Megint csalóka a hangszín, mi eldanolja nekünk a Sumorna Nedjelját. Férfi-e, avagy nő a hang tulajdonosa?

E kérdés nyomán nyilvánvaló lehet Számodra, kedves Olvasó, hogy igen, bizony ezt a majd’ nyolcésfélperces menetet egy igen éltes asszonyságnak, Ljiljana (Petrović) Buttlernek köszönhetjük. A hölgyben keresztmetszetül a volt Jugoszlávia majdnem egésze: Belgrádban született szerb cigány harmonikás apukától és horvát énekesnő anyukától. Apuka, hősnőnk születése után két héttel falcolt, anyuka a jobb sors reményében pereputtyolt bárénekesnőnek Bosznia-Hercegovinába.

Tinédzser kislányként a kis Ljilji is az éneklésben találta meg (magát) a kitörési lehetőséget. Nem is váratott magára a jugoszláv világhír: az 1970-es években nem volt esztrádműsor Gđa. Buttler nélkül széles-a Josip Broz-i világban. A Kedves Vezető halála után az ő karrierje is lassulni kezdett, mely egy politikai hercehurca miatt 89-re teljességgel meg is szűnt. Ekkor emigrált Düsseldorfba, ahol felfigyelt rá egy Amszterdamban élő – szerb származású, de már nyugat-európai befutású – producer, és 2010-ig, Ljiljiana haláláig futtatta őt.

Több albumot is gründolt neki (mondjuk elhallgatva a tárgyalt Szomorú vasárnap-feldolgozást, túl sok dalt nem kellett rögzíteni egy-egy LP/CD-hez), valamint elhíresítette őt nyugaton A cigány lélek Anyjaként.

De milyen is a buttleri szomorúság? Mély és hosszú. Mély, mint a nagy jugoszláv történelem(áthúzva) lélek. Hosszú, ám ennek ellenére sem unalmas: még a szöveges részek közti hangszeres szakaszok is indokoltak, nem csupán arra szolgálnak, hogy a nagy test magához térjen a két danolat közt. Azt gondolom, hogy cigány-szerb-horvát-szlovén-bosnyák vonal igazán passzol a seressi Szomorú vasárnap-gondolathoz, a hölgy pedig igen szépen interpretálja ide nekünk azt!