“Nem nekem kell, hogy örömet okozzon az előadás.”

Gidon Kremer

Gidon Kremer 70 éves. A lett hegedűművész David Ojsztrah tanítványaként indult, szerénysége, figyelme és alázata egészen különleges módon ellenpontozza szakmai rangját és játékának leírhatatlan kifinomultságát. Május 19, jubileumi turnéjának első állomásán, Keller András irányításával játssza azt a hegedűversenyt, amivel közel ötven éve debütált a  magyar közönség előtt. Születésnapja alkalmából egy rövid beszélgetést engedélyezett.   

– Tizenévesen David Ojsztrahnál folytatta tanulmányait, mi a legmaradandóbb élménye ebből az időszakból?

Gidon Kremer

– David Ojsztrah nemcsak egy zseniális hegedűművész volt, de egy igazán nagylelkű és toleráns ember is. Aligha találkoztam hasonlóval, és ami a legfontosabb, hogy ezek a tulajdonságok a tanítási módszereit is meghatározták. Nagyon tisztelte a hallgatóit és mindig megértően viszonyult a sokszor igen különböző módon megnyilvánuló tehetségekhez. Ennek köszönhetem, hogy én is a saját utamat járhattam, pontosabban azt, hogy rátalálhattam a saját hangomra. A sors egyik legnagyobb ajándékának tekintem, hogy az irányítása alatt fejlődhettem.

– Van valamilyen határ a játék öröme és a művészi megvalósítás között? Olyan darabokat választ, amelyekhez érzelmileg is kötődik?

– A legutolsó, ami eszembe jut, miközben egy új darabot tanulok, vagy a koncerten játszom, hogy én mennyire érzem jól magam. Nem nekem kell, hogy örömet okozzon az előadás. Most éppen egy Weinberg-darabbal foglalkozom. Ha egyszer megtalálom az utat a kottához és a hangjegyekhez, akkor képes vagyok teljesen átadni magam, és bármennyit foglalkozni a darabbal annak érdekében, hogy igazán meggyőző előadást tudjak nyújtani. Azt szeretném, ha fel tudnám kelteni a közönség érdeklődését azok iránt a művek iránt, amik számomra is kedvesek.

Gidon Kremer

– Számtalan koncert és fellépés van a háta mögött. Ki tud emelni néhány emlékezetes pillanatot?

– Nagyon sok előadás emlékét őrzöm, de ami Budapestet illeti, talán az 1970-es bemutatkozásomat említeném, amikor Sibelius hegedűversenyét játszottam. Hogyan is felejthetném el továbbá azokat az estéket, amiket Leonard Bernsteinnel, Nikolaus Harnoncourt-ral vagy Martha Argerich-csel töltöttem a színpadon.

– Van olyan, amit még nem volt alkalma megtenni, akár szakmailag, akár a magánemberként, de különösen vágyik rá?

– Imádom a meglepetéseket, amikből soha nem elég, ezért remélem, hogy vár még rám egy-két olyan élmény, amik nem csak a közönséget, de engem is meglepnek majd.

– Hogyan, kikkel ünnepli a születésnapját?

– Az én személyes ünnepen talán valahol összefügg együttesem, a Kremerata Baltica 20 éves fennállásának évfordulójával, ezért egészen természetesnek gondolom, hogy közösen ünneplünk majd az elkövetkező koncertjeinkkel.

Gidon Kremer és Martha Argerich

Erre lesz is mód, hiszen hosszabb turnéra indulunk, amely nem csak Európát, de az Egyesült Államokat, Kanadát és az Ázsiai országokat is érinti. Amellett, hogy az együttest a családomnak nevezhetem, megtiszteltetés, hogy számos kiváló szólista lép majd fel velünk és megnyugtató az az érzés is, hogy művész kollégáim mennyire elismerik és támogatják a Kremeratát. Egyikük, Keller András, akivel közös koncertet adunk majd májusban a már említett koncertkörút nyitányaként. Boldog vagyok, hogy immár egy sokéves és intenzív szakmai kapcsolatot mondhatunk a magunkénak.