A legendás Dizzy Gillespie

Dizzy Gillespie

A kiváló trombitásról ezúttal két szokatlan, nem szükségszerűen zeneszakmai kérdéseket illető történetet idézünk fel.

A jazz története című kötet hamarosan e-book formátumban is elérhető.

A faji kérdés az Egyesült Államokban a negyvenes évek első felében még jobban kiéleződött. A második világháború egyik nagy ellentmondása volt, hogy az Egyesült Államok fajilag elkülönített egységeket vetett be a gyilkos fajelméletet hirdető náci Németország ellen. Emellett a hátországban is bőrszín alapján éleződtek ki az ellentétek a háború folyamán. A hátrányos megkülönböztetést, amely a fekete zenészek személyes tapasztalata volt, csak súlyosbította a zavargásokat követő kölcsönös gyanakvás és félelem légköre. 

A háború és a big bandek történetének összefüggéseiről

Amikor azt firtatjuk, hogy az új muzsika születésében szerepet játszott-e a fekete zenészeknek az a tudatos szándéka, hogy kirekesszék a fehéreket, nem lehetünk egészen biztosak a dolgunkban. Visszatekintve ezt többen cáfolják, mint erősítik, de azért nem árt felidézni Dizzy Gillespie esetét a sorozással, akire azonnal felfigyelt a katonai pszichiáter, amikor a bohóckodásra amúgy is hajlamos Gillespie belépett a terembe, kezében egy papírzacskóval, amiben a trombitáját hordozta. Gillespie visszaemlékezése szerint: „Elkezdték kérdezgetni, mit gondolok a harcokkal kapcsolatban. »Hát, nézzük csak, ebben az időben, életemnek ebben a szakaszában az Egyesült Államokban kinek a csizmája volt a seggemben? A fehér ember lába mélyedt térdig a seggem lyukába…! Most nekem az ellenségről prédikálsz. Azt mondod nekem, hogy a német az ellenség. Ezen a ponton én nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna egy némettel. Tehát ha engem kiküldesz oda, puskát adsz a kezembe, és azt mondod, hogy lőjek az ellenségre, valószínű, hogy a téves azonosítás bűnébe esek.« A végén 4F minősítést kaptam, mert elég bolond voltam ahhoz, hogy ne harcoljak senki hadseregében sem.”

Mint az a jazzlegendáriumból ismeretes, Gillespie azért volt kénytelen megválni Cab Callowaytól, mivel az énekes egyik dalbetétje alatt a rezesek nyálazott papírgalacsinokkal kezdtek dobálózni. Az egyik harsonás, Quentin Jackson visszaemlékezése szerint „Dizzy Tyreet (Tyree Glennt – a szerzők) akarta megdobni, aki, miközben el akarta kapni a galacsint, megbotlott Cozy Cole nagydobjában, ami egy nagyot dörrent. A nézők persze mindezt látták, és a szép ballada közben elnevették magukat. Cab teljesen kiborult.”

Calloway az előadás után lehordta Gillespie-t, szó szót követett, és Gillespie kést rántott, felhasítva a zenekarvezető ülepén a nadrágot (szerencsére azonban ami a nadrágban volt, az sértetlen maradt). Gillespie bigbandkarrierje ettől a ponttól egy ideig szünetelt. Csínytevésével, nyilván akaratlanul, de a New York-i klubok világában alkalmi fellépésekből élő és üres óráikban új hangzásokkal kísérletező fekete zenészek tömegét gazdagította.