Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Hogyan élt egy bluesénekes?

Hogyan élt egy bluesénekes?

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A blues nem pusztán egy zenei stílus, hanem jóval több annál, jelentős, alapvetően szociológiai tartalmú művészet. Ahogy Joachim Ernst Berendt írja: „az ember akkor énekel bluest, ha elhagyta a szerelme, ha nincs pénze, ha beteg, ha rosszul mennek a dolgai, vagy ha egy lenézett, kiközösített embercsoporthoz tartozik.”

A blues kialakulásával, a műfaj gyökereivel már megismerkedhettek a blog olvasói.

- hirdetés -

Charley Patton

Amikor a bluesénekesek egy része már „kinőtte”, hogy csak hétvégi összejöveteleken játsszon, rájöttek arra, hogy muzsikájukkal bejárhatják a vidéket, sőt nagyobb távolságokra is elvihetik a bluest. A szabad mozgáslehetőség és a több szabadidő következtében egyre több helyre eljutottak, és ilyenkor vitték magukkal szülőföldjük dallamait és szövegeit. Miközben a bluesdallamok eljutottak az Államok különböző vidékeire, közben változtak, finomodtak, magukba olvasztották a különböző zenei és népi irodalmi hatásokat. Voltak olyan énekesek, akik egy kis körzetben éltek és énekeltek, bár ezeknek a zenészeknek általában más megélhetési forrásuk is volt, például dolgoztak a mezőgazdaságban, és kedvtelésből szórakoztatták a közvetlen környezetüket. Egyre több bluesénekes kezdte járni az országot, vándoroltak városról városra, farmról farmra. Ők már professzionális bluesénekeseknek számítottak, hiszen abból éltek, amit énekesként kerestek. Ez utóbbiak között volt néhány kiemelkedően tehetséges figura. Talán a legjobbak közé tartozott egy Charley Patton nevű bluesénekes (Charlie Pattonként is írta a nevét), aki a 20. század tízes éveiben vált híressé nemcsak dalaival, hanem kiváló előadói stílusával is. 

Érdekes életet éltek a vándorló bluesénekesek.

Általában azokat a helyeket keresték fel, ahol sok fekete fordult meg, dolgozott, élt. Így sokféle emberrel találkozhattak, köztük rendes, dolgos munkásokkal, de arrogáns, erőszakos csavargókkal is. Olykor verekedésekbe keveredtek, részesei lettek különböző bűncselekményeknek, előfordult, hogy börtönbe is kellett menniük. Természetesen közöttük sem volt mindegyik földre szállt angyal. Történet keringett például egy Walter Boyd nevű bluesénekesről, aki a pisztolykezelésben is kiváló volt, ennek igazolására villámgyorsan a másvilágra küldte ellenfelét egy féltékenységi jelenetben. Miután megszökött a börtönből, ahol harminc évet kellett volna eltöltenie, Boyd új névvel bejárta az Államok déli vidékeit, remek balladákat komponált és énekelt.

A „blues” szó jelentését többnyire a bánatossal, szomorúval, panaszkodóval azonosítják. Magyarul talán a „kesergő” lenne a legmegfelelőbb fordítás, de mi továbbra is a bluest használjuk. A blues szó használatának egyik magyarázata szerint George Colman 1798-ban bemutatott Blue Devils című egyfelvonásos komédiájából származik, ahol a blue devils (kék ördögök) szókapcsolat a szomorúság és a fájdalom kifejezésére szolgált.

A vándorló bluesénekesek nemcsak az utakat járták, és nemcsak a farmokon adták elő dalaikat, hanem utazó társulatokhoz, cirkuszokhoz, minstrelegyüttesekhez is leszerződtek. Mivel nem ők voltak a fő attrakciók, nem is fizettek nekik sokat, ezért elvállaltak „segédmunkákat” is, például sátrat állítottak, takarítottak, részt vettek a szállításban. Amíg az énekesek kis csoportoknak énekeltek kocsmákban, kisebb helyiségekben, a minstrelek, a cirkuszok nagy terűek voltak. Akkoriban még nem használtak hangosítást, ezért a bluesénekesek egy része megafonba énekelt, bár az „igazi nagyok” minden segédeszköz nélkül is beénekelték a teret. Igazán azok a bluesénekesek lettek híresek, akik valamilyen sátoros szórakoztatással és sok-sok utazással sok várost és farmot jártak be.

Volt még egy lehetőségük a bluesénekesnek, hogy bemutassák művészetüket, ezek voltak a „medicine show”-k. Ezeken az előadásokon egy orvosnak öltözött ember „gyógyító oldatot” készített, amelyet megitatott a porondon éppen jelen lévőkkel, akik ittak belőle, majd továbbadták a közönségnek. Az előadások után ezeket az italokat meg lehetett vásárolni. Kétség sem fér hozzá, hogy ezek a „gyógyszerek” teljesen hatástalanok, a doktorok kóklerek, képzetlenek voltak, ám a medicine show-kért rajongtak az emberek. Arról nem szól a fáma, hogy hányan betegedtek meg ezektől a kotyvalékoktól, de azt ki lehet következtetni, hogy hányan gyógyulhattak meg betegségükből. A társulatok, tagjaik sorában a bluesénekesekkel, bejárták fél Amerikát.

A jazz évszázada

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

Kobo

Nook

DiBook

Promóció

Mit keres a fizikus a múzeumban?

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X