Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Dalárnap ’17: Egy nap az énekszóért

Dalárnap ’17: Egy nap az énekszóért

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Nagy volt az érdeklődés a tavalyi, Erkel Színházban rendezett kórustalálkozó iránt, így idén is a programkínálat fontos részét képezi a Dalárnap. Az amatőr énekeseknek szervezett rendezvény részletei mellett Strausz Kálmán, az Opera karigazgatója, Liszt-díjas muzsikus felvázolta a jövőre vonatkozó szakmai célokat és számos műhelytitkokról is mesélt.

- hirdetés -

– Új hagyomány van születőben, vagy inkább a régi folytatódik, hiszen Erkel Ferenc volt az első elnöke az Országos Magyar Daláregyesületnek. Hogyan kell elképzelnünk ma a kórusmozgalom Operához köthető részét?

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

– A Magyar Állami Operaház főigazgatói levélben, míg partnerünk, a Mindszenty Zsuzsánna elnökletével működő KÓTA a honlapján keresztül szólítja meg az énekkarokat, működjenek azok határainkon belül vagy kívül. Április 22-én gyűlünk majd össze, és minden jelentkező tíz-tíz perces előadással mutatkozik be az Erkel Színház színpadán, a váltáskor pedig elhangzik egy ismertető a következő fellépőről és a műsorról is. Minden résztvevőt arra biztatunk, hogy üljön be és hallgassa meg a másikat, mert így hasznos ismeretek birtokába juthat. Késő délután kerül sor az esti előadás közös próbájára, ahol a Nabucco Szabadság-kórusát gyakoroljuk majd.

– Tavaly a Parasztbecsület Húsvéti kórusa aratott nagy sikert Hoppál Péter államtitkár úr vezényletével.

– Nagy élmény volt, amikor a nézőtéren helyet foglaló negyvennyolc énekkar (azaz mintegy kilencszáz fő) és a színpadon lévő operaházi együttes egyszerre szólaltatta meg Mascagni zenéjét. A külföldről érkező japán vendégek, akik épp az aznapi előadásra váltottak jegyet, ámulatba estek az egész termet betöltő hangzástól. Idén is hasonló hatást szeretnénk elérni egy gyors karmesterváltással, Halász Péter, a produkció dirigense és a képzett karnagyként a színpadi közegben rutinosan mozgó államtitkár úr részvételével.

Strausz Kálmán (fotó: Nagy Attila)

– A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítójaként számtalan szervezési tapasztalatot gyűjthetett az évek során. Hogyan oldható meg a résztvevők koordinációja és a program változatosságának biztosítása?

– A Dalárnapot inkább egy fesztiválhoz hasonlítanám, ahol fontos a komfortérzet megtartása. A távolabbról, például Nyíradonyból, Nyírbátorból, Zalaszentgrótról érkezők műsorát igyekszem későbbre időzíteni, hogy kényelmesen ide tudjanak érni, a repertoár összeállításánál pedig az előzetesen elküldött terveket veszem alapul. Nem változtatom meg őket, de ha túl hosszú egy-egy mű vagy már sokadszor szerepel a programban, javaslatot teszek a karvezetők felé. Lényeges a napirend, hiszen az esti előadás kezdése percre pontosan kötött, és időt kell biztosítani a színpad átrendezéséhez, a díszletelemek felállításához, és természetesen az összpróbát is meg kell tudnunk tartani.

– Milyen visszajelzések érkeztek a résztvevőktől a tavalyi rendezvényt követően?

– Akik eljöttek, kifejezetten érdekesnek találták, és sokuk idén is jelentkezett. Sokáig vezettem amatőr énekkart és tapasztalatból tudom, hogy a legnagyobb gondot mindig az jelentette, hogy tudok-e olyan újdonsággal szolgálni, amitől a lelkesedés újra szárnyra kap, és tovább folytatódik a közös munka. Az ő esetükben különösen fontos kérdés, hogy a szűk környezetükben lévő lehetőségeket ki tudják-e bővíteni.

Dalárnap 2016 (fotó: Nagy Attila)

– Kizárólag felnőtt kórusokat várnak?

–Nem, és tavaly is szép számmal érkeztek gyerekkarok is, aminek nagyon örültem. Mindez igen fontos egyrészt a zenei utánpótlás-nevelés, másrészt a kóruséneklés, harmadrészt az Opera közönségének frissítése szempontjából. Remekül működnek a Ház ifjúsági programjai, az OperaKalandot különösen kiemelném. A Dalárnapnak is van egyfajta fiatalokat célzó üzenete.

