Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Első a sorban

Első a sorban

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Valószínűleg most sokan meglepődnek: annak ellenére, hogy karrierje számos versenygyőzelemmel indult, az Opera kamaraénekesi címe volt Schöck Atala első díja. Az énekesnő úgy fogalmaz, jókor jött az elismerés.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

A művészi pályán nyújtott teljesítmény alig mérhető egzakt módon, mégis fontos, hogy egy előadó vagy alkotó időről időre visszajelzést kapjon arról, hol tart, mit tett le az asztalra. Ez a reakció megnyilvánulhat kritikákban, újabb felkérésekben, a művészbejárónál várakozó rajongók számában, kitüntetésekben. Ám gyorsan oszlassunk el egy félreértést: nem a kitüntetettség ténye, nem a jutalom tárgyiasult formája számít.

- hirdetés -

Schöck Atala fotó: Arey Oron

„Amikor 2016-ban a Liszt-díj felterjesztései zajlottak, mérhetetlenül jólesett, hogy többeknek is eszébe jutottam, ráadásul olyanoknak, akiket tisztelek, szeretek, akiknek számít a véleménye. Az, hogy végül, elsőre nem kaptam meg, már mellékes volt.”

A kamaraénekesi címmel azonban végre manifesztálódhatott, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem német szakán végzett művésznő nagyon is a helyén van. „Bár az egyetemi évek alatt eldőlt, hogy az operaénekesi pályára lépek, az ottani műhelymunka nagy hatással volt rám, és életre szóló barátságok is köttettek. A szakdolgozatomat a Ring irodalmi hátteréről írtam, ami most, hogy magánszorgalomból megtanultam pár Wagner-szerepet, hatalmas előnyt jelent a nyelvet és a kulturális háttértudást illetően is. Ez a zenei világ nem új számomra, mert szólamait sokfelé énekeltem a világban, többek között Bayreuthban is.”

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Schöck Atala 2017-ben megkapta a Liszt-díjat. A további Liszt- és Erkel-díjasok listája itt olvasható.

A kiváló énekesnő nagyon élvezi azt a fajta munkát, ahol „sistergés” jön létre, ahol partneri viszony alakul ki a művészek között. „Az együttműködésre képes rendezőkkel és karmesterekkel jól tudok dolgozni, a fölényes, autoriter személyiséget, a fölösleges csatározásokat nem szeretem. Kulcsot kell találnunk egymáshoz, egy alkotófolyamatban szükség van toleranciára és kompromisszumkészségre, mert minden résztvevő számára a produkció kell legyen az elsődleges. Szeretek koncentráltan a szereppel foglalkozni, próbálom fölfejteni az okokat, eljutni a figura mélyére, így arról határozott véleményem van. Jó, ha a rendező erős elképzeléssel rendelkezik, ugyanakkor egyenlő félnek tekint. Azt hiszem, vagyok olyan szinten szakmailag, énektechnikai és színpadi értelemben is, hogy úgy létezzem egy előadásban, hogy a rendezői gondolat sem sérül, de magamat is tudom képviselni. Ilyen volt az utóbbi időben a Székely fonó és a Werther is.”

A Háziasszony és Charlotte is közel áll a szívéhez, hiszen ahogy mondja, ő a tisztaságot igyekszik képviselni, a makulátlan emberi érzelmeket, mert meggyőződése, hogy épp a már említett elemző motivációkereséssel rá lehet bukkanni arra a pillanatra, amikor a későbbi (akár negatív) tetteket megmagyarázó lelki defektus történt, így föl lehet fejteni, hogy mikor, miért és merre tart egy operai alak.

Egy részlet a Massenet-operából, amelyet 2015. október 25-én mutattak be az Operában Szikora János rendezésében:

A Székely fonó Schöck Atala második Kodály-szerepe. „Örzsét és a Háziasszonyt is rendkívül szeretem. Kodálytól való mindkettő, de teljesen más technikai nehézségek elé állít: az egyik magas mezzo, a másik kontraalt! A Háry János, bevallom, nagyon hiányzik. A Székely fonónál Kodály nem tudta kivonni magát a korszellem alól: meglepetésként hatott, milyen döbbenetesen modern, néhol egészen jazzes a hangzás. – Arról beszél, mekkora élmény volt tanulni, próbálni és énekelni a művet. – Azt éreztem, szétszakadok, olyan gyönyörű zene, és én lehetek annak az áradó hangfolyamnak a közepén. Nagyon drámai, szívszaggató muzsika. Jó pár előadáson egyszerűen nem tudtam mit tenni, azt vettem észre, hogy folynak a könnyeim. »Telenovela music«, mondta róla a lengyel rendezőnk, mi viszont átéltük a darab egész magyarságát, székely fájdalmát. A pályám során ebben a produkcióban éreztem először azt, hogy mindegy, milyen öltözék van rajtam, nem a ruha teszi az embert.”

Schöck Atala – Denevér (fotó: Nagy Attila)

A februári Háry Estélyen, ahol 2017-ben a művészvilág képviselői és a védelmezők találkoztak, viszont nem volt mindegy. „Azt szeretem, ha egy estélyi ruha nem szokványos, ha van benne némi rafinéria, egy pici csavar, ráadásul illik a viselője életkorához is. A műsorról szólva elmondhatom, hogy Kodály-év lévén, természetesen ezen az estén a Székely fonóból énekeltem egy dalt, és legnagyobb örömömre a Sámson és Delila Csókáriájának előadására is felkértek. Meglepődtem, ugyanis Delila az egyik szerepálmom. Nagyon drukkolok, hogy a francia vonal folytatódjon itt, az Operában, és esetleg gondoljanak rám… (Nevet.)

Delibes operájából a Tavaszária Schöck Atala tolmácsolásában:

Az estély után további előadások, egy koncertszerű Roberto Devereux és Máté-passiók következnek az énekesnő naptárjában. „Az elmúlt tizenöt évben nagyon sokat játszottam, és mostanában hiányzott a koncertezés. Szerencsére ez az évad a pódiumról is szól. Két nagy kedvencem, Mahler és Bach neve is gyakran szerepel a bejegyzéseim között. Utóbbi óriási technikai összeszedettséget és koncentrációt igényel, ugyanakkor minden nehézség ellenére felemelő élmény. Az ő zenéje visszavezet a megfelelő kerékvágásba.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X