Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap „Tisztán látható, hol vannak az igazgyöngyök”

„Tisztán látható, hol vannak az igazgyöngyök”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Európa legrégebben működő ütőhangszeres együttesének, az Amadindának a vezetőjével, Rácz Zoltánnal beszélgettünk annak apropóján, hogy hosszú évek után idén ismét koncertet adnak a Művészetek Völgyében.

– Milyen koncerttel készülnek a Művészetek Völgyében?

- hirdetés -

– Mindig igyekszünk különlegeset nyújtani. A repertoárt gyakran az adott helyszín határozza meg, de flexibilisek a határaink. Sokféle térben, egészen eltérő adottságú színpadokon játszottunk pályafutásunk során, volt, hogy apró falusi templomban, de koncerteztünk a Royal Albert Hall óriási színpadán is, Londonban. Örömmel tölt el, hogy a legszélsőségesebb adottságokkal rendelkező koncerthelyszíneknek is tudunk érvényes, az Amadindát reprezentáló műsort kínálni.

Kapolcson július 29-én, szakrális térben, a római katolikus templomban adunk koncertet, ezért a templom szellemiségéhez illő programot állítottuk össze.

Klasszikus átirataink közül Ravel Szonatináját, valamint Fritz Kreisler, Olivier Messiaen és Johann Sebastian Bach egy-egy művét adjuk elő. Játszunk tradicionális zenét, néhány örökzöldet a korai jazzkorszakból és egy fiatal amerikai szerző, Elliot Cole egészen különlegesen szép darabjaiból egy összeállítást. Számomra a visszatérés a Völgybe egyébként személyesen is nagy öröm; a kezdetekkor nagyon sokszor léptünk fel (volt, hogy egy egész hetet ott töltöttünk), de ha jól számolom, hat éve nem jártunk Kapolcson, ezért nagy örömmel mondtunk igent a felkérésre. Egyébként ezen a napon ünneplem a születésnapomat, a korábbi években is szívesen léptünk fel július 29-én. 

– Mi az oka, hogy az utóbbi időben kevesebbet koncerteztek? 

– Egy együttes életének van egy természetes bioritmusa; hol szellősebb, hol kevésbé az. Való igaz, Budapesten idén tavasszal kevesebbet koncerteztünk – bár április 2-án, a Zeneakadémia Nagytermében volt kamaraestem -, de külföldön nagyon sűrű időszakon vagyunk túl.

– Mesélne ez elmúlt időszak koncertturnéiról?

– Örömmel! Márciusban a berlini Filharmonia Kammermusik Saaljában koncerteztünk, a világ egyik legkiválóbb kórusával a RIAS Kammerchorral, akikkel többek között egy angol zeneszerző, James Wood új művének ősbemutatóját adtuk elő. Szeretnénk ezt a produkciót Budapesten is bemutatni, talán 2019-ben nyílik rá alkalmunk. Londonban a Royal College-ba kaptunk meghívást egy kifejezetten ütőhangszeres fókusznapra. Május végén Tajpejben pedig a világ egyik legnagyobb ütőhangszeres fesztiváljának zárókoncertjét adtuk. Ezt a fesztivált háromévenként rendezik meg, és az Amadinda már ötödik alkalommal kapott meghívást, ami egyedülálló a fesztivál történetében. Júniusban Krakkóban pedig az általam alapított UMZE Kamaraegyüttessel játszottunk, a BMC szervezésében, egy magyar tematikájú fesztiválon.

Rácz Zoltán – fotó: Kaiser Ottó

– Komplett életműveket dolgoztak fel az Amadinda együttessel. Milyen további terveik vannak? Milyen irányba tud fejlődni az Amadinda által képviselt ütőhangszeres zene? 

– Ez egy remek kérdés, ami bennem is gyakran felmerül. Az Amadindával John Cage teljes ütőhangszeres életművét nemcsak előadtuk, de lemezre is vettük az elmúlt évtizedekben. Hatalmas munka volt, csaknem húsz évet dolgoztunk rajta. Karmesterként Steve Reich és Ligeti György életművének legnagyobb részét alkalmam volt előadni, ezeken az előadásokon szinte minden alkalommal közreműködött az Amadinda. Steve Reich tíz év alatt ötször járt Budapesten és darabot is komponált az Amadinda fennállásának 25. évfordulójára. Nagyon érdekel egy idehaza meglehetősen ritkán játszott szerző, Olivier Messiaen életművének részletes bemutatása. Tinédzser korom óta rajongok Igor Stravinsky zenéjéért, akinek Funeral Song című művét elsőként fogom előadni, 2018. január 18-án a Müpában. A mű kottájának nem sokkal az 1909-es bemutató után nyoma veszett, 106 év után találtak rá; újkori bemutatója 2016 decemberében volt Szentpétervárott, Valerij Gergijev irányításával. Azóta a világ nagy zenekarai sorban műsorukra tűzik. A Funeral Music érdekessége, hogy Stravinsky mesterének, Rimszkij-Korszakovnak halála után komponálta, és úgy vélekedett, hogy ez volt az egyik legjobban sikerült alkotása a később világsikert aratott Tűzmadár című balett előtt. A Concerto Budapesttel közösen készülünk ennek a különleges darabnak az előadására.

– Milyen szerepet tölt be az életében az oktatás, különösen a zeneakadémiai tanítás? Ön szerint mennyire perspektivikus egy mai fiatal számára az ütőhangszeres művészet?

– Kocsis Zoltánt szeretném idézni: „Nem a tanításban hiszek, hanem a tanulásban.” Ezt a gondolatot osztom én is, mert úgy vélem, hogy az európai oktatás intézményesült rendszere sokszor futószalag jellegű. Ezzel együtt

fontosnak tartom a tanítást, és addig fogom művelni, amíg csak lesz rá módom.

A Zeneakadémián 27 éve tanítok, de gyakran hívnak külföldre mesterkurzusokat vezetni. Az elmúlt évben tanítottam a Northwestern Universityn és a Manhattan School of Musicban az USA-ban, idén Párizsba és az amszterdami Királyi Konzervatóriumba kaptam meghívást. Hogy a fiatalok számára mennyire vonzó a szakma? Az ütőhangszeres világ nagyon színes, a műfaj flexibilis, és kínálja magát az átjárás lehetősége az egyes zenei területek között. Lehet játszani szimfonikus zenekarban és kisebb formációkban is, lehet játszani jazzt vagy popzenét, és a szólisták számára is sok a lehetőség.

– Milyennek látja az ütőhangszerek presztízsét vagy elfogadottságát akár egy szimfonikus zenekar, akár egy kamaraegyüttes tekintetében?

–Ma már másképp gondolunk az ütőhangszerekre, mint mondjuk a 19. században. A műfajt integrálta a jazz-, a pop-, a rock- és az etnozene is. Megdöbbentő, hogy milyen virtuóz technikák és játékosok bukkantak fel. Úgy gondolom, hogy a 20. század az elektronikus és az ütőhangszerek világa volt. A 30-as évektől a legnagyobb zeneszerzők fordultak az ütőhangszerek felé; az Amadindának például John Cage, Ligeti György és Steve Reich is írt darabot. A klasszikus kortárs zenét játszó együttesek sorsa azon fog eldőlni, hogy kitart-e a legkiválóbb zeneszerzők érdeklődése a műfaj mellett. Az ütőhangszeres kamarazenét a szerzők felfokozott érdeklődése hozta létre, hiszen az ütőhangszerekben új lehetőségeket láttak zenéjük számára. Ha ez az érdeklődés nem lankad, akkor ezután is a legkiválóbb szerzők fognak majd újabb és újabb műveket komponálni, de őszintén bevallom, ezzel kapcsolatban van bennem némi szkepszis. Mintha lezárulóban lenne ez a zenetörténeti korszak.

– A karmesterség mennyire van jelen az életében? Milyen kihívások várnak önre dirigensként?

– Azt hiszem, már egészen kisgyerekként karmesternek készültem. Ültem a nagymamám rádiója előtt és hétévesen fejből hadonásztam végig Beethoven VII. szimfóniáját. Amikor már a Zenekeakadémián végeztem az ütőhangszeres szakot, évről évre elgondolkodtam azon, hogy felvegyem-e párhuzamosan a karmesteri szakot is. Aztán 1984-ben elindult az Amadinda és mindent elsöpört. 43 évesen kerültem újabb döntés elé, amikor Steve Reich Magyarországra látogatott, a Tehillimet adtuk elő, Reich egyik legnagyobb hatású darabját. Doboljak vagy dirigáljak? – ez a kérdés motoszkált bennem heteken keresztül. Az utóbbi mellett döntöttem és ma már úgy gondolom, nem tettem rosszul. 170 partitúra van mögöttem, valamennyi kedvenc szerzőmet vezényeltem, és fantasztikus megkereséseket kaptam a következő szezonra is. A gyerekkori ambícióm tehát soha nem múlt el. Mondhatom, hogy

türelmetlenségből kezdtem dirigálni, mert sok darab azelőtt soha nem szólalt meg Magyarországon.

Ezt szeretném folytatni, mert a 21. század első harmadának közepe táján tisztán látható, hogy mely szerzők és művek váltak klasszikussá az elmúlt évszázadból. Ezen a területen szeretnék hasznos lenni, és dolgom, úgy tűnik lesz elég, hiszen tisztán látható, hogy hol vannak az igazgyöngyök ebben a zenetörténeti korszakban.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X