Vándorlás egy jobb élet reményében

The Journey / Drom

A darab magyar, szerb, román és német, roma és nem roma művészek együttműködése révén jött létre, az egyik szereplő, Horváth Kristóf, azaz Színész Bob a hazai roma előadó-művészet közismert alakja. Az előadást élő zenével és hangeffektekkel Magyarország egyik leghátrányosabb kistelepüléséről érkezve, a roma fiatalokból álló M&M zenekar kíséri.

A The Journey/Drom roma és nem-roma művészek, közösségek koprodukciós színházi programja, amelyben a szereplők a Szerbiából Magyarországon keresztül Németországba vándorló romák történeteit mutatják be. Több mint ezer kilométert tesznek meg zsúfolt, lerobbant kocsikkal, vagy akár gyalog, otthonukat, családjuk gyökereit maguk mögött hagyva, egy jobb élet reményében.

fotó: Nihad-Nino-Pušija

Három városban tartott művészeti együttlétek során valós, személyes történeteket gyűjtöttek olyanoktól, akik maguk is vállalkoztak az útra, akik közösen keresik az „út közbeni lét” (Ando Drom) művészeti és politikai interpretációját, ideértve a folyamatos küzdelmet a sztereotípiák és a rasszizmus ellen, amelyek Európa minden szegletében szociális, politikai és gazdasági gátat jelentenek számukra.

2016. április 8-án, a Nemzetközi Roma Napon tartották a program első munkabemutatóját a Maxim Gorkij Színház stúdiójában, a Gorkij Studio Я-ben (Berlin), amelyen pótszékes teltházzal szembesültek. A történetet két ’mesélő’ moderálja, Brina Stinehelfer, amerikai előadóművész igyekszik a történetet ’gyermekmeseként’ bemutatni, miközben Branislav Mitrović – aki személyesen is érintett a történetekben – a valóságra fordítja le a mesébe illő elképzelést, amely által a hős lovagból embercsempész, a határőrből ronda troll válik, vagy éppen fordítva.

A végeredmény egy olyan előadás, amely a szenzációhajhász tévéshow formájában jelenik meg, szembe megy a közönség elképzeléseivel, azzal, hogy milyennek kell lennie egy roma előadásnak. Mindez tele humorral, éppen elegendő káosszal és néhány kivételesen erős jelenettel, amelyek tökéletesen bemutatják, mit jelent ma romának lenni Európában.

Olyan történeteket mesélnek el a művészet erejével, amelyek ritkán vagy soha nem hallhatók. A programmal Európa legnagyobb kisebbségének erősebb reprezentációjáért és megértéséért állnak ki. Céljuk, hogy támogassák egymás jobb megértését, és hogy javítsák a romák helyzetét a politikában és a köztudatban.

A produkció magyarországi premierjét a Budapest Tavaszi Fesztivál keretében 2017. április 12-én, 19.00 órakor az Átrium Film-Színházban tartják. Az előadáshoz kapcsolódóan április 11-én kísérőprogramként beszélgetést szerveznek meghívott előadókkal a témában, illetve az érdeklődők meghallgathatják az M&M együttes koncertjét az Auróra közösségi térben (Bp. VIII. Auróra utca 11.).