A hatvanas-hetvenes évek fordulója óta gyűjtött, és városokban rekonstruált hagyományos vonós magyar népzene a kilencvenes évek elejétől kezdve rohamosan szorul vissza származási helyén is. Még fellelhető az erdélyi falvakban, de a helyi divat változik, és a zenészek utánpótlás nélkül halnak ki. Szászcsáváson a rendszerváltáskor a zenészek a negyvenes éveikben jártak, sokan közülük még mindig aktívak, de van utánpótlás is, annak ellenére, hogy a zenekultúra változása ezt a falut se kerüli el.

- hirdetés -

A falu közvetlen környezete, a Kis-Küküllő völgye zenei kultúrájának feltárása lassan indult. Pávai István népzenekutató járt oda gyűjteni Marosvásárhelyről a nyolcvanas évek közepétől, és járta ki Bukarestben ’89-re egy lemez kiadását Muzica populara maghiara din Valea Tirnavelor, azaz Magyar népzene a Kis-Küküllő völgyéből címmel. A lemez nem keltett nagy visszhangot, bár felkerült a gyűjtők polcára. Aztán a kilencvenes évek elejétől beindult a gőzhenger, és azóta a Szászcsávási Zenekarnak csaknem tíz lemeze jelent meg. 2003-ig rendszeresen turnéztak Magyarországon, négy hollandiai, három amerikai és egy japán körúton vannak túl, ezen kívül sok fellépésük volt Európa különböző országaiban.

Nem nagyon volt olyan hazai fesztivál, ahova előbb-utóbb nem hívták meg őket. Lemezeiket, CD-iket Magyarországon és Románián kívül Svájcban, Hollandiában és az Egyesült Államokban vették fel és adták ki. Jelenleg a Fonó kiadásában lehet kapni ezek közül háromnak az újrakiadását, egy negyedik, eddig meg nem jelentetett 1990-ben készült felvételt, és készülnek újabbak megjelentetésével folytatni a sorozatot. A zenekar szekerét Szánthó Zoltán gépészmérnök és népzenegyűjtő tolta meg, akit Pávai István vitt el először Szászcsávásra. Ma ő a zenekar menedzsere.

A hirtelen jött népszerűségnek megvolt az oka.

A helyieknek az átlagos falusi lakosságnál magasabb zenei műveltségét magas színvonalon kellett kiszolgálni: Szászcsáváson ugyanis, a magyar nyelvterületen egyedülálló módon, több szólamban énekelnek a közösségi alkalmak során. A hagyomány egyházi eredetű, de kikerült a templomból, és mindenki tartja; a falu lakossága egy kórus, ennek mindenki tagja.

Ez a többszólamúság egyébként a minőségi elvárásokon kívül nem befolyásolja a hangszeres tánczenét. Az erdélyi magyar vonós zenének az alapfelállása legtöbbször egy hegedű, egy brácsa (funkciója alapján, közkeletűbb nevén a kontra) meg egy bőgő. A brácsa és a bőgő általában háromhúros,  a brácsán pedig a húrtartó láb egyenesre van fűrészelve, így az összes húr egyszerre szólal meg. Ezzel szép tömör hangzású, Szászcsáváson mindig dúr akkordkíséretet biztosít a bőgővel együtt vagy anélkül a szólóhangszernek vagy az éneknek. A hangsúlyos vonós kíséret biztosította a ritmust a táncosoknak abban az időben, amikor még nem volt mód a zene kierősítésére.

Bőgős általában egy van, de prímásból, kontrásból lehet több is:

Hagyományosan az egész Kis-Küküllő mentéről ide járnak zenészeket fogadni, a többnyire írástudatlan a zenészeknek ezért rengeteg tudást kell fejben tartaniuk. Saját falujuk magyar és cigány táncrendjén kívül az összes környező falu magyar, román és cigány táncrendjét, dallamait, és dialektusait ismerniük kell, a nyolcvanas évek előttről a szász tánczenét is, sőt még ennél is többet. Az összes helyi nemzetiség nyelvét anyanyelvi szinten beszélik, és ismerik a közönséget, fejben tartják, kinek mi a nótája, így aki tánc közben előtérbe kerül, biztosan számíthat arra, hogy az általa kedvelt dallamokat fogja hallani.

Olyan lakodalmakban, ahol a vőlegény és a menyasszony egymástól távol eső helyekről kerül össze, sokszor két zenekart hívnak meg, hogy mind a két közönséget kiszolgálják. Ilyen alkalmakkor, vagy olyankor, amikor idénymunkára mennek (a zenészek is), megtanulják a távolabbi vidékek repertoárját is; így kerültek a Kis-Küküllő mentére mezőségi vagy székelyföldi dallamok. Mindez azt eredményezi, hogy Szászcsáváson olyan hatalmas zenei anyag gyűlt össze, hogy a mai napig érdemes ott gyűjteni.

A népzene folyamatosan változik. A gyűjtők által rögzített anyag, annak csak egy pillanatnyi állapota. Korábban a legtöbb helyen kizárólag dúr akkordokkal kísérték a hegedűt, ami később sok helyen átalakult. Kalotaszegen például amikor Berki „Árus” Béla kontrás bevonult katonának, aztán visszatért, az apja zenekarába „ideiglenesen” felvett kontrást, Tóni Rudit nem küldték el, hanem Béla elkezdett tangóharmonikázni, és a billentyűzetet áttanulmányozva fedezte fel a moll akkordokat. A kalotaszegi zenében azóta használnak a-moll kíséretet, és ezt ma mindenki természetesnek veszi. Ez az átalakulás ettől függetlenül más helyeken is megtörtént ebben az időben.

A változás természetesen felgyorsult a rendszerváltás óta. Azóta Szászcsáváson is bekerült a mindennapi hangszerek közé a tangóharmonika, a szaxofon és a basszusgitár. Ma már ezekkel a hangszerekkel kiegészülve játsszák a hagyományos vonós zenét. A hagyományos zene új hangszerekkel kiegészült jelenlegi verziója akár egy nagyvárosban is létrejöhetett volna. Nem csodálkoznék, ha előbb-utóbb ez is felbukkanna a közeljövőben egy látogatott szórakozóhelyen vagy fesztiválon. Ma már nem csak cigányok zenélnek a lakodalmakban, sokszor ugyanaz a lakodalmas pop szól, amit Magyarországon is bárhol hallhatunk.

Az, hogy az erdélyi vonós tánczene fennmaradt, éppen a külvilágtól való mesterséges és drasztikus elzártságnak köszönhető.

Pávai István szerint az arrafelé akkoriban mindennapos áramszünet volt az egyik oka, ami megszakította volna a lakodalmak jó részét. A rendszerváltás után megnövekedett beáramló információmennyiség mindenesetre drasztikus változásokat okozott.

A repertoárt nemcsak nyugati, hanem keleti hatások is alakítják.Az alábbi dallam, a hozzá tartozó tánccal együtt a Balkánon keresztül Törökországból érkezett, több faluban táncolják a fiatalabbak:

A zene folyamatos alakulását egy ideig visszafelé is nyomon lehet követni. Feljebb megdicsértem a zenészek memóriáját, ami arra is kiterjed, melyik dallam milyen közvetítéssel, honnan került be a mai napig bővülő repertoárba.. Ők is hallgatnak lemezeket más tájegységek zenéivel, nem ritka a közös fellépés máshonnan származó, még autentikus zenét játszó zenészekkel. Elmesélték például, hogy a mezőségi dallamok egy része az 1970-es nagy árvíz után érkezett, amikor Torda mellett, Szentmihályon a szászcsávási cigányokkal téglát vetetett hónapokig az újjáépítéshez a zenekar prímása, Dumnezu és kontrása, Csángálló.

Eredeti környezetében ma már nem, csak a színpadon használják a prímkontrát, aminek az utolsó előfordulási helye Szászcsávás volt. Ahogy feljebb írtam, kontrázáshoz általában brácsát használnak, a prímkontra azonban hegedűből készül, szintén a húrtartó láb egyenesre vágásával. A hangja magasabb, és nem is szól olyan szép tömören, mint a brácsa, ennek megfelelően a funkciója is eltér egy kicsit a kontráétól.

A brácsa inkább kiemeli a prímás játékát sötét tónusú hangszínével, és ritmust szolgáltat a táncosoknak, a prímkontra viszont megpróbálja a maga eszközeivel a lehető legpontosabban lejátszani a dallamot.

https://www.youtube.com/watch?v=d58hE24dhYM

Ez a játékmód máshol sem teljesen ismeretlen, és brácsán tovább élt, noha nem minden szituációban használták:

https://www.youtube.com/watch?v=iGNu6BkQRIQ

A prímkontra nem egycsapásra halt ki. Sokáig együtt szólt a brácsával a lakodalmakban. A táncrend egyre gyorsuló egymást követő táncaiban, sokszor már a következő tánc ritmusát húzta. Ez a két különböző ritmust húzó kontra és a prímkontra játékmód nem ismeretlen más erdélyi falvakban sem.

Szászcsáváson több zenekarra való zenész él. Ha valaki fel akar fogadni egy zenekart, és mondjuk az összeszokott banda tagjai közül nem mindenki ér rá az adott időpontban, az ember végigjárja a cigánysor házait. Mire a végére ér, a tisztesség kedvéért tökéletesen elázik – a pálinkát ugyanis mindenhol el kell fogadni -, de közben megtalálja a megfelelő embereket a szükséges zenekar összes pozíciójára. A tagok változnak, cserélődnek a körülményeknek megfelelően, és ez igaz a turnézó Szászcsávási Zenekar felállására is. A prímás mindig Jámbor István „Dumnezu”, és őt kíséri manapság Csányi Sándor (az öccse), Mezei Alin és Mezei Sándor (Csányi Sanyi fiai). Régebben velük zenéltek Mezei Levente, Csányi Sándor, Mezei Ferenc „Csángálló”, Jámbor Ferenc, Csányi Mátyás, Mezei Pál, Lakatos Béla és sokan mások.

A hagyományos szászcsávási zenét a megnövekedett külföldi érdeklődés tartotta meg eredeti formájában. Miközben a falu befogadva a külső hatásokat egyre inkább alkalmazkodik a külföldi trendekhez, a külföld éppen arra kíváncsi, aminek a feladására készültek. Emiatt tanulják újra a helyi fiatalabb zenészek a hagyományos vonószenét.

A felhasznált információkat Szánthó Zoltánnak köszönhetem. A zenekarról Halmos Béla és Szomjas György csinált filmet 2001-ben.