Mire figyelmeztessük a nézőket?

Szerző:
- 2017. március 10.
Kasper Holten

Kasper Holten, a jövő évadban Budapesten is bemutatkozó dán rendező a londoni Királyi Operaházban szerzett tapasztalatait foglalta össze arról, mennyire érzékeny az operaközönség.

Komoly felzúdulást keltett a Covent Gardenből távozó operaigazgató két évvel ezelőtti Tell Vilmos-rendezése, amelyben egy nemi erőszakot ábrázoló jelenet is volt, ami viszont Holten szerint azonban egyáltalán volt bántó. A dán rendező szerint azt szerették volna megmutatni, mit kellett egy nőnek Tell Vilmos korának társadalmában elszenvednie, de ha tudta volna, milyen reakciót vált ki egy ilyen színrevitel, előzetesen kikérte volna kollégái véleményét.

Tavaly, szintén az ő művészeti vezetése alatt, elémentek a botránynak: Katie Mitchell Lammermoori Lucia-rendezésének explicit jeleneteire minden lehetséges fórumon, szórólapon, weboldalon, sőt emailben is felhívták a közönség figyelmét.

Holten a Timesnak adott interjúban felidézett egy nézői panaszt is: a hölgy tizenéves lányait vitte el a Carmenre, és sokkolta őt – mármint az édesanyát – az opera szexuális jellegű tartalma. Ez a rendező szerint felveti azt a kérdést, hogy mennyire készült fel a szülő abból, amire jegyet vált, mert akinek sok a második felvonásban megmutatott női comb, mit mond az utolsó felvonás gyilkosságára?

Kasper Holten az Operaház 2017/2018-as évadában egy Bartók- és egy Eötvös-egyfelvonásost visz színre. A kékszakállú herceg vára és a Vértelenül bemutatója 2018. május 28-án lesz.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo