Mesevilágok

Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi / Béla futása - Magyar Állami Operaház, fotó: Szabadi Péter

Távoli korszakok jöttek elő; a 18. század vége, a 19. eleje, amelynek operái mintha a semmiből léptek volna föl a színpadra. Ismeretlen szerzők, pedig valaha ismertük őket. És egy elegáns, művelt, vérbelien 20. századi alkotó, akinek remekeit jó lenne többször is hallanunk.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

Orbán György – forrás: Wikipedia

A felvilágosodás szelleme tért vissza a 21. századba, így állt előttünk egy korszerű darab, évszázados gyökerekkel. A címe mintha valami mesét ígért volna: Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi, miközben paródiát és egyszerre tragédiát is rejtett. Afféle Rómeó és Júlia-történet, „szomorújáték”, de az eredeti, az ősdarab alighanem a bécsi Singspiel kigúnyolása lehetett. Chudy József műve elveszett; zenét pedig nem lehet így bemutatni, újat kell teremteni. Orbán György – aki bevallása szerint szereti az „univerzális történeteket” – kegyelettel írta meg az új kottát, azért, mert sokan ezt tartják az első magyar operának, még akkor is, ha annak hanganyagáról semmit sem tudunk. Ha már a zene nem létezett, a fönnmaradt szöveget is nagyjából elvetette és maga fogott az új megírásához. A szereplőket és a történetben betöltött helyüket megtartotta, így épült föl az új mű, amely idézte ugyan a régit, egy Mozart-korabeli alkotást, de hát mégiscsak

igazi 21. századi darabot láttunk májusban az Erkel Színházban.

Nehéz eldöntenünk, hogy ez rekonstrukció volt-e, mivel nemigen volt mit rekonstruálni. Új szerzemény volt ez, de szellemét mindenképpen egy ma már nem létező opusz adta, akár inspirációjával, akár fönnmaradt textusával. A zeneszerző elmondta, hogy az egész tele van játékkal, utalással, de természetesen autonóm operát játszottak májusban. Még akkor is, ha több mint kétszáz esztendővel ezelőtt már írtak egyet, aminek ilyen címe volt. Távoli, mert 18. századi világ sejlik föl; ám egy 1793-ban írott és félig eltűnt operát nem lehet csak úgy visszahozni a szinte semmiből, kellett hozzá komponistaképzelet és dús fantázia, hogy higgyünk az egykori és az új szerzőnek. Úgy képzelhetjük el, mint egy régi házat, amelynek csak a fő tartófalait tartják meg, és az egész épület új homlokzatot, új szobákat kapott. Amelyekbe aztán beköltözhet maga a közönség is.

A Béla futása színlapja – forrás: Wikipedia, Parlando

Az első magyar opera címért versenyt is lehetne indítani, mert létezik egy másik dalmű is, amelynek a kottája és a szövege is megvan: ez Ruzitska József Béla futása című darabja. A komponista a Nemzeti Színház karmestere volt; akkor azt tartották róla, hogy jó hangszerelő, de mivel a komponálással a megírás idején a följegyzések szerint sietnie kellett (ki tudja, miért volt már akkor is sürgős…), a kritikusok a közönségsiker ellenére nem voltak elégedettek. Azt mondták, nincsenek kellően kidolgozva az áriák, és bár érződik a tehetsége, többet vártak tőle. Ám mások úgy vélték, azért egyszerűbbek a dallamok, mert akkoriban nem voltak kellően képzett, „profi” operaénekesek, hanem csak prózai színészek, akiknek nagy megpróbáltatás lett volna egy-egy komolyabb zenei ív eléneklése. A mű szövege August von Kotzebue darabjából ered, amelyet Kótsi Patkó János kolozsvári színházigazgató fordított.

Kalandos életű mű a Béla futása, amely megjárta a történelmet.

1822. december 26-án mutatták be, az első színlap szerint „Nemzeti Opera 2 felvonásban”. Azután 1834. október 7-én ezt közölte a Bécsi Magyar Kurír: „Estve a’ Horváth igazgatása alatt lévő magyar színészek egy a’ hertzegi kertben különösen e’ tzélra épített sátorban Béla futását adják, muzsikáját a’ Strauss hangász kara vezetvén.” Tizenkét évvel később a Pest-budai Hangászegyesület is előadást szervezett, ezzel a rövid beszámolóval: „A politikával túlfűtött közhangulattal számolva a legközelebbi hangversenyen (1846 december 25. a Nemzeti Színházban) Ruzitska József »Béla futásá«-nak kedvelt variációs áriája (Hunnia nyög letiporva…) is műsoron volt s az ifjú Reményi Edét is felléptették. A hangversenyek helyéül újból a városi redut termét választották.” Azután Ruzitska darabját többször átdolgozták, „korszerűsítették”, ami a 20. század harmincas éveiben azt jelentette, hogy Siklós Albert zeneszerző kicsit átdolgozta. Erkel Gyula nyitányt írt hozzá, így is mutatták be 1937. december 6-án.

Farkas Ferenc – forrás: az lfze képgyűjteménye

Más korszak, más világ lépett elénk A bűvös szekrény című operában. Farkas Ferenc ebben is megmutatta eleganciáját és azt a mesterségbeli tudását, amelyet zeneakadémiai növendékei annak idején naponta megtapasztalhattak. Ez a műve – amelyet 1938 és 1942 között írt – nagyon sokszínű; megjelennek benne keleti motívumok, lírai vallomások, fölbukkan benne munkadal is, Farkas Ferenc ezer és ezer oldalát villantva föl. Strausz Kálmán, a mostani előadás karmestere jól ismeri a darabjait. Nemcsak azért, mert többször találkozott a szerzővel, hanem mert sok kompozícióját vezényelte is. Így aztán ő igazán érezheti, hogy ez az operája – amint mondja – európai zenei nyelven írott mű.

Nem is értjük, miért nem adják több darabját.

Korszerű zeneszerző, csakhogy sok-sok társával együtt akaratlanul meghúzódik Bartók és Kodály munkássága mögött.

Nem azért, mert ne volnának jó zeneszerzőink; épp ellenkezőleg, elvégre Farkas Ferenc is olyan komponista, akit a fölkészültsége és tehetsége miatt nagyon szeret a közönség. Már amikor elérkezik az idő arra, hogy láthatjuk-hallhatjuk alkotásait. A bűvös szekrény – amely a Pikkó hertzeghez hasonlóan már a címével is mesebeli világot idéz föl – a Furfangos diákok táncjáték-szvitjével együtt a 20. századi magyar zene kissé rejtett, de nagyszerű birodalmát mutatja meg. Az Ezeregy éjszaka miliője a 20. század közepén – ez lehetne ennek az operának a tömör összefoglalása. Vagyis elég távoli kultúrákat és elég távoli korokat kapcsolt össze ez az európai muzsikus. A mostani bemutató nagyot lendített azon, hogy Farkas Ferenc megint visszatérjen a köztudatba, és alighanem ismét elvarázsolta a közönséget. Amely szereti, ha jó művekkel hódítják meg.