Boncolom, mi, magyarok, hogyan operálunk

Sába királynője - Magyar Állami Operaház

Majdnem lemaradtunk az opera tündökléséről. Amikor bemutatták a Bánk bánt, már megvolt az olasz irodalom fele, Erkel pedig fél évszázadot szentelt annak, hogy felzárkóztassa az itthoni nívót hozzájuk. A MagyarFeszt2017 programjai rávilágítottak arra, miféle kisebb-nagyobb kincseket rejt e zenei műfaj hazai tára.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

Karnyóné – Magyar Állami Operaház

Romboljuk le azt a tévképzetet, hogy a magyar operairodalom a Bánk bántól Goldmarkon át a Kékszakállúig terjed – azt pedig végképp, hogy e három szerzőn kívül nem is nagyon létezik senki más, aki érdemeket szerzett volna a zenedráma műfajában. Főleg, hogy most már az Andrássy úti Ybl-palotába sem kell betennie a lábát az utca emberének, hogy tudja – hiszen plakátok hirdették az év elejétől –, hogy van egy Eötvös Péterünk (A szerelemről és más démonokról komponistája), és lassan rá kell döbbenünk, hogy a 20. század második felének egyik legnagyobb operáját is magyar szerző írta, mégpedig Ligeti György (Le grand macabre címmel). Nem is beszélve Szokolay Sándorról, aki a sikeres és ünnepelt Vérnászt jegyzi, Gyöngyösi Levente nevéről pedig A gólyakalifa, Ránki Györgyről a Pomádé király új ruhája, Kodály Zoltánról a Székely fonó juthat eszünkbe. Ezek – és nem csak ezek – mind láthatók és hallhatók voltak májusban és júniusban a MagyarFeszten.

„Szeretem Bécset, beérésem és kialakulásom e második otthonát – írja Goldmark Károly emlékezéseiben –, de mindez nem oltotta ki a szülőföld iránt érzett erős, mélyen gyökerező érzelmeimet.

Kiszáradt, elcsontosodott szívnek kell lennie annak, amelynek a rög, amelyen bölcsője állt és boldog gyermekkorának emlékei nem drágák.

Ebben az értelemben megőriztem szülőhazámhoz való hűségemet.” Goldmark keszthelyi születésű, Bécsben élő zsidó zeneszerző volt, akinek származásából is adódott, hogy Sábáról készítsen látványos és egzotikus operát. A Sába királynője zenetörténelmet is írhatott volna, ha szerzője egy kicsit szerencsésebb és gyorsabb. Goldmark ugyanis már 1867-ben elkezdett rajta dolgozni, de öt év múlva a kész operát nem kérte a Bécsi Operaház vezetősége. A bemutatóhoz Liszt Ferenc gratulációja is kellett, és 1875-ben a mű elnyerte a nagyközönség tetszését. Eközben Verdi már négy évvel előtte berobbant az Aidával, így nem a Sába királynője lett az első keleties hangvételű opera a zeneirodalomban. Káel Csaba rendezése és Szendrényi Éva grandiózus díszletei megérdemelt helyére emelték ezt a világszerte ünnepelt darabot. Szulamit szerepében Sümegi Eszter, Asszádéban László Boldizsár volt látható, Gál Erika pedig azt a varázslatot mutatta be, hogy Sábaként hogyan uralhatja a színpadot úgy, hogy a produkció nagy részében nem is volt jelen a pódiumon.

A jól ismert és szeretett Sábával ellentétben Dohnányi Ernő operája, A tenor ritka gyöngyszem. Ma azt mondhatnánk rá, valódi posztmodern darab: Rossini, Wagner, Debussy, Puccini olyan zeneszerzők, akik nélkül nem ilyen lenne ez az opusz. Dohnányi pedig éppúgy szétfeszíti saját kereteit, ahogy teszi azt Almási-Tóth András rendező. Az eredmény három felvonásnyi konstruktív káosz, tömény paródia, groteszk és humor. A részeges korhelyből sztártenor válik, és úgy tűnik, itt már bármi lehetséges: énekversenyen való részvételért cserébe fiatal hölgyet kérni feleségül, vagy tenorénekes kollégával párbajt vívni, majd a pisztoly látványára elájulni. Mindezt pedig Rózsa István ízléses díszletei között és Lisztopád Krisztina parádés jelmezeivel láthattuk úgy, hogy miközben a nevetőizom görcsöl, a szem is jóllakik.

