Ideális napján hastáncóráról érkezik az Opera esti előadására Gjorgjevic Dóra, a zenekar fuvolaművésze. Véleménye szerint az egzotikus mozgás és a klasszikus hangszeres játék jól megfér egymás mellett, mivel mindkettő által életre kelnek a hangok.

- hirdetés -

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

– Hogyan került a látóteredbe ez a női önkifejezési forma?

– Mindig is érdekelt a mozgás, kiskoromban rendszeresen figyelemmel követtem a Savaria Nemzetközi Táncversenyeket, a műkorcsolya-közvetítéseket, de akkoriban nem volt lehetőségem másra. Tízéves koromtól ugyanis komolyan készültem a művészi pályára, ezért a fuvolagyakorlás mellett zongorázni is tanultam.

A hastánc sokkal később, egész pontosan 2011-ben lépett az életembe:

a fiamat heti kétszer kísértem aikido edzésre, ahol több anyukával együtt várakoztunk a tréning végére. Arra gondoltunk, hogy ezt az időt jobban is kihasználhatnánk. Csoportban kezdtünk el tanulni, de ketten úgy éreztük, hogy többre vágyunk, ezért Pesten magántanárnál, duóban folytattuk tovább.

– Tavaly júniusban aranyérmet szereztél szóló kategóriában. Mikor lett a hobbiból versenyzés?

– Ezek az alkalmak számomra nem a megmérettetésről szólnak, sokkal inkább arról, hogy jól érezzem magam. Itt együtt lehetek és közösen drukkolhatok azokkal a barátaimmal, akik ebből a közösségből kerültek ki. Ilyen típusú erőpróbákon már fél évvel az első óra után részt vettünk, és azóta is rendszeresen járunk, járok minősítésekre: elismertek csoportban, szólóban és duóban is. Ezek közül párosban a legnehezebb jól teljesíteni, mert ott azonnal szembetűnik, ha valami nem egyszerre történik.

– Ezen túlmenően az ítészek milyen szempontok alapján értékelnek?

– A tartás és a mozgás mellett a ruha esztétikai értéke és a smink minősége is számít. Egyszer azért kaptam egy pont levonást, mert nem akartam túl erős színű rúzst használni. Úgy éreztem, az én koromban ez már nem illendő. A bírálók azonban nem így gondolták…

– A hastánc miliője teljesen eltér a szimfonikus együttes közegétől. Ezt is vonzónak találod benne?

– Két mozzanatot különösen kedvelek. Egyrészt az arab muzsika különleges, negyedhangos skálát használ. Mivel abszolút hallásom van, ez igazán izgalmas számomra, hiszen az európai dallamvilágban – néhány kortárs mű kivételével – nem fordul elő ilyen. A másik tényező a külsőségekben, a színes ruhákban, a különleges ékszerekben és kiegészítőkben, valamint a makeupban rejlik.

Úgy gondolom, hogy egy nő ezekkel az eszközökkel igazán szép tud lenni,

bármilyen korú is legyen. A negyvenes korosztályhoz tartozóként ezt igazán nagyra értékelem.

– Beszélgetésünk idején épp egy Katalin-bálra készülsz, ahol duóban léptek majd fel. A keleti kultúrában kevésbé otthonosan mozgó közönség merőben más reakciókat adhat a produkciótokra, mint a versenyeken részt vevő hozzáértők. Milyenek voltak az eddigi visszajelzések?

– A hölgyek azért szeretik nézni az előadásainkat, mert mindannyiukban ott lapul a vágy, hogy ha csak pár perc erejéig is, de mesebeli hercegnővé váljanak, a férfiakat pedig mindig felpezsdíti egy gyönyörű nő látványa.

Ehhez azonban sok gyakorlás szükséges, heti két-három alkalommal is. Én nemcsak közösségben, hanem otthon, a tükör előtt is csiszolok a mozdulatokon, hogy azok igazán szépek legyenek. A férjem, Ács Ferenc trombitaművész, egyben kollégám is, ennek különösen örül (nevet).

– Számodra mi a két tevékenység közös nevezője?

– Az én ereimben vérlemezkék helyett kicsi hangjegyek áramlanak, és muszáj, hogy a zene életre keljen a hangszeres játékom vagy a táncom révén. A csapatmunkát is kiemelném, mert az egyéniségemhez jobban illik, ha többen veszünk részt az alkotásban. 1994 óta dolgozom az Operában (ahol 2008-ban szakmai teljesítménye és emberi hozzáállása alapján Juventus-díjat kapott – a szerk.). Egy hónapban tíz-tizenkét előadásban játszom, estéről estére hihetetlen összpontosítással dolgozva.Ez a fajta koncentráció mindig segít: a fellépések előtt nem izgulok, inkább teljes egészében az előttem álló feladatra figyelek, és egy-egy megmérettetés előtt igyekszem a csoporttársaim feszültségét is oldani. Egyszer azonban velem is előfordult, hogy

szorongani kezdtem egy csodaszép színpad láttán,

mert úgy éreztem, nem vagyok odavaló. Ezen aztán hamar túllendültem, mert a hastánc nagyon sokat ad nekem, enélkül ma már nem tudnám elképzelni az életem.