Kállai Ernő szeptembertől tölti be az Operaház zenekarának koncertmesteri posztját, saját vonósnégyesét a New York-i Juilliardon szerzett tapasztalatok alapján fejleszti, mindemellett pedig a szólókarrierről sem szeretne lemondani. A fiatal hegedűművészt a szakmai kihívások mellett mesteréről, Itzhak Perlmanról is kérdeztük.
- hirdetés -
– Diplomádat a New York-i Juilliardon szerezted, méghozzá Itzhak Perlman ösztönzésére. Hogyan kerültél az Egyesült Államokba?
– 17 éves voltam, amikor jelentkeztem egy nyári kurzusra New Yorkba, amit későbbi mesterem, Itzhak Perlman vezetett. Ez egy különleges program, amit a Perlman házaspár hozott létre fiatal, tehetséges zenészeknek. Elküldtem egy próbavideót, és pozitív visszajelzést kaptam, ami azért volt nagyon fontos, mert a régi növendékek visszahívása miatt nagyon kevés új jelentkezést fogadnak el. Két kurzuson is részt vettem, majd Perlman arra biztatott, hogy adjam be a jelentkezésem a Juilliardra. Hat évet töltöttem kint, ahol megszereztem a mesterfokozatot.
A mindössze 31 éves, Junior Prima-díjas művész 2011-ben a New York-i Filharmonikusok kíséretével mutatkozott be. 2014-ben a Hungaroton kiadásában Mozart Szonáták lemeze jelent meg. 2015-től a Kállai Vonósnégyes primáriusa, 2016-tól pedig a Magyar Állami Operaház koncertmesteri pozícióját tölti be.
Kállai Ernő fotó: Raffay Zsófia
– Gyermekkorod óta Perlman személye határozta meg a döntéseidet. Honnan a rajongás?
– 12 éves koromtól jártam a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, de már akkor is minden vágyam az volt, hogy Perlmannál tanulhassak. Folyton az ő felvételeit hallgattam, és néztem a videóit. Hegedűhangja ezer közül is felismerhető, az az őszinteség és nyitottság hallatszik a játékán, ami hozzám is közel áll. Hihetetlen élmény volt vele együtt kamarázni, legyen szó kvintettről vagy oktettről. Máig ezek a legemlékezetesebb koncertjeim.
– Jelenleg szerteágazó feladataid vannak, amik leginkább Budapesthez kötnek. Mesélnél erről?
– Dolgozom a vonósnégyesemmel, ami még elég fiatal, mindössze három éve alakult, de bizakodó vagyok, főleg, hogy Devich János ajánlott engem a primárius posztra, emellett pedig az a megtiszteltetés ért, hogy tavaly megfeleltem a Magyar Állami Operaház próbajátékán mint koncertmester, így néhány hónapja én irányíthatom az együttest. Természetesen fontosnak tartom a szólókarriert is, illetve Balázs János felkérésére elvállaltam a Cziffra György Kamarazenekar koncertmesteri feladatait. A zenekar tevékenysége egyelőre csak a fesztivál kereteire koncentrálódik, de Balázs Jánosnak már megvannak a további tervei, aminek én személy szerint nagyon örülök.
Kállai Ernő jelenleg egy 1732-ben épített Carlo Giuseppe Testore-hangszeren játszik, amit a Summa Artium Alapítvány bocsájt a rendelkezésére. A New York-i évek alatt a Juilliard hangszerparkjának köszönhetően négy évig játszott egy Peter Guarneri által jegyzett hangszeren, illetve alkalmanként egy-egy Stradivarin is.
– Tudatos választás volt a részedről, hogy nem kizárólag a szólókarrier felé indultál el?
– A Juilliard után elsősorban a szólókarrierre szerettem volna koncentrálni, később azonban egyre több minden kezdett foglalkoztatni. Fontos szempont volt, hogy a diploma után hazatérjek, szerettem volna, ha itthon is megismer a közönség. Az operaházi próbajátékot nem véletlenül pályáztam meg, és való igaz, hogy a koncertmesterség nem csak a hangszeres feladatok teljesítését jelenti. A legnagyobb kihívás most mégis a vegyes operarepertoár elsajátítása, illetve hogy a szóló-, a kamara- és a zenekari feladataimat a megfelelő módon, kiegyenlítetten és magas színvonalon tudjam beépíteni az életembe.
– Melyik repertoárt érzed leginkább magadénak szólistaként, illetve kamarazenészként?
– A vonósnégyes esetében a legnagyobb hangsúly éppen a repertoárépítésen van, törekszünk arra, hogy minden koncerten legyen új műsor. Sok Bartókot játszunk, a kvartetteket sorban, számozás szerint tanuljuk meg, a másodikat épp most, a tavaszi időszakban adtuk elő. Ami a szólódarabokat illeti, úgy érzem, hogy már rendelkezem az alapkövekkel, amiket bármikor nyugodt szívvel elővehetek. Májusban adunk koncertet a MÁV Szimfonikusokkal, ahol Beethoven Hegedűversenyét játszom, a karmester pedig Kobajasi Kenicsiró lesz, akivel nagyon várom az első találkozást. Beethoven versenyműve például egy ilyen alapkő, és a Beethoven Budán Fesztivál versenykiírása kapcsán születtek is nemrég izgalmas kadenciák a darabhoz.
Hamarosan kezdődik a Beethoven Budán Fesztivál. Kövesse tematikus blogunkat!
– Ha már a pályázatot említed, véleményed szerint mennyire játszanak fontos szerepet a versenyek egy fiatal muzsikus életében?
– Minden elismerés fontos, korábban nekem is sokat számított egy-egy versenyeredmény, ugyanakkor látok egyfajta kényszerességet is ezzel kapcsolatban. Aki jól teljesít a zeneiskolában, azt azonnal versenyre küldjük, később pedig úgy döntünk egy-egy művész játékáról, hogy meg sem hallgatjuk, csak megnézzük az önéletrajzát és az eredményeit. Ez szerintem szakmaiatlan hozzáállás, de ki tudja, mit fogok majd mondani a hallgatóimnak, ha egyszer tanítok. Ez azonban még várat magára, egyelőre csak mesterkurzusokat tartok itthon vagy épp Luganóban.