Ez a megmozdulás azok számára jelenthet igazi vonzerőt, akik foglalkoznak zenével, de nem professzionális szinten, inkább a maguk örömére, a lelkük és műveltségük gazdagítása miatt gyakorolnak.

Az éneklés Parnasszusa az opera-előadás, és mi ebből tudunk ízelítőt adni. Óriási zenei élményt jelent ilyen nagy számban énekelni, ráadásul mindezt az ország egyik – ha nem a – legjobb akusztikájú színházában tehetjük, így 2018-ban is szeretnénk folytatni a kezdeményezést.

– „Minden várakozást felülmúló”, „széles skálán mozgó eszköztár”, „soha sem hallott magaslatokra emelkedő” – csak néhány kiragadott részlet az énekkart érintő kritikákból. Mi a titka a kimagasló szakmai nívónak?

– Elsősorban az elődeim munkája, hiszen én csak két és fél éve töltöm be a jelenlegi pozíciómat. Sok segítséget kapok a kóruszenei asszisztensektől, de elődeimhez hasonlóan a bemutatók anyagát személyesen tanítom be, és a zenekari próbákon is jelen vagyok, ahol már díszletben, jelmezben, a teljes szimfonikus együttes részvételével zajlik a készülődés. A nézőtér közepén vagy kicsit hátrébbról hallgatom a művet, majd a karmesterrel együttműködve beállítjuk a hangzást. Ma már nem jellemző az a gyakorlat, amely szerint az énekkar egy helyben állva énekel. Sokszor komoly koreográfiát kell megtanulniuk, vagy a proszcénium páholyból, esetleg a színpad leghátsó részéből szól a hangjuk. Az oratóriumkórusnál megszokott rutinnal szemben nem azonos szólamok tagjai állnak egymás mellett, mert a színpadképtől függően helyezkednek el a pódiumon – és így is egységes hangzást kellett létrehozni. Roppant izgalmas feladat!

Dalárnap 2016 (fotó: Nagy Attila)

– Mi jelenti a legnagyobb kihívást?

– Szervezetileg egy énekkarunk van, de ez tulajdonképpen kettőt jelent. A több mint száz főből álló nagy együttest a régebb óta itt dolgozó kollégák alkotják, akiknek jelentős színpadi gyakorlatuk és hatalmas repertoárjuk van. A kisebb létszámú kar tagjait az Erkel Színház újranyitásakor válogattunk össze javarészt friss diplomásokból, és az elmúlt két és fél év alatt sok mindent megtanultak már. Két játszóhelyünk van, ezért nagyon ügyelni kell arra, hogy a megfelelő ember jó időben legyen jó helyen úgy, hogy a törvény által előírt szolgálati mennyiséget se lépjük túl. Tisztában kell lenni azzal, hogy melyik énekkari művész mely darabokat tudja – nemcsak a hanganyagot, hanem a színpadi mozgást, a rendezés speciális aspektusait is. A Bohémélet című darabnál például a zene ott van mindkét énekkar fejében, de a nagykórus a régi, a kiskórus az új rendezés szerint tudja. A logisztika és a próbák, előadások mátrixának létrehozása komplikált feladat. Úgy kell összehangolni a munkát, hogy a közönség semmit se érzékeljen a nehézségekből, és az előadásokon a lehető legmagasabb színvonalon teljesítsünk.

– Kik azok a mesterek, akik a leginkább meghatározták a zenei gondolkodását?

– A karvezetés csínját-bínját Vásárhelyi Zoltántól lestem el, a pontos ütéstechnikát és a következetességet Párkai Istvántól tanultam, a kisformák megbecsülését pedig Maklári Józseftől kaptam. Ő adta azt az életre szóló tanácsot is, hogy a karmester ne telepedjen rá a zenészeire, hagyja őket muzsikálni és csak a fontos helyeken avatkozzon be. Claudio Abbadóval ugyan személyesen nem találkozhattam, de felvételeit a mai napig megismerem, dolgozhattam viszont Solti Györggyel és Lorin Maazellel is. Az operák tekintetében Marcello Viotti és Ferencsik János volt rám nagy hatással. Az ő örökségük is hozzájárult ahhoz, hogy nagy hangsúlyt fektetek a hangzásbeli, ritmikai perfekcióra, a transzparens éneklésmódra és a stílusok közötti jártasságra is. Fontos alkalmazkodni ahhoz a nemzetközi trendhez is, ami a kiegyensúlyozott, szép, széles dinamikai határok között éneklő kórus felé visz. Ezekért a célokért dolgozom nap mint nap.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X