel, hogyan tud megmaradni. Valamikor régen hatalmas presztízse volt a gyermekkarnak. Azóta egy másik világban élünk, de

a gyermekkar most is egy elképesztő kincs.

Azt kell meglátni, hogy hogyan lehet működtetni és fejleszteni.

– Ahhoz, hogy a Rádiózenekar visszanyerje a régi szerepét és ismét méltó helyen legyen a köztudatban, biztosan szükségesek változások az arculatában, a kommunikációban is. Milyen új stratégiákban, új csatornákban gondolkodik?

– Mielőtt az arculatról döntenénk, meg kell határozni a zenei együttesek feladatát, profilját, a zenei világban a helyét, a saját munkáját. Ehhez kell a kommunikációt is szabni. Szűkítenék a zenekarra: hagyományos feladata volt a kortárs zene előadása, illetve a Z-felvételek készítése. Valamikor ez volt az ország első számú szimfonikus zenekara. Patinás zenekar, több mint fél évszázados múlttal.

Herboly Domonkos

Született: 1976-ban Budapesten

Nős, három gyermek édesapja

  • 1994, 1996 – Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola gimnáziumi és szakmai érettségi
  • 1996-2000 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézete – nagybőgő diploma (Járdányi Gergely)
  • 2001-2006 – Budapesti Corvinus Egyetem (Vezetőképző Központ) – MBA diploma
  • 2001-2004 – Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht. – gazdasági igazgató asszisztense
  • 2004-2005 – Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet gazdasági vezető
  • 2006-2010 – Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus igazgató
  • 2010-2016 – Örkény István Színház gazdasági igazgató

A rádiózenekarok világszerte speciális, kiemelt helyzetben voltak a huszadik században. Az utóbbi időben megváltozott a társadalmi berendezkedés, a kultúrafogyasztás, a közönség zenehallgatási szokásai. Pont ugyanazt, ami volt, már nem lehet újraalkotni abban a formában.

Most ismét meg kell találni a zenekar helyét, és ahhoz kell szabni az arculatot, a csatornákat, amiken el lehet érni a közönséget; mondjuk azt, hogy a komplett marketingstratégiát. A Rádiózenekar mögött ott van az MTVA, a közönség elérésének szempontjából ez egy elképesztő lépéselőny.

Ha sikerül ezt a helyzetet kihasználni, az nagy segítség lehet. Meggyőződésem, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató úr kész arra, hogy tárgyaljunk az együttesek és az új kulturális csatorna, az M5 egymáshoz közelítéséről. Ha már kellően ismerem a szervezetet, különböző intézményekkel kezdeményezek majd kapcsolatfelvételt a lehetséges együttműködések érdekében; a jelek biztatóak, de ez még a jövő zenéje, aminek elengedhetetlen háttere a saját helyzet reális felmérése.

– Azzal, hogy a Nemzeti Múzeum kezelésébe kerülnek a Magyar Rádió korábbi pesti épületei, a zenekar működésének helyszíne is bizonytalanná vált. Van-e olyan terve, ami megoldást jelenthet a székház kérdésére?

– Ez számomra is az egyik legnagyobb kérdés, amire a választ most még nem találom. Bízom benne, hogy egy-két hónapon belül új lehetőségek nyílnak előttünk. Ha sikerül megmutatni, hogy miért jó a társadalomnak, hogy közpénzekből zenekarokat működtetnek, akkor, gondolom, ez is könnyebben megoldódik.

– Van-e kapcsolata más zenekarokkal?

– Debreceni éveim alatt elnökségi tagja voltam a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének. Szintén tagja vagyok az emberi erőforrások miniszterének munkáját segítő Zeneművészeti Bizottságnak, így a területre van némi rálátásom.

Azt gondolom, hogy a közönségnek szüksége van a Rádiózenekar értékeire.

Az emberek nagy része kultúrára éhes, a fiatalok ma különösen nyitottak. Azoknak, akik még nem járnak koncertre, meg szeretném mutatni, hogy a komolyzene egy számukra is érthető, sőt ismerős és közeli dolog, ott van körülöttük nap mint nap.

– Ön azt mondta, kis lépésekben, apró változtatásokban hisz, amik hosszútávon meghozzák az eredményeket. Mire számíthatnak most a Rádiózenekar zenészei, amikor új ügyvezető igazgató áll a Közszolgálati Kulturális Nonprofit Kft. élén?

– A zenészeket velem kapcsolatban két dolog érdekelheti: ki vagyok, és mit akarok csinálni. Egy mondatba sűrítve, a célom másokkal együtt kitalálni és megalkotni, hogyan nézzen ki egy szimfonikus zenekar 2017-ben és utána. Újragondolom a hagyományos kereteket, de úgy, hogy nem akarok lerombolni semmit, mégis újjáépíteném a zenekart. Máshogy élünk, más a világunk, mint az elmúlt évezredben, máshogy is kell zenét tanulnunk, zenét hallgatnunk. Ez nem azt jelenti, hogy lejárt Beethoven V. szimfóniájának a szavatossága! Ami benne van, az érvényes, de nem úgy kellene megkapnunk, mint ötven évvel ezelőtt. Idáig viszonylag könnyű eljutni.

Akkor hogyan tovább?

A komolyzenei élet megújítás előtt áll. A barátaim óvatos, nem kapkodó embernek ismernek, itt sem akarok óriási változásokkal kezdeni. Nem megoldás lefogni az egészet; meg kell találni a zenekarnál az időtálló értéket, azaz a minőséget, a másik oldalon a mai közönséget, és egymáshoz közelebb hozni őket. Ez túlmutat a rádió problémáján, sokkal inkább egy általános, a területet érintő kérdés. Valamit kellene csinálni. És valamit most végre talán lehet is.