“Pierre Bouleztől elhatárolódom”

Edith Canat de Chizy

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében először hangzott el Magyarországon a francia zeneszerző, Edith Canat de Chizy vonóskarra és cimbalomra komponált alkotása április 12-én. A zeneszerzővel, aki eddig a Lands away című kompozíciójának minden előadásán jelen volt, a mű keletkezéséről, a cimbalomról és a francia kortárs zenei életről is beszélgettünk.

– A Budapesti Tavaszi Fesztiválon elhangzó Lands away című darabját csak ritkán adják elő. Mi ennek az oka?

– Közel húsz éve alkottam a művet, de valóban csak néhányszor hangzott fel, hiszen otthon, Franciaországban alig találok megfelelő együttest, aki elő tudná adni. Egy abszolút kortárs darabról van szó, ami vonósokat, szám szerint tizenkettőt és egy cimbalomjátékost foglalkoztat. A darab az amerikai költőnőnek, Emily Dickinsonnak állít emléket, aki élete jelentős részét a külvilágtól elzárva töltötte, kizárólag a költészetnek szentelve idejét. Művei egészen különös hatással voltak rám, amelyek visszatükrözik azt a máig megfejtetlen érzelemvilágot, ami őt és tragikusnak mondható sorsát jellemezte. A mű születéséhez egy toulouse-i együttes is hozzájárult, illetve a legfontosabb, hogy rátaláltam egy olyan ütőhangszeres művészre, aki aprólékosan be tudott engem vezetni a cimbalom rejtelmeibe, adottságaiba. Különös, mert egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan tudnak cimbalmon játszani Franciaországban.

Szalai András, Edith Canat de Chizy, John Storgårds fotó: Felvégi Andrea, BTF 2017

– Minek köszönhető, hogy személyesen is jelen lesz a koncerten?

– Az 1999-es bemutató után sokáig nem hangzott el a darab, 2008-ban került újra elő egy belgiumi fesztiválon. John Storgårds, aki a Lappföldi Kamarazenekar vezetője, és aki a mostani koncertet is irányítja, már korábban ismerte, sőt repertoáron tartotta a művemet, még az előtt, hogy személyesen találkoztunk volna. Kétszer adta elő a Párizsi Rádió zenekarával, egyszóval a mostani budapesti előadás lesz az ötödik. Eddig minden előadás alkalmával jelen voltam, nagyon közel áll hozzám ez a darab.

A Lappföldi Kamarazenekarról és annak magyar tagjairól ide kattintva olvashat bővebben.

– Hogyan képzeljük el a vonóskar és a cimbalom együttjátékát?

– Beleszerettem a cimbalomba és mint említettem, volt segítségem, aki a beavasson a lehetőségekbe. A komponálás során szinte folyton a hangszer mellett dolgoztam és nem írtam le olyat, amit először ne próbáltam volna ki. Nagyon izgalmasnak tartom, hogy a vonós hangzás mennyire korrelál a cimbalom hangjához és mennyire kiegészítik egymást. Igyekeztem egy olyan homogén zenei anyagot létrehozni, hogy szinte ne is lehessen észrevenni, hogy melyik hangszer szól. Nagyon várom az együttműködést Szalai András cimbalomművésszel, akivel csak most, a koncert napján találkozunk.

Szalai András és a Lappföldi Kamarazenekar fotó: Felvégi Andrea, BTF 2017

– Vannak tradíciók, amelyekre kifejezetten támaszkodott az alkotás során?

– Bár azt gondolom, hogy a zenei nyelvem, aminek egyébkét fontos részét képezik az elektroakusztikus zenei jelenségek, kiegyensúlyozott fejlődési utat mutat, egy korai műről van szó, így biztos vagyok benne, hogy ma már másképp gondolkodnék egy-két részletről. Úgy érzem, hogy mindig a saját utamat tudtam járni, nem sorolnám magamat izmusokhoz és a zajzenét sem képviselem, a Boulez-féle iskolától pedig elhatárolódom. (Nevet) Tanárként egy kicsit szomorúan veszem tudomásul, hogy a párizsi zeneakadémián nagyon sok fiatal van, köztük egyébként számos magyar hallgató, akik még mindig a zajzenétől várnak valamit, és teljesen elfeledkeznek a dallamról, a harmóniáról és az egyéb kortárs irányzatokról.

– A párizsi Conservatoire tanáraként és a  Francia Művészeti Akadémia tagjaként, hogyan értékeli a francia klasszikus zenei életet?

– Franciaország ebben a tekintetben egy nagyon különös képződmény, hiszen nagyon sok, szinte teljesen ellentmondó esztétika létezik egymás mellett. Ezeknek megvan a relevanciájuk és a saját közönségük, de sajnálatosnak tartom, hogy nem kommunikálnak egymással. Ahogy említette, relatíve sok a koncerttermünk, kifejezetten a fővárosban, de pontosan az előbbiből következik, hogy van létjogosultságuk, mert napról napra meg lehet tölteni ezeket a termeket értő közönséggel.