Papageno Radio
Címlap „Vagyok annyira lokálpatrióta, hogy itthon akarjak muzsikálni”

„Vagyok annyira lokálpatrióta, hogy itthon akarjak muzsikálni”

A Menni vagy visszajönni sorozat következő részében ismét a fúvósoké a főszerep, hiszen egy tuba-, egy harsona- és egy kürtművész mesél külföldi tapasztalatairól, s arról, miben, mennyiben más a nemzetközi zenekarokban folyó munka. Eddig főként német, osztrák és angol együttesektől hazatért muzsikusok idézték fel a kint töltött időszakot, most viszont hongkongi és szlovén zenekarokról is képet kapunk. Elsőként Szentpáli Roland tubaművészt kérdeztük.

A Zenekar folyóirat további cikkeihez kattintson ide.

“Bár kétszer egy évet tanultam nemzetközi iskolákban, Salzburgban és Lausanne-ban, sosem akartam huzamosabb ideig külföldön élni – meséli Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző. Amikor végeztem a Zeneakadémián, itthon minden együttesnél kiválóbbnál kiválóbb tubások muzsikáltak, így nem volt esély státuszra.

Szentpáli Roland

De nem is vonzottak különösebben a zenekarok, így tulajdonképpen tizenhat éves koromtól majd másfél évtizedig szólistaként léptem pódiumra. Bár fiatalon meghívást kaptam egy próbajátékra a Bécsi Filharmonikusokhoz, ahol az élen végeztem, de kiderült, inkább egy bécsi iskolából jövő muzsikust látnának szívesen.

Érdekes azonban az élet, nemrég kaptam az együttestől visszaigazolást és elismerést is, hiszen a közelmúltban a Musikvereinben rendezett báljukon játszhattam, s meghívtak egy kurzusra a bécsi főiskolára is.

Bár a pályám elején nem társulati tagként képzeltem a jövőt, azért úgy véltem, ha egy kiváló együttesnél kapok státuszt, vállalkozom a zenekari játékra, ezért a Londoni Filharmonikusokhoz is beadtam a jelentkezésemet. Egy próbaidőszakot kellett volna töltenem az együttesnél, sajnos ez végül az időpont egyeztetési gondok miatt meghiúsult, de ez esetben is az motivált, hogy amellett, hogy ezek kiváló együttesek, nincsenek túl messze Budapesttől sem.

Minden választásomban igyekeztem Magyarország felé orientálódni.

Viszont akadt egy olyan társulat, ahol óriási megtiszteltetést jelentett játszani, s ez nem volt más, mint a Solti György alapította Világzenekar a Békéért. Ez az együttes ugyanis nagyrészt a chicagói zenekarra épült, és tényleg a legkiválóbb zenészek játszottak benne a világ minden tájáról. Solti halálát követően Valerij Gergijev vette át a vezetését, akinek Gene Pokorny ajánlott engem. Így több turnén is részt vehettem velük, olyan helyszíneken léptünk pódiumra, mint a londoni Royal Albert Hall, a Berlini Filharmónia, vagy a pekingi Tiltott Város.

Jelentkezz a Solti György Nemzetközi Karmesterversenyre ide kattintva!

Szentpáli Roland

Eközben azért találtam már itthon is egy státuszt, a Debreceni Filharmonikus Zenekarnál. Nyíregyházán éltem abban az időben, s a környéken kerestem lehetőséget. Nagyon jó közösséget ismertem meg, élveztem a játékot az együttesben, annak is örültem, hogy rendszeresen kísértünk operát is. Közben azért sokat szólózhattam (szerencsére ezt az akkori vezetés is támogatta), mesterkurzusokat tartottam világszerte, és többek között felléptem a Gergijev vezette Világzenekarral. Az egyik ilyen szereplésen hallott engem játszani a Hongkongi Filharmonikusok menedzsere. Mivel az együttesük tubása egyéves, fizetés nélküli szabadságra ment, volt egy listája a szóba jöhető zenészekről, s ezen én is szerepeltem. Felkért hát a helyettesítésre. Szerencsére a debreceni együttes akkori vezetője, Kocsár Balázs elengedett erre a hongkongi kirándulásra, ami óriási élményt jelentett. Ez az együttes ugyanis Ázsia legjobb zenekara, kiváló karmesterekkel, olyan dirigensekkel játszhattam, akiket itthon nem tudnak megfizetni, s olyan vendégművészekkel, mint Anne-Sophie Mutter, Vlagyimir Ashkenazy, Yo-Yo Ma vagy Jevgenyij Kiszin. Frenetikus együttes, s kiváló koncerteken muzsikálhattam.

Szentpáli Roland

Tubás szemszögből is különleges darabokat adtunk elő, például Prokofjev V. szimfóniáját vagy Britten Hegedűversenyét. Bár csak egy évre hívtak, nagyon meg voltak velem elégedve, s ahogy ez az időszak a vége felé járt, a hongkongi együttes igyekezett marasztalni. Én azonban már hallottam, hogy zeneakadémiai mesterem, Szabó László – aki fogalom a tubások között – nyugdíjba vonul. Az NFZ-s állására pályázatot írtak ki, amelyre én is jelentkeztem. Nagyon jól fizető posztot hagytam ott, és ezzel kockáztattam, hiszen úgy jöttem el Hongkongból, hogy nem lehettem biztos benne, elnyerem-e az állást. Elhatároztam, megpróbálom, mert itthon szerettem volna játszani, s

nagy álmom volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

Jól döntöttem, hiszen Kocsis Zoltánnak minden próbán volt két-három olyan mondata, amelyből egy zenész egy életen keresztül táplálkozhat. Persze, abban, hogy váltsak és hazajöjjek, lényeges szempontot jelentett, hogy ennél a zenekarnál már elfogadható fizetést kínáltak, amelyből egy családot el lehet tartani.

Olvasson tovább Kocsis Zoltánról ide kattintva!

Már az ötödik szezonomat töltöm itt. Visszatekintve, valószínűleg külföldön sem éreztem volna magam rosszul, de vagyok annyira lokálpatrióta, hogy itthon akarjak muzsikálni. Annyi tehetséges ember él itt, ráadásul remek jazz-zenészekkel is játszhatok, akikkel inspiráljuk egymást. Ilyen minőségre máshol nem volna lehetőség.

Szentpáli Roland

Úgy vélem, Magyarországról nem kell máshová menni zenélni, mert minden itt van. Hongkongban nyolcmillió emberre jutott egy kiváló és egy közepes színvonalú együttes, Budapesten pedig tíznél több együttesből lehet választani, s a vidéki zenekarok is egyre kiválóbbak. Amikor egy-egy darabomat műsorra tűzi valamelyik társulat, mindig rácsodálkozom, hogy mennyire jól játszanak a hazai együttesek.

Szeptembertől Luzernben docensi állást kaptam, nem költözöm azonban ki, ingázom majd. Itt építettem fel ugyanis az életemet, itt az otthonom.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X