Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Aki mindig a nehezebb utat választja

Aki mindig a nehezebb utat választja

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Már óvodásként letette a voksát a baritonkürt mellett Csernov Miklós, akinek eltökéltsége nélkül még a diploma megszerzése sem lett volna egyszerű menet. És nem a születése óta hiányzó bal karja volt ennek az oka, hanem a nem létező képzési lehetőség. Segítő család és tanárok révén azonban sikerült elérnie célját, sőt, újabbak után néz. A La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjának keretében arra törekszik, hogy a Pécsi Tudományegyetemen baritonkürt-tanári képzést indítsanak, ő maga pedig a rockmetál és a hangszere ötvözésén dolgozik.

- hirdetés -

– Igen korán választottál hangszert, de miért éppen a baritonkürtre esett a választásod?

– Születésem óta hiányzik a bal alkarom, a rehabilitációs intézetben pedig, ahova jártunk, kijelentették, „ennek a gyereknek zenét kell tanulnia”. Be is írattak egy zenei óvodába, amikor pedig eljött az idő, hogy hangszert válasszak, az óvodapedagógusom olyat keresett, amit egy kézzel is meg tudok szólaltatni. Így jutottunk el a baritonkürthöz. Sokat köszönhetek volt tanáromnak, Szűcs Csabának, aki megmutatta, hogyan bánjak vele. Kezembe adta a hangszert, amit sikerült elsőre megszólaltatni, holott ez nem egyszerű. Ezért is szoktam azt mondani, nem is én választottam a hangszert, hanem az választott engem.

Csernov Miklós

– Rengeteg kitartásra lehetett szükség, hogy a történeted végül egy sikertörténetté fejlődjön.

– Valóban, és egyedül nem is sikerülhetett volna. A legtöbbet a szüleimnek köszönhetem, akik mindig mellettem álltak, és a nehézségek láttán sem hagyták, hogy abbahagyjam a játékot. Régebben nem voltam például egy túl nagy gyakorló, a szüleim azonban rendszeresen nógattak, és szerencsére kifizetődött az erőfeszítés. De sokat köszönhetek a Pécsi Tudományegyetem docensének, Neumayer Károly karmesternek, a Zeneművészeti Intézet volt igazgatójának, és a tanáromnak, Bazsinka Józsefnek, mert ha ők nincsenek, nem kerülhetek be az egyetemre.

– A La femme 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramjában éppen ezen szeretnél változtatni. Milyen elképzelésekkel vágtál neki a programnak, és miben tud segíteni Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, aki mentorként segíti munkádat ebben a fél évben.

– A fő cél a hangszerem, a baritonkürt, vagy nemzetközi nevén az eufónium minél szélesebb hazai megismertetése, egy eléggé elhanyagolt hangszerről van ugyanis szó. Ezen belül a hangszer oktatásának kérdése is fontos, mivel se középiskolai, se felsőfokú szinten nem oktatják önálló hangszerként. Én magam a Pécsi Tudományegyetemen például tubásként, a tenor tuba testvérhangszerből szerezhettem diplomát, most azért küzdök, hogy a baritonkürtöt önálló hangszerként is lehessen tanulni, és diplomát szerezni az elsajátított ismeretekből. A hangszer népszerűsítése is fontos azonban a számomra, és a cél elérése érdekében a könnyűzene irányába is elmennék. Szeretnék létrehozni ugyanis egy olyan együttest, ami kicsit rockosabb, metálosabb hangvételben játszik, miközben a gitárok helyett mindent rézfúvósokkal, elsősorban baritonkürttel játszanánk el.

„Minden turnéra viszem a futócipőmet”

– Nagyon izgalmasan hangzik, úttörő munka lesz, ha jól sejtem.

– Hasonlók működnek itthon és külföldön, de ilyenek nem. Mostanában ugyanis nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett brass bandek: a 10-12 fős, rézfúvósokból és ütősökből álló együttesek mai slágereket, disco és popszámokat dolgoznak át rézfúvós előadásban, és adják elő élőben a közönség előtt. Egy ilyenben egyébként én is zenéltem régen, a PTE Brass Band alapító tagja voltam, ez inspirálta az ötletemet, ezt szeretném tovább gondolni. Ugyanúgy az élő megjelenés, a koncertezés lenne a banda fő profilja, mégsem a natúr rézfúvós hangzással, hanem kicsit torzítva, metálosabb formában.

– Nyilván vonz téged a rock, a metál, de te mégsem a kedvenceidet, hanem saját szerzeményeket szeretnél előadni. Kik voltak rád a legnagyobb hatással?

– Az egész rock hangzásvilágot az Iron Maidenen keresztül kedveltem meg, és nagy kedvencem a progresszív metál band, a Dream Theather, őket bármikor szívesen hallgatom. De ha beindul ez a rézfúvós metál zenekar, az elejétől kezdve saját szerzeményekkel szeretnék dolgozni. Biztos vagyok abban, hogy ez a nehezebb út, ismert számok átdolgozásával ugyanis könnyen meg lehet nyerni a hallgatóságot.


– Merész húzás, mert nem is ez a hangszer természetes közege.

– A fő közege a fúvós zenekar, annak az egyik gerinchangszerét alkotja, ami egy baritonkürt, tenorkürt nélkül elég nehezen szólal meg. Nem hiába, már egyetemi szinten rengeteg helyre hívtak kisegíteni, különböző koncerteken, hangversenyeken léptem fel, hatalmas ugyanis a hiány.

Az oktatás fő problémája is az, hogy nincs megfelelő utánpótlás.

Olyan lenne, aki szívesen játszik baritonkürtön, de nincs meg az az oktatási környezet, mint egy harsona, vagy trombita esetében, miközben a hivatásos fúvós és katonazenekarokban játszók többsége záros határidőn belül nyugdíjba vonul. Utoljára a tiszthelyettesképző katonai konzervatóriumban oktatták a hangszert, de már ott is csak a harsona mellett. Ez az iskola azonban a ’90-es évek közepén megszűnt, azóta pedig nincsen középiskolai és felsőfokú szinten önálló oktatás.

– Csak nálunk ilyen jelentős ez a probléma, vagy külföldön is küzdenek hasonlóval?

– Angliában és Franciaországban nincs ilyen probléma, ők a húzóországok, az angolszász országokban nagyon nagy hagyománya van a baritonkürtnek, így az Egyesült Államokban is. A környező országokban már felemás a kép. Németországban a népzene elengedhetetlen része a tenorkürt. Viszont a szomszédos országokban hasonló a helyzet, mint nálunk, hiányzik az önálló képzés.

Csernov Miklós forrás: La Femme

– Hogyan fogsz neki a folyamat visszafordításának?

– Most a volt tanárommal, Bazsinka József Liszt-díjas tubaművésszel és a PTE Művészeti Karának vezetésével azon dolgozunk, hogy egyetemi szinten indítsunk pedagógusképzést erre a hangszerre. Ha sikerülne elérni az önálló baritonkürt-tanári szakot, hivatásos tanárokkal már a konzervatóriumokban is indíthatnánk képzéseket. A következő lépcsőfokot pedig már az egyetemi szintű, előadóművészeti képzés elindítása jelentené.

– Hogyan tud ebben téged Lőrinczy György segíteni?

– Hasznos számomra az ő menedzser szemlélete, és hogy az elkészülő terveimet, ötleteimet a kapcsolatai révén a széles nyilvánosság elé tudja tárni. A közös munkánk a La femme programjának mottójával cseng össze, miszerint „Adni, kapni, visszaadni”. Ő adja a kapcsolati tőkét, ezzel pedig beáll egy fontos ügy mögé, annak a részese lehet. Most éppen*- pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmemet, hogy a projektjeimet még előrébb tudjam mozdítani.

Körülbelül 200 éves múltra tekint vissza a baritonkürt története, az igazi repertoárja főleg nyugatabbra, Angliában és Amerikában fejlődött.

Itthon sajnos a szimfonikus zenekarokban, színházi előadásokban kevésbé jelenik meg – fogalmaz Csernov Miklós.

Pedig igazán virtuóz és jó adottságokkal rendelkező hangszerről van szó.

A művész egyébként autodidakta módon tanult  zenét írni, és nemcsak itthon, külföldön is járt már hangszerével, több ausztriai és németországi versenyen is járt már. Ugyan – ahogy ő mesél róla – jelentős sikert ezeken nem ért el, de nagyon hasznos tapasztalatokat szerzett.

– Mindeközben tanítasz

– Igen, két helyen. Kiskunlacházán a Volly István Alapfokú Művészeti Iskolában vagyok fúvós tanár, mellette pedig Dömsödön, a Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézményben is tanítok.

– Mit tapasztalsz, hogyan állnak a hangszeredhez a fiatalok?

– Jelenleg kisebb gyerekekkel foglalkozom, többségük alsó osztályos. Sokukon látom a lelkesedést, ilyenkor azonban még nehéz megmondani, hogy alkalmasak lesznek-e a pályára, azt néhány év múlva lehet majd meghatározni, és esetleg hangszert választani.

Csernov Miklós forrás: La Femme

– A rengeteg eredményed közül mire vagy a legbüszkébb?

– Arra a koncertre, amikor a pécsi Kodály Központban a pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar élén szólót játszhattam: Hidas Frigyes Eufoniada című művét adhattam elő a zenekar kíséretében, ami felejthetetlen élmény marad számomra. Hogy egy ilyen nívójú koncertteremben, ez ilyen nívójú fúvószenekarral állhattam színpadra, csodálatos érzés. A Hidas mű egyébként is a kedvenceim közé tartozik, de nagyon szívesen játszom Carl Höhne Szláv fantáziáját is, de nem szeretem behatárolni magam, és zeneműveket sorolni, mindent nagyon szívesen