A horvát édesapától és szerb édesanyától született Ivo Pogorelić Moszkvában végezte zenei tanulmányait. Az évek során a világ egyik jelentős zongoraművészévé nőtte ki magát, grúz származású mestere, később felsége halála után azonban sokáig visszavonultan élt svájci otthonában. A művész tegnap (április 13.) adott koncertet először Magyarországon. A hangverseny előtt, próba közben beszélgettünk a Zeneakadémia nagyszínpadán és bár kikötötte, hogy múltjáról, valamint a délszláv konfliktusról nem szívesen beszél, kapcsolatáról Liszt Ferenc örökségével annál többet mesélt.
Ivo Pogorelić koncertjének műsorán Mozart, Schumann, Liszt és Rachmaninov művei szerepelnek, persze nem ebben a sorrendben, a művész ugyanis egészen más szempontokat vesz figyelembe egy koncertműsor kialakításánál.
„A programot nagyon sok minden befolyásolhatja, a stílusok vagy a századokon átívelő művek szerepeltetése mellett fontos, hogy fel tudjak mutatni valamit abból, hogy az egyes zeneszerzők, hogyan hatottak egymásra, akár személyes ismeretség révén, akár az évtizedek távlatában. Törekszem arra, hogy a koncertek alkalmával egy párbeszéd alakuljon ki a művek között, erre Liszt és Schumann jelen esetben remek példa. A darabok jellegét veszem figyelembe és nem a kronológiát, így lehet, hogy egy Liszt-darabot egy Mozart-mű követ majd.
A művész koncertjein nemcsak a darabok sorrendje egyedi, de az előadás hangulata is. Már a próba idejére is azt kérte, hogy szinte teljesen kapcsolják le a világítást.
„Szeretek félhomályban gyakorolni, de természetesen a koncerten lesz fény – mondja nevetve, ugyanakkor tényleg nem kedvelem, ha csak én vagyok reflektorfényben még egy szólókoncerten sem, ezért megígérhetem, hogy a megszokottól eltérően világítjuk majd meg a termet.
A művész karrierjéről itt írtuk bővebben.
Ebben nincs sok varázslat – folytatja, és ha azt kérdezi, hogy miből tudok erőt meríteni, hát abban sem, egyszerűen a munkából. A legfontosabb a munkához való hozzáállás, ha nem teherként tekintek rá, márpedig miért tekintenék, akkor egyszerűen feltöltődöm benne. Vannak szabadidős tevékenységeim, de valójában sok szabadidővel nem rendelkezem. Biztosan számos híres, úgymond ’nagy’ művésszel készített már interjút, akik mind azt mondták, hogy milyen fantasztikus az életük, mind a színpadon, mind pedig a magánéletben. Én szeretném azt mondani, hogy ez nem feltétlenül igaz. Egy szólista élete kemény és nagyon megerőltető tud lenni, sok elkötelezettséggel jár, miközben senki nem érdeklődik az érzéseink felől. Egy művész csak saját magában tud hinni, és abban, hogy tesz valamit a közönségéért. A többi nem számít.”
Ivo Pogorelić tavaly szeptemberben készített felvételt két Beethoven-szonátából, amelyek online is elérhetőek, de már készül új, októberi koncertjére, amelyen teljesen új programmal kíván a közönség elé állíni. A nyár pedig mint mondja „kevés napfényt és tengerpartot ígér”, hiszen számos lemezfelvételt tervez a következő hónapokra. A művészt időnként, ahogy magyarországi fellépésére is, fiatal horvát és szerb muzikológusok kísérik, hogy munkásságát dokumentálják, és élő kapcsolatot tartsanak fent művészetével. Nem csoda, hiszen Ivo Pogorelić egészen közelről ismeri a beethoveni és liszti zongoraiskolát.
„Ha pontosan megnézzük a mester-tanítvány kapcsolatokat, akkor Liszttől öt, Beethoventől pedig mindössze hét generáció választ el. Valójában az általuk képviselt tradíció Nyugat-Oroszországban kiforrott iskoláján nevelkedtem. Liszt többször megfordult Szentpéterváron, és a forradalom előtti időszakot nagyon nagy mértékben meghatározta. Örülök, hogy most itt lehetek Budapesten, és nem is tudom megmondani, hogy miért váratott magára a látogatásom, de remekül érzem itt magam.”