Az alapvetően szomorú hangvételű blueszal és a spirituálékkal szemben a ragtime vidám zenei műfaj, és ennek azért van jelentősége, mert éppen akkor jelent meg, amikor Amerika súlyos gazdasági és társadalmi válságot élt át.
A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:
A legtöbben úgy gondolják, hogy a rag először a 1893-ban rendezett chicagói világkiállításon volt hallható. Ott és akkor millió látogató találkozhatott raget játszó afroamerikai zongoristákkal, akik a kocsmákban, éttermekben szórakoztatták zenéjükkel a turistákat. Talán részben ezért is terjedt el az a vélemény, hogy a ragtime kizárólag zongoramuzsika.
Az első nagy népszerűséget Scott Joplin Maple Leaf Rag című kompozíciója aratta, amelyből milliónyi zongorahengert adtak el a forgalmazók. Az eseményt követően százával jelentkeztek a különböző komponisták, akik szerették volna szerzeményeiket hasonlóképpen zongorahengeren vagy más módon eladható áruvá tenni. A New Yorkban létrehozott Tin Pan Alley volt az első igazán nagy zenei kiadó, amely foglalkozott a ragtimedarabok rögzítésével és terjesztésével. Scott Joplin kompozíciója mellett Irving Berlin 1912-ben kiadott Alexander’s Ragtime Band című száma érte el a legnagyobb sikert.
A ragtime nagyjából 1920-ig maradt divatban. Fennmaradásának két oka volt: az egyik, hogy a ragtime szinte teljesen amerikai produktum volt, amely az amerikai nagyvárosban született, és ott terjedt el a leggyorsabban. A ragtime továbbfejlesztett folytatása volt a minstrelelőadásokban hallható (főleg feketék által komponált) zenéknek, szinte azokból nőtt ki, használva azt a különleges feszültséget, amelyet a szinkópa teremtett. Mivel a ragtime muzsikához elégséges volt egy zongora, így a kocsmákban, szalonokban, bordélyokban és játéktermekben olcsón lehetett zenészt alkalmazni, aki részben az ismert dallamokat, részben saját szerzeményeit játszotta a nagyérdemű közönség szórakoztatására. Mondhatni, mindenhol ragtime-zene szólt, ahol csak szórakozásra vágytak az emberek (akkor még nem volt tévé meg mozi!). A muzsikusok többnyire a kreolok és a feketék közül kerültek ki, akik kiválóan tudtak alkalmazkodni a közönség igényeihez.
A ragtime fennmaradásának másik oka az volt, hogy ez a zene minden tekintetben az afroamerikaiak (akkori szóhasználattal a négerek) produktuma volt, ugyanakkor voltaképpen egyfajta zenei reagálás az európai zenére. Ezt az állítást bizonyítja, hogy a ragtime legfontosabb hangszere az európai eredetű zongora. Egyrészt tehát megfelelt a feketék elvárásainak, hiszen eredetileg az ő zenéjük volt, másrészt kielégítette a fehérek zenével kapcsolatos igényeit is, hiszen benne voltak az európai zenei kultúra vívmányai is. Ráadásul az európai gyökerekkel rendelkező viktoriánus fehér középosztályi családokban a zongora a nosztalgia szimbóluma volt.
Ahogy abban a korszakban elfogadott volt, a már érettnek számító muzsikusok vándorútra keltek. A vándorlás időszakában különböző szokásokkal, kultúrákkal, életstílussal találkoztak, és ezek mind nyomot hagytak fejlődésükben. Scott Joplin is végigjárta az élet ilyen jellegű iskoláját. Sok kocsmában, bárban és mulatóhelyen játszott, sok zenét és táncot megismert. Stílusa és játéka olyan szintre emelkedett, hogy Saint Louis-i tartózkodása idején a helyi szórakozóhelyek egyik legnépszerűbb zongoristája lett. Dolgozott Chicagóban és más városokban, végül a Missouri állambeli Sedaliában telepedett le. Erre az időre alakult ki az a zenei stílusa, melyet ma ragtime-nak nevezünk. Talán ezért is mondják, hogy Sedalia volt a ragtime szülőhelye.
Joplin Sedaliában a Maple Leaf Clubban zongorázott, itt találkozott John Stilwell Starkkal, aki a klasszikus zene mellett az akkor még újdonságnak számító – később ragtime-nak nevezett – muzsikát is kedvelte. Ő biztatta Joplint arra, hogy írjon önálló dalokat. Így születtek a korai Scott Joplin-melódiák, melyeket később több száz követett. Stark erre a zenére kiadót alapított, és komoly kasszasikert könyvelhetett el a későbbi években Scott Joplin műveinek kiadásából. A ragtime Sedalián kívül is népszerű lett, milliónyian hallgatták New Orleansban, Texasban, Kansas Cityben, St. Louisban és másutt. Joplin több mint hatvan szerzeménye közül rengeteg lett a későbbiekben úgynevezett jazzsláger, melyeket a későbbi idők zongoristái előszeretettel és játékos kedvvel dolgoztak fel. Különösen sokat játszották ezeket a dalokat a némafilmek kíséreteként.