Leánder és Lenszirom – Magyar Állami Operaház

A gyerekek a legjobbat érdemlik mindenből: ha sütemény, akkor a belsejét, ahol a legpuhább, ha cipő, vagy iskolatáska, akkor a legszebbet, és ha opera, akkor álljon el tőle a lélegzet, és derüljön ki, hogy mennyire gazdag műfajról van szó. Azt hiszem, valami hasonló cél lebegett Tallér Zsófia zeneszerző és Zsótér Sándor rendező szeme előtt, amikor a Leánder és Lenszirom című gyerekoperán dolgoztak. Zsótér Sándor nagyoperának járó igénnyel rendezte meg ezt a gyerekművet, továbbá láthatunk benne balettbetétet, hallhatunk kontratenor-áriát, gyermekkart, a díszlet hatalmas és színes. A muzsika egyszerre tanít és gyönyörködtet, a zene nyelvén tiszteleg az elődök előtt Mozarttól Puccinin át Kodályig. És ami a legfontosabb, a történet szívhez szóló. Leánder, a búskomor kobold kicsalja az ígéretet Bölömbér keráltól, hogy nekiadja a lányát, de természetesen nem sikerül minden elsőre. Hiába lángol fel a szerelem a főhős Leánderben, hiába harcol a darázshadsereggel, Lensziromtól először kosarat kap… A címszerepeket Sándor Csaba, akit immár nem csak külföldön, hanem itthon is egyre többet láthatunk, illetve Molnár Ágnes énekelte, akit jó pár előadásban (Rigoletto, Triptichon, Figaro 2.0, Jancsi és Juliska) hallhatunk még a 2017-es esztendő végéig.

De akadt még más produkció is a legkisebbek számára, például Szőnyi Erzsébet A makrancos királylány című meseoperája. Ez a mű keletkezése óta járja az országot, különlegessége, hogy gyerekek játsszák a szerepeket olyan előadásokon, ahol legtöbbször ifjak ülnek a nézőtéri székeken is. A történet szerint egy királylány egyik napról a másikra úgy határoz, hogy szót fogadni unalmas és felesleges, és ezzel kétségbe ejti atyját és az udvaroncokat is, akik mind a gyógymódot keresik. Hogy sikerrel járnak-e, megtudhatjuk a darabból!

Hófehérke és a 7 törpe – Magyar Állami Operaház

Régi sikerdarab a Hófehérke és a 7 törpe, amelyet június elején tíz alkalommal tekinthetnek meg a nagyérdemű legkisebbjei. Az előadást ifjabb Harangozó Gyula koreográfus jegyzi, aki tehetségét és nevét is megörökölte édesapjától. Zavarba ejtő, hogy mennyi minden közül választhatunk.

A MagyarFeszt2017 keretében az Operaház harmadik emeleti cukrászdájában várták az érdeklődőket az elfeledett vagy éppen kevéssé ismert zenés színházi produkciókat felvonultató Beavató előadásokkal, és ezen belül a kreatív közösségi zenehallgatás című sorozattal.

Az eddig felsoroltakon kívül filmbejátszásokkal gazdagított műismertetések és a kreatív közösségi lemezhallgatás mellett koncertszerű opera-előadások is várták az érdeklődőket. E produkciók közül a Le grand macabre című – a szerző által ekképp megnevezett – antioperáról essék néhány szó. 1978-as stockholmi bemutatója óta a legnagyobbak vitték színre a legrangosabb helyszíneken – köztük Peter Sellars Salzburgban. Ligeti ebben az operában izgalmas és elképesztő dolgokra képes. Zenét ír autódudára, gumikalapáccsal veri szét Monteverdi, Rossini, Verdi hangjait, hogy aztán a szilánkokból felépítse a saját univerzumát. A kusza, groteszk jelenetsorozat a középkori misztériumjátékok hangulatát idézi fel, amelyet a modern zene egyik jeles értője, Vajda Gergely karmester pálcája rendez egységbe.