Három éve működik az Operaházban az általános iskolásoknak szóló OpeRajz program, amelynek során a gyerekek végiglátogathatják az épület belső tereit, a végén pedig a páholyokban ülve bármit rajzolhatnak az Opera színpadára. Persze csak egy rajzlapon.

- hirdetés -

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

A művészbejárónál találkozunk, egy csapat nyolcadikos, az osztályfőnök és Sepsey Zsófia művészettörténész-múzeumpedagógus. A túra az előcsarnokban kezdődik. A csemeték eleinte félszegek, bátortalanok, de ahogy telik az idő, Zsófia egyre jobban megnyeri őket. Az előtérben megkeresik a zenére utaló díszítőelemeket, a bejárat fölött Apollón lantját, megtanulják, honnan ered a freskó szó, végül pedig beállnak az Operaház szimmetriatengelyébe.

Gondolták volna, hogy az egész épület teljesen szimmetrikus?

A főlépcsőházban ülve szóba kerül Ybl Miklós és Erkel Ferenc munkássága, a mellszobor fogalma, és ki lehet próbálni, hogy a valódi márványoszlop tényleg nem veszi át a külső hőmérsékletet. A királyi páholyból megnézik Lotz Károly munkáját, a mennyezeti freskót, amelyen már fölismerik Apollónt, Pallasz Athénét, Hermészt. Végül pedig elkészülnek a rajzok.

„A program ötletgazdája az Opera főigazgatója, Ókovács Szilveszter volt. Szeretett volna egy általános iskolásoknak szóló művészettörténeti-rajzolós sorozatot – mondja dr. Kiszely Noémi, a projekt koordinátora, az Erkel Programiroda vezetője. – A tartalmi részt viszont már ránk bízta, Zsófival és a váltótársával, Rébay Fatimával dolgoztuk ki a részleteket: a hosszát, a pontos tartalmát, az ütemezését.”

Zsófia és Fatima a Nemzeti Galéria múzeumpedagógusa. Rengeteg tapasztalatot szereztek már az ezzel a korosztállyal való munka során, ezért is kereste meg őket az intézmény. Zsófia szerint a kisebbekkel könnyebb együttműködni, szívesebben játszanak. Igaz, hogy a mitológiai alakokról még nem tanultak, de a mesefigurák vagy a szuperhősök jó kiindulópontot adnak, hiszen a Marvel-képregények szereplői (Vasember, Amerika Kapitány, Thor, Hulk) is egy sajátos mítosz részei, csak néhány ezer évvel későbbről valók. A mesékkel is be lehet vonni őket, Orfeusz történetét például a lépcsőházban szokták eljátszani.

Sok ifjonc fordult meg itt az elmúlt három évben, a legtöbbjük először járt az Operaházban. Jellemző, hogy ha egy iskolában híre megy ennek a rendezvénynek, sorra jelentkeznek az osztályok, vagy egy-egy lelkesebb rajztanár egymás után több tagozatnyi osztályt is elhoz. Zsófia azt mondja, itt a lurkók egészen más arcukat tudják megmutatni, mint az iskolában. „A gyengébb képességűek például sokkal jobban szerepelnek. Motiváltabbá válnak, nem azt érzik, hogy gyengék, hanem azt, hogy valami mást kell adni magukból. Kifejezetten szeretem, amikor hátrányos helyzetű fiatalok jönnek. Mindent ki mernek mondani, ami eszükbe jut, lelkesek, rajzolnak. Úgy élik meg ezeket az órákat, mint egy ajándékot.” „Ez is az ötlet része volt – veszi át a szót Noémi –, hogy minden gyereknek legyen lehetősége eljutni az Operaházba. A magyar opera nemzeti kincs, és ha valaki nem is engedheti meg magának, hogy megnézze az előadásokat, legalább az épületet be tudja járni. Ezért is ingyenes ez a program.”

Időnként kiderül, nemcsak a gyerkőcök, de a pedagógusok sem jártak még soha itt. A foglalkozások után azonban sokan érdeklődnek további lehetőségekről, tanároknak szóló továbbképzésekből, egyéb, kicsiket célzó zenés programokról, az Operaház és az Erkel Színház repertoárjáról. Persze, nem ez a lényeg, hanem az élmény. Az, hogy üldögéltek a királyi páholyban, hogy szép időben a teraszon lehet uzsonnázni, és előfordul, hogy rajzolás közben belecsöppennek egy próba előkészületeibe: látják, ahogyan mozog a süllyesztő, ereszkedik a zsinórpadlás, hangol a zenekar. Belelátnak egy színház mindennapjaiba. Ilyenkor az alkotás is könnyebben megy.

„Sokan nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy »rajzolj, amit akarsz« – mondja Zsófia –, vagy talán csak nem mernek. Meg kell nekik mondani. Odáig mindenki eljut, hogy leskicceli a függönyt, a színpadnyílást, de elakadnak, ha valamilyen nem megfogható dolgot kell ábrázolni. Ilyenkor mindig elmondom, hogy engedjék el a fantáziájukat, jelenítsenek meg bármit, amit el tudnak képzelni ezeken a deszkákon. A Harry Pottert vagy a Csillagok háborúját például nagyon jól színpadra lehetne vinni. Ilyenkor mindig megrökönyödnek:

Ronaldo, Han Solo vagy Harry Potter az Operaházban? Miért ne?

Egy Wagner-operában is találkozhatunk hasonló motívumokkal, szereplőkkel.”

Azt, hogy lesz-e mindennek hozadéka, most még nem lehet tudni, de talán van olyan gyerek, aki ennek hatására fordul a zene, a színház vagy a képzőművészet felé. Talán húsz év múlva egy interjúban elmeséli, hogy volt egy program az Operaházban… Az itt és most élménye a fontos, hogy két órán keresztül jól érezte magát, és amit itt látott és kapott, az már az övé marad.