Sohasem ő kopogtatott, mindig a feladatok találták meg, annak ellenére, hogy sokáig nem bízott a képességeiben. Táncolt musicalben, klasszikus balettben és kortárs darabokban is, majd a fiatalabb nemzedék oktatásának szentelte idejét. Janács Evelyn több évtizedes pedagógiai munkájáért februárban Solymosi-díjat kapott.
- hirdetés -
Több mint hatszáz előadás premier szereposztásában volt olvasható a neve és hol spiccen, hol mezítláb vagy karaktercipőben volt látható a színpadon, sőt még macskaként is szerepelt a Madách Színházban. 1969-ben még meg sem száradt a festék az Állami Balettintézetben szerzett diplomáján, máris elkezdett dolgozni a Magyar Állami Operaházban. Az akkori balettigazgató, Lőrinc György hívására érkezett, aki Seregi László koreográfus pályafutásának is egyik legfőbb támogatója volt. „Az összes balettem keletkezésének nemcsak szemtanúja, hanem alkotó »konzultánsa« is volt. (…) Az én szívem mellett az övé is dobogott. Mentorom lett” – írta Seregi az egykori vezetőről, akinek irányításával az együttes széles, korszerű repertoárral rendelkező társulattá fejlődött.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Két évig maradt, majd az évfolyam vezető balettmestere, Bartos Irén ajánlásával Belgiumba, a Flamand Nemzeti Baletthez szerződött. Itt rengeteg szerepben kipróbálhatta magát, a modern művektől a klasszikusokig, Hans van Manen darabjaitól George Balanchine munkáiig. Három esztendőt töltött itt férjével együtt, majd Lőrinc visszahívta Budapestre. 2012-ben a Gela Lajos Emlékplakett átvételekor ezekkel a szavakkal emlékezett a hetvenes évek Nemzeti Balettjére: „Akkoriban hatalmas megtiszteltetés volt operaházi tagnak lenni, így gondolkodás nélkül hazajöttem, és kezdetét vette a mostani életem. (…)
Hálás vagyok a sorsnak, mert abban az időben az Opera táncegyüttese fénykorát élte, és én szinte minden darabban részt vettem.
Az összes feladatomat szerettem, azt táncoltam, amire felkértek.” Janács Evelyn huszonöt évet töltött színpadon, megformálta Giselle édesanyját, a Csipkerózsikában a királynőt, a barátnő szerepét A rosszul őrzött lányban, hosszú évekig a Rómeó és Júlia Dadáját és a Coppéliában a polgármesternét, hogy csak néhány szerepet említsünk. Fellépett Olaszországban, Spanyolországban, Ausztriában, Németországban, Mexikóban, Hongkongban és Franciaországban. „Mindig kicsit kevesebbet hittem magamról, és sokszor kételyeim voltak, hiába biztattak, hogy jó vagyok. Pedig rengeteget dolgoztam és hál’ istennek úgy érzem, hogy mindig meg is becsültek.
Solymosi Tamás és Janács Evelyn (fotó: Nagy Attila)
A Macskák 1983-as bemutatójától kezdve hétszáz estét táncoltam végig, közben az Operaházban is játszottam, így szinte minden este előadásom volt – mesélte önmagáról egy 2010-ben készült interjúban, ahol arról is beszélt, hogy minden felkérés őt találta meg. – Nem volt bennem elég önbizalom, és igazán menedzselni sem tudtam magam.
Soha nem kopogtam be sehova, a szerepek maguktól hulltak az ölembe.
Belgiumban rengeteg szólót táncoltam, de itthon volt egy ranglétra, amin abban az időben rettenetesen nehéz volt feljebb jutni.” Negyvenöt évesen szakmai nyugdíjba vonult és ekkor az akkori balettigazgató, Szakály György új feladattal találta meg: rábízta a legfiatalabb tehetségek, a Magyar Táncművészeti Főiskola – 2017 februárja óta már Egyetem – növendékeinek betanítását. Janács boldogan mondott igent, mert tudta, hogy jó pedagógus, hiszen előtte már tíz évig foglalkozott a ritmikus sportgimnasztika mindenkori junior válogatottjával.
Munkáját a mai napig szeretettel, szigorral és mély elhivatottsággal végzi, és ezt nemcsak kollégái, hanem tanítványai is így gondolják.
A művésznő munkásságáért megkapta a Horváth Margit-díjat és a Köztársasági Érdemrend Ezüst Fokozatát, 2017 februárjában pedig pedagógusi munkája előtti tisztelgésként a jelenlegi balettigazgató, Solymosi Tamás adta át neki az általa alapított művészeti elismerést.
Míg a Magyar Táncművészeti Egyetem néhány évtizede még több ezer fő közül választotta ki a klasszikus balett szak diákjait, addig 2017-ben már csak hatvan jelölt közül válogathatott. A Magyar Nemzeti Balettintézet 2016 őszén indult kurzusára százhetven jelentkezés érkezett.
„Hatalmas meglepetés volt számomra, és boldogsággal töltött el, hogy átvehettem a Solymosi Művészeti Díjat, hiszen ezt a jutalmat eddig A diótörőben közreműködő ifjú táncművészeknek ítélték oda, idén azonban kibővítették a díjazottak körét – árulta el az Opera Magazinnak Janács Evelyn. – Húsz éve fejeztem be aktív táncos pályafutásomat és kezdtem el gyerekekkel foglalkozni. Az elmúlt időszak különösen nagy kihívást jelentett, hiszen segítenem kellett abban, hogy Wayne Eagling és Solymosi Tamás Diótörő-koreográfiáját a Magyar Nemzeti Balettintézet diákjai is megfelelő szinten elsajátítsák.
Bár a tanulóink korábban foglalkoztak ritmikus sportgimnasztikával vagy balettel, csak tavaly szeptemberben kezdték el rendszerezetten és komolyan fejleszteni a tánctudásukat. Három hónap alatt sikerült eljutni olyan nívóra, hogy néhányan az Operaház színpadán állhattak. Ehhez természetesen nélkülözhetetlen volt az elmúlt évek tapasztalata, a pedagógiai érzék, és legfőképpen a kölcsönös tisztelet és szeretet.
Kemény munka áll mögöttem, mégsem vagyok fáradt: amikor bemegyek a terembe és elkezdődik a próba, szinte kivirulok. Nem könnyű, de nagyon szép feladat átadni mindazt a tudást, amit táncművészként szereztem.”
