A jó zenész és a jó tanár ismertetőjegyei a 18. században

Johann Joachim Quantz

Egy barokk koncertprogram után, ahol a „historikusnak” mondott hangszereken egy vérszegény, jobbára minden stílus- és hangszerismeretet nélkülöző, korabeli hangszertechnikát nem is érintő, s épp ezért hangminőségében és precizitásában meglehetősen tragikus produkciót hallhat a nagyérdemű, érthetővé válik, miért is olyan népszerűtlen a régizenélés még ma is a „modern” hangszeresek körében.

Megerősítve látszik sajnos az a gondolat is, amit anno még első hazai kurzusom mottójában kérdésként szerepeltettem: tényleg azok lesznek régizenészek, akik „modern” hangszereken nem boldogulnak.

Bár ennek már jó ideje, úgy látszik a helyzet azóta sem sokkal reménykeltőbb. Mielőtt azonban ezen keseregni kezdenénk a régi korokat dicsőítve a mával szemben, érdemes tanulmányozni a 18. századi viszonyokat, hogy megállapíthassuk, akkoriban sem volt egyértelmű, hogyan lehet valaki jó zenész és mik egy jó produkció ismérvei.

Az idevágó információk gazdag tárházát nyújtja Johann Joachim Quantz (1697-1773) 1752-ben kiadott Fuvolaiskolája, amely, tekintve hogy szerzője Nagy Frigyes porosz király udvari komponistája és fuvolatanáraként tevékenykedett, a barokk kor egyik legismertebb oktatóanyaga volt. Ebből szeretnék itt időnként részleteket megosztani, mivel tanulságai szerintem koránt sem csak a fuvolát és a hangszerjátékot érintik. Lássuk tehát!

Részletek Johann Joachim Quantz Fuvolaiskolájából

1. rész

Milyen tulajdonságok szükségesek azok számára, aki a zenének szeretnék szentelni magukat?

  1. § Az első szükséges dolog (minőség) annak, aki jó muzsikus akar lenni, az a kiemelkedő tehetség, vagy természetes adottság. Aki komponista szeretne lenni, annak életteli és tüzes szellemre van szüksége, amely érzékeny lélekkel párosul; a tudósok által temperamentumoknak nevezett dolgok jó keverékére, amelyben nem túl sok a melankólia; legyen nagy képzelőereje, találékonysága, ítélőképessége, jó memóriája, jó és kifinomult hallása, éles és gyors szeme; és tanulékony, mindent gyorsan és könnyen felfogó elméje. Aki egy bizonyos hangszer megtanulására szánja el magát, annak a fent említett szellemi minőségeken kívül rendelkeznie kell még az egyes hangszerek sajátosságai szerinti különböző fizikai képességekkel is.
  2. § (…) Ha valakinek megvan a kellő tehetsége mind a zeneszerzéshez, mind az énekléshez és a hangszerekhez is, arról el lehet mondani, hogy valóban a zenére született.
  3. § Ezért is szükséges, hogy mindenki, mielőtt még bármire elhatározza magát a zenében, körültekintően megvizsgálja, mihez is van leginkább tehetsége. Ha ezt mindig figyelembe vennék, kevesebb lenne a tökéletlenség a zenében, mint manapság, és amennyi tán a jövőben is lesz. Ha valaki a zene területén olyasmibe kezd, amihez nincs tehetsége, az minden útmutatás és igyekezet ellenére is csak közepes muzsikus marad.
  1. § (…) Sajnos a legtöbb udvarban, ahol korábban elég tehetséges, sőt néhány igen híres emberek is helyet kaptak, mostanság a zenei együttesben az első helyeket olyan emberek töltik be, akik egy jó zenekarban az utolsóra sem lennének érdemesek; pozíciójuk kölcsönöz ugyan némi tekintélyt nekik a rangtól elvakult tudatlanok szemében, de nem tudnak sem a hivataluknak megbecsülést szerezni, sem a zene hasznára lenni, sem azok elégedettségére szolgálni, akiktől boldogulásuk függ.
  2. § Akinek tehetsége és kedve van a zenéhez, annak mindent erejével azon kell lennie hogy egy jó mesterre találjon (…)

Csak hát vajon hányan vannak, akiknek joggal nevezhetünk mesternek? Közelebbről megvizsgálva tudásukat nem tanulók-e még a legtöbben közülük? Végtére hogyan tudják tanítani a zenét, akik még maguk is tudatlanok? Vannak néhányan, akik hangszerükön jól vagy legalábbis tűrhetően játszanak, sokan mégsem képesek továbbadni tudásukat. Elképzelhető, hogy valaki jól játszik, de rosszul tanít. Mások pedig jobb tanárok, mint előadók. Mivel egy tanuló nem képes megítélni, hogy egy mester jól vagy rosszul oktat, ezért csakis véletlen szerencséjének köszönheti, ha véletlenül sikerül a legjobbat választania. Egy mester tulajdonságait ahhoz, hogy jó tanulókat nevelhessen nehéz részletesen meghatározni, de hozzávetőleges képünk lehet róla az itt következő hibák jegyzékéből, melyeket egy mesternek kerülnie kell. Egy kezdő számára mindenképpen hasznos, ha tanácsot kér pártatlan, azonban a zenében járatos emberektől.

Egy növendéknek óvakodnia kell az olyan  mestertől, aki semmit sem ért az összhangzattanhoz,  aki nem több, mint hangszerjátékos;  aki nincs alapos és átfogó, helyes tudása; akinek nincs fogalma az Ansatzról, ujjrendről, légzésről és a nyelv helyes használatáról; aki nem tudja hogyan játssza a futamokat az Allegróban, és az apró  díszítéseket és árnyalatokat sem tudja az Adagióban világosan és kereken megvalósítani; akinek előadásmódja nem kellemes és világos, és általában finom ízlése sincs; aki nem ismeri a tiszta fuvolajátékhoz szükséges hangköz-arányokat; aki nem tud a legnagyobb pontossággal tempót tartani; aki nem ért hozzá, hogy hogyan játssza összefüggően egy dallam hangjait, és hogyan alkalmazza megfelelő helyeken az appoggiatura– kat, a pincement-okat, battement-okat, flattement-okat, doublez­-ket és trillákat; aki egy Adagio-ban nem tudja, hogyan rögtönözzön olyan díszítéseket a dallamhoz, melyeket a harmóniák megkívánnak és aki nem képes a fény és árnyék fenntartására a díszítésekkel éppúgy mint a Forte és Piano váltakozásával.

A növendéknek el kell kerülnie egy olyan mestert, aki nem képes minden, a növendék számára nehezen érthető dolgot világosan és átfogóan megmagyarázni és mindent csak hallás után és utánzás révén igyekszik átadni neki, ahogyan egy madarat szoktak idomítani; attól a mestertől is óvakodjon , aki a tanítványának hízeleg, és minden hibát elnéz neki; akinek nincs türelme a tanulónak ugyanazt a dolgot többször is megmutatni és megismételtetni vele; aki nem tud időről időre a növendék képességeihez illő darabokat választani, és nem tudja mindegyik darabot a mű stílusa szerint játszani; aki hátráltatja a növendéket; aki nem tartja többre a tisztességet a haszonlesésnél, a fáradozást a kényelemnél és az önzetlen szolgálatot a féltékenységnél és irigységnél; általában: aki nem a zenei fejlődést gyarapodást tekinti céljának. Mesterek ilyen hiányosságokkal nem tudnak jó tanulókat nevelni. Ha azonban olyan mesterre találunk, akinek tanulói nemcsak helyesen és világosan játszanak, hanem a tempóban is biztosak, jó okkal feltételezhetjük, sokat várhatunk el tőle.

  1. § Aki haszonnal szeretne a zenéléshez kezdeni, annak nagy előnyt jelent, ha mindjárt kezdetben egy jó mester kezébe kerül.
  2. § (…) nagyon sok múlik egy jó mesteren, aki tanítványait alaposan tanítja, de még több függ magától a tanulótól. …

Semmi sem ártalmasabb, mint ha egy tanuló útmutatásért egyik mestert a másik után látogatja. A különböző előadásmódok és játékstílus csak megzavarják a kezdőt, ezért neki is úgyszólván mindig újra kell kezdenie. Sokan szeretnek azzal dicsekedni, hogy több nagy mesternél tanultak, de ennek haszna csak ritkán látszik rajtuk. Aki egyik mestertől a másikhoz szalad, az semelyikkel sem elégedett, és egyikben sincs bizalma; aki iránt pedig nincs bizalma, annak tanítását sem fogadja szívesen…

  1. § (…) A szorgalom nem elegendő magában. Lehet, hogy valakinek jó természetes adottságokkal, jó tanítással, szorgalommal rendelkezik, és alkalma is van sok szép dolgot meghallgatni, mégsem tud a középszerűség fölé emelkedni. Komponálhat, rendszeresen felléphet énekesként vagy hangszerrel, anélkül hogy tudása és képességei gyarapodnának. Mert mindaz, amit a zenében meggondolás és megfontolás nélkül, csak mintegy időtöltésből teszünk, haszontalan. A zene iránti szenvedélyes szereteten és kielégíthetetlen rajongáson alapuló szorgalomnak össze kell kapcsolódnia az állandó és szorgos kutatással, az érett megfontolással és vizsgálódással. Ebből a szempontból a növendék nemes büszkesége kell, hogy védelmezze őt a (túl) korai megelégedettségtől és inspirálja a fokozatos fejlődésre. Aki a zenét csak amúgy nemtörődöm módon, nem művészetként, hanem inkább iparként műveli, élete végéig kontár marad.