Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Lemezsorsok

Lemezsorsok

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Habent sua fata libelli, vagyis minden könyvnek megvan a maga története. Hát még a lemezeknek! Most nosztalgiázni fogok, bezzeg a mi időnkben stb., de a zenehallgatásnak is megvan a „maga fátuma”, meg annak is, aki hallgat.

- hirdetés -

Ott kezdődik, hogy amikor – úgy hetediktől – már nem összeragasztható repülőmodellt kértem karácsonyra, hanem lemezt. Nagy-nagynéném Párizsban élt, Brahms volt a kedvence (tán ma is az), a Bruno Walter-féle négy szimfóniát (Columbia) tőle kaptam, de volt olyan, hogy az volt a cetlin, hogy

„Jupiter-szimfónia, NEM Ferencsikkel”.

(Ferencsiket egyébként nagyra becsülöm, a Jupi túloldalán pl. egy szép Esz-dúr van, szörnyen szól, féloldalasan, sokáig azt hittem, a tű a hibás, de nem.)

Azóta van néhány tucat „nem-ferencsikes” Jupiterem, és ha csak egy szimfóniát szabad megneveznem, akkor ez a kedvenc, de persze ott van rögtön az Esz-dúr, micsoda kirekesztés lenne kihagyni. És mindkettőből van Bruno Walter azóta, és egyikből sem a Columbia a legjobb, konkrétan van egy 1945-ös New York-i Jupi-felvétel, ami mindent visz, és azt Zemplényi Feritől kaptam, neki duplum volt, szörnyen agyonjátszott lemez, de Feri emléke miatt nagyon becses. A felvétel később CD-n is meglett, Párizsban.

Amikor egyetemistaként, majd még másfél évtizedig kórusban énekeltem, és meglehetősen sokat utaztam, kialakult, hogy

bármely európai városban „szag után” megtaláltam  a lemezboltot.

Svájcban, Vevey-ben vettem első Furtwängler-CD-met, rögtön kettőt is (DG, Schubert és Sibelius), később ezek gyűjtemények részeként duplummá váltak. A kilencvenes években – amikor tanáromnak, azóta barátomnak, Horváth Ivánnak köszönhetően már e-maileztem – a duplumokat vagy a csak Európában megszerezhetőket Amerikába küldtem ki, cserébe jött valami más,

a tokban volt a különbözet, 20 dollár.

Egyszer nem volt a tokban a különbözet, viszont a boríték sérült volt. Máig emlékszem egyik-másik levelezőpartnerem nevére, volt Air France-steward, akitől konkrét címeket (utca, házszám) kaptam, mikor 2000-ben Párizsba mentem. Az egyik pl. egy burgundi parasztcsalád lakótelepi garázsa volt, ahol gyakorlatilag lemezeken kellett lépkedni.

Egy lemezraktári tűzvészből mentették ki a menthetőt, hozzáértés nélkül,

a dexion salgókon szín alapján lehetett válogatni. A metróra alig tudtam felszállni, és rögtön vittem is a körgyűrűn kívül, az egyetemi krampusznál parkoló autóhoz a szerzeményt, került vagy 150 frankba az egész, szinte kilóra.

Londonban is voltak címeim, és ott is volt bolt, ahol az eladó felhívta a figyelmemet, hogy az a rendszer, hogy nincs rendszer – ezzel együtt meglepően jó lemezeket lehetett lőni. De ott volt a „varrógépbolt” is, a Gramophone Exchange. Hihetetlen felvételek, de ha nem kel el valami, akkor másnap egy fonttal olcsóbban adják. Dupla CD-s Walter-koncertfelvételek (pl. NBC Zenekaros Mahler I., alighanem az egyik legjobb felvétel), 3 fontért… És a méregdrága belvárosi elegancia, ahol a legszebb Beethoven a-moll vonósnégyest vettem (Columbia, de az, amelyik „sztenderd” CD-n nem jelent meg), féláron vagy húsz fontért.

Kölnben, Gergő barátom vendégszeretetét élvezve a „kommersz” Saturn is aranybánya volt, most csak a 45 eurós Clemens Krauss-féle Ringet hadd említsem. Értettek hozzá, mindig volt olyan, ami máshol nem. Én persze azt is tudom, hol kivel voltam, egyik-másik esetben azt is, húsz-huszonöt év távlatából, hogy mit ettem aznap, azt meg tuti, hogy milyen volt az idő. Viszont pár helyen jártam később is, az Exchange-ben 2013-ban

csak becsületből vettem egy lemezt, azt, amit valaki eltulajdonított.

Lehet, hogy e körmönfont módon meg is válaszoltam a fel nem tett kérdést, hogy miért hagytam abba a „gyűjtést”?

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X