Végy 58 fiatal kórusénekest a világ 33 országából! Adj hozzájuk két világhírű karnagyot, és hozd össze őket egy háromhetes intenzív táborra és turnéra! Kis túlzással ez a receptje az Ifjúsági Világkórusnak. A maga nemében egyedülálló vegyeskar Pécsett vert tábort, e hét csütörtökön a pécsi Kodály Központban, pénteken pedig a budai ciszterci Szent Imre-templomban ad koncertet. A kórust a Magyar Rádió Énekkarát is vezető Pad Zoltán és a kenyai Ken Wakia vezeti.
Olimpián és Nobel-gálán is énekeltek már
Az Ifjúsági Világkórust 1989-ben hozta létre az Európai Kórusszövetség, az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Egyesülete és a Nemzetközi Kóruszenei Föderáció. A cél, hogy egy különleges élményhez juttassák az ifjúságot, amely egyszerre szolgálja zenei fejlődésüket és közvetít komoly társadalmi üzenetet.
Az évente más-más országban összeálló kórust 17-26 éves énekesek alkotják, akiket egy nemzetközi zsűri választ ki. Legtöbbjük konzervatóriumot végzett, zenei egyetemre jár. A meghallgatásokon skálagyakorlat, lapról olvasás és előre megadott műrészletek adott szólamának előadása szerepel zongorakísérettel.
Bemutatkozó koncertje óta a kórusban ezernél is több énekes fordult meg a világ 65 országának képviseletében, és olyan karnagyok vezették az együttest, mint Erdei Péter, a svéd Eric Ericson vagy az angol Bob Chilcott. A kórus szerepelt az 1992-es nyári olimpia gáláján Barcelonában és a 2011-es Nobel-békedíj átadóján Oslóban is.
Forrás: WorldYouthChoir.org
„Av-vid-dróc-ki hí-res-nyá-ja” – skandálták épp az énekesek, amikor csütörtökön este beléptünk a Kodály Központ egyik konferenciatermébe. A központ egyben a világkórus bázisa is. Itt tartják a próbákat a felkészülés és a 12 alkalmas koncertturné heteiben.
A Mátrai képek szövege próbára tette a fiatalokat. A magyar kiejtésben a karnagy és három, magyarul beszélő kórustag segített. Kétségtelen: a magyar szöveg a volt nagyobb kihívás számukra, hiszen amikor Pad Zoltán éneklésre kérte őket, szinte azonnal megszólalt a gyakorolt részlet, rajta a frissen megtanult szöveggel.
– Óriási öröm egy ilyen együttessel dolgozni! Gyakorlatilag folyékonyan olvasnak kottát, mint én magyarul bármelyik regényt, körülbelül úgy olvassák a hangokat. Nagyon befogadóak egyrészt, másrészt pedig nagyon sokat is adnak magukból – mondta Pad Zolán a kórusról, majd, mielőtt útjukra engedte volna énekeseit, még belekóstoltak egy Mendelssohn-zsoltárba is.
Két karnagy – sok stílus
A világkórus koncertjeire a felkért karnagyok választhattak műsort. Pad Zoltán Kodály és Mendelssohn mellett Orbán György, valamint balkáni zeneszerzők – Nana Forte és Marko Tajcevic – műveit válogatta be a programba. A cél a magyar karnagy számára a régió zenéjének bemutatása volt:
A kutatás közben én is jobban megismertem a környéket. Borzasztó értékes ez a régió, és nagyon sok olyan darab van, amit nem szoktak énekelni. Remélem, hogy ezután fognak!
Társa, a kenyai Ken Wakia, már tapasztalt „világkóristának” számít: 1997-ben, még énekesként volt részese a kórus munkájának, most pedig karnagyként tért vissza, és hozta magával Afrika hangjait, kiegészítve amerikai kortárs zeneszerzők műveivel, egy csipetnyi könnyűzenével megbolondítva. A ma már világszerte elismert karnagy úgy emlékezett, nagyon meggyűlt a baja a darabok szövegével, internet nem lévén:
– A repertoáron döntően élő szerzők művei szerepelnek. Igazán élvezem a kortárs művekkel való munkát, mert bármikor kapcsolatba léphetek a szerzőkkel, és megkérdezhetem: mire gondoltak, mire szeretnék rávezetni a kórust és a közönséget a darabjuk bizonyos pontjain – árulta el Ken Wakia, aki arról is beszélt, sokat változott a világ, mióta ő a kórusban énekelt:
A sok technológiai lehetőséggel együtt, úgy érzem, a zenei színvonal is nagyon magas lett: ezek az énekesek sokkal gyorsabban tanulnak, fejlődnek, mint amikor én énekeltem.
„Egymásra hallgatni, és együtt zenélni”
A kórusba ez alkalommal 600 kórista jelentkezett. Magyarországról ketten kaptak meghívást az elit társaságba. Számukra szakmailag és személyiségüket illetően is sokat nyújt a világkórus.
Az ember itt megtanulja, hogyan kell igazán csoportban jól dolgozni. Hallgatni a többieket, figyelni és úgy énekelni, nemcsak magára és a saját hangjára koncentrálni. Az is fontos, de itt a csoportmunkán van a hangsúly
– mondta Zajkás Boldizsár, aki a kecskeméti Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola után most a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója. Társa, az altban éneklő Kiss Alíz karvezetőként végzett. Úgy látta, mindkét karnagy repertoárját nagyon élvezik a társai, és mindkettőt másért:
– A talán populárisabb műveket persze mindannyian szeretjük énekelni, de ugyanúgy élvezzük a Mátrai képeket és a Mendelssohn-zsoltárokat is. Utóbbiakban például hihetetlenül jól lehet együtt dolgozni, és együtt olvasni a kottát, és egy-egy disszonanciával vagy egy-egy harmóniával borzasztóan jól lehet közösen zenélni, egymásra hallgatni és tényleg együtt zenélni – osztotta meg élményeit a fiatal énekes-kórusvezető.
A világkórus mint békeprojekt
A turné szervezői igyekeznek mindent megmutatni Pécs és környéke értékeiből, sőt: még táncházat is szerveztek számukra. Emellett pedig maradt idő egymás megismerésére, szakmai kapcsolatok, barátságok építésére is. De ahogy Ken Wakia megfogalmazta: az Ifjúsági Világkórus a zenénél többről is szól:
Ha csak egy szóban kellene megfogalmaznom a kórus üzenetét, azt mondanám: béke.
– Jelenleg nem is tudnék jobb projektre gondolni, amivel a világbéke ügyét előre lehetne mozdítani, mint erre a csapatnyi fiatalra. 33 országból jöttek, és most közös a hangjuk. Ugyanazt a dalt éneklik, meghallgatják, megértik egymást, a próbákon kívül beszélgetnek egymással. Ha rájuk nézünk a próbákon kívül, az egy gyönyörű látvány. Szerintem több hasonló projektre lenne szükség, amely a világbékét segíti elő – tette hozzá Ken Wakia.
A 12 állomásos nyári turné Magyarország mellett Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát, Horvátországot és Szlovéniát is érinti. Itthon július 13-án csütörtökön a pécsi Kodály Központban, másnap, július 14-én pénteken pedig a budai ciszterci Szent Imre-templomban lép fel az Ifjúsági Világkórus.