A technika fejlődésének köszönhetően az ötvenes és hatvanas évek kiemelkedő, és azóta is megkerülhetetlen hangfelvételekkel gazdagította a zenetörténetet.

- hirdetés -

Az RCA hanglemeztársaság 1955-ben állított üzembe két Ampex gyártmányú, ½ coll széles szalaggal működő háromcsatornás magnetofont, s ezzel hamarosan egy olyan felvételi sorozat vette kezdetét, amelynek újrakiadásai hangzásesztétikai szempontból gyakran még ma is mércéül szolgálnak.

(Az ½ coll kétszerese a stúdiókban általánosan alkalmazott ¼ collos szalagok szélességének, a három csatorna pedig azt jelenti, hogy a bal-jobb pár között még egy harmadik, középső csatornát is alkalmaztak, hasonlóan Stokowski 1933-as kísérletéhez, illetve a mai surround felvételekhez. Mivel azonban a hanglemezek barázdáiban csak két független csatorna rögzíthető, ezért a háromcsatornás megoldás hamarosan megszűnt.)

A Living Stereo sorozatban a kor legkiemelkedőbb művészeit hallhatjuk, ám a lemezek egyik emblematikus karmestere kétségtelenül Reiner Frigyes volt,

akinek kérlelhetetlen precizitása a magas szintű hangtechnikai munkával párosulva olyan felvételeket hozott létre, mint például Rimszkij-Korszakov Seherezádéja, amelynek áttetsző, világos hangzása, kidolgozott hangzásegyensúlya és különösen 4. tételének parádés dinamikai megoldása valóban csodálatra méltó.

További példaként fontos megjegyezni, hogy Reiner – mint az emigrációban Bartók közeli barátja– az ugyancsak e sorozatban általa vezényelt Concertóval megteremtette a mű első „igazi” megszólaltatását. Természetesen hangtechnikai értelemben – pl. az alapzajt tekintve – e felvételek még nem a későbbi színvonalat képviselik, ám hangzásesztétikai értelemben még az azóta eltelt évtizedek terméséből is kiemelkednek. Nem véletlen, hogy e felvételek ma már SACD újrakiadásokon is elérhetők.

A hatvanas években a DECCA hangmérnökei dolgozták ki az úgynevezett Phase-4 eljárást, amelyben a nagy számú mikrofon alkalmazásából eredően már az utókeverésnek is jelentős szerepe volt. A Stokowski vezényletével ily módon készült Seherezádé-lemezt a szakma az „évszázad felvételeként” tartja számon. Úgy tűnik, hogy Rimszkij-Korszakovnak e műve a hangmérnöki alkotókészség egyik fokmérője, ami feltehetően a nagy dinamikai ellentétekből, az áttört és tömör hangzás kontrasztjából és a viszonylag nagy apparátusából következik.