Halász Péter: „Nagyon büszke voltam az első szigetkörömre”

Halász Péter

Szeptember 10-én futóverseny keretében mérhetik össze erejüket a hazai klasszikus zenei élet legismertebb művészei. Sorozatuk következő részében Halász Péter karmester mesélt az iskolai testnevelés órákról, valamint arról, hogy a futás mellett milyen sportokkal lehet egyensúlyba hozni egy karmester életét.

A Papageno Varázsfutoda 2019-ben is várja a muzsikusok nevezéseit:

Ide kapcsolódik:
Vedd fel a ritmust, és fuss a Papageno Varázsfutoda Kupáért

– Mikor kezdődött a futás iránti elhivatottságod?

– Egészen pontosan nem is tudom megmondani, hogy mikor vált rendszeressé ez a sport az életemben, az viszont élesen előttem van, hogy kisiskolás koromban nem remekeltem a testnevelés órákon. Nem voltak sikerélményeim, gyakran a saját gondolataimba merültem és hidegen hagytak a tornagyakorlatok. Szó sem lehetett róla, hogy én fel tudjak például mászni a kötélre. A zene viszont már akkor is fontos szerepet játszott az életemben.

Halász Péter

– A középiskolában aztán sok minden megváltozott.

– A Veres Pálné Gimnáziumba jártam, ahol egy fantasztikus tanáregyéniséggel találkoztam. Pál József tanár úr lett a testnevelő tanárom, aki egy igazi régi vágású pedagógus volt – régebben sikeres súlyemelő és edző -, aki kijelentette, hogy ő majd embert farag belőlem. Eleinte rettegtem bizonyos megmérettetésektől, hiszen például bemelegítésként gyakran le kellett futnunk egy kilométert és akkor még a fekvőtámaszokról nem is beszéltem.

Pál tanár úr, aki az iskola falai között most is legendának számit, sosem alázott meg senkit, ha valamit nem tudtunk azonnal teljesíteni, inkább segített, hogy egyre több sikerrel próbálkozzunk. A gimnáziumi évek végén már boldogan, függeszkedve másztam kötelet. Fokozatosan, szinte észrevétlenül edződtem meg kezei között és szoktam hozzá a megpróbáltatásokhoz, többek között a futáshoz, ami a későbbiekben szinte a szükségletemmé vált.

– Azt hiszem, egy laikus számára sem kell magyarázni, hogy egy karmester milyen hatalmas energiákat ad le előadás közben. Mennyiben segít a rendszeres sport egy-egy megerőltetőbb előadás megvalósításához?

– Zeneakadémista koromban kellett rájönnöm, hogy a szakma, amit választottam, valóban nem csak szellemi, de nagyon komoly fizikai igénybevételt is jelent, amihez szükség van a kitartásra. Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy rendszeressé váljon az életemben a futás, illetve úszni is elkezdtem. Ebben az időszakban volt egy olyan divat, ami szinte minden fiatalt bevonzott az edzőterembe, de hamar felismertem, hogy ez a fajta edzés nem nekem való, hiszen inkább megköti az izmokat, ahelyett, hogy ellazítaná, illetve ezek a gyakorlatok nem feltétlenül növelik a hosszú távú teherbíró képességet.

Halász Péter

– Mi volt az első igazi sikerélményed a futással kapcsolatban?

– Az első szigetkörömre nagyon büszke voltam, ami motivációt is adott és egyre többet szerettem volna teljesíteni, de azt is láttam, hogy akik nagyon komolyan a sportnak szentelik az életüket, gyakran komoly ízületi bántalmakkal küzdenek, amire nekem nem volt szükségem, így megmaradtam a számomra egészségesnek vélt 5-10 kilométeres távoknál.

– A futás sokszor a vizuális élményekkel is társul. Milyen terepen sportolsz a legszívesebben?

– A zeneakadémista éveimet Bécsben töltöttem, majd Zürichbe és Mainzba kerültem. Mindegyik városban nagyon sokszor mentem el a szabadba futni, szebbnél szebb környezetben. A Zürichi-tó körül rendszeresen futottam, sőt sokszor előfordult, hogy az edzést egy jó úszással fejeztem be. Mainzban volt egy kivételesen szép útvonalunk, amit a „három híd futásnak” hívnak. A belvárosból indultunk, majd a Rajna partján futottunk, ahol az összetalálkozik a Majna folyóval. A kört három hídon keresztülfutva tettük meg és jutottunk vissza a kezdőpontra. Ezt a nagyjából kilenc kilométeres távot, heti kétszer futottuk le az ottani kollégáimmal, akikkel, bár valaki már Berlinbe, valaki pedig Kölnbe került, azóta is szorosan tartjuk a kapcsolatot, és ha nem is edzéseket tartunk, de rendszeresen kirándulunk.

– Mennyire vált a futás az életed részévé? Kipróbáltad magad versenyeken is?

– Versenyeken nem sokszor vettem részt, igazság szerint kipróbáltam, és le is futottam a félmaratont, de nálam a futás inkább a saját magammal való versenyt jelenti, amihez nem feltétlenül kellenek társak. Nagyon sokat tudok közben szellemileg pihenni, rendezni tudom a gondolataimat. Nem futok minden nap, és azt se mondom, hogy a heti két alkalom azt jelenti, hogy ellentmondást nem tűrően mindig ugyanazokon a napokon tartok edzést, de fontos számomra, hogy jó kondícióban tartsam magam.

Halász Péter

– Az úszást már említetted, de ha jól tudom nemrég vágtál bele egy számodra új sportba is.

– Igen, egy évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni a tai chi-val, ami kifejezetten egyensúlyban tudja tartani a fizikai és a szellemi energiáimat és azt gondolom, hogy az a filozófia – a végig vitt mozdulat és a végig vitt gondolat -, ami benne van ebben a harcművészetben már a zenélésemen is érezhető. Egy előadás előtt mindig végiggondolom, hogy mi a célom az adott este a darabbal. Nagyon érdekes folyamatok ezek, és jó esetben jelen van az a szinte eldönthetetlen kettősség, hogy a karmester alakítja-e a zenét, vagy éppen fordítva, a zene formálja magát az előadót.

– Indulsz majd szeptember 10-én a Papageno Varázsfutoda Kupáért?

– Megfordult a fejemben, de még semmi nem biztos, hiszen azokban a napokban születik majd második gyermekem, ami miatt nagyon boldog vagyok, és amit nagyon várok.

– A fellépéseket tekintve, hol találkozhat majd veled a közönség a közeljövőben?

– A napokban vezényeltem a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon egy gálát többek között a fantasztikus szoprán, Ailyn Pérez társaságában, illetve előtte egy Rigoletto sorozatot is dirigáltam itthon az Operaházban Ambrogio Maestrivel a címszerepben. Budapesten legközelebb szeptemberben lesznek feladataim, az Erkelben irányítom majd a Hábetler András rendezte Figaro előadásokat. Ez egy fiataloknak szóló rendezés, és azt gondolom, hogy jól sikerült, tele izgalmas és élő ötletekkel. Németországban is lesznek a közeljövőben szép feladataim. Most egy kicsit élvezem azt, hogy nem vagyok sehova elköteleződve, jut időm a családomra, a gyerekekre, de idővel nem zárom ki, hogy ismét egy zenekarhoz, operaházhoz hosszú időre leszerződjek. Az én személyiségemhez talán az passzol a legjobban, ha egy helyen dolgozom huzamosabb ideig, szeretem, ha egy zenekarral tudunk építkezni, célokat kitűzni és elérni azokat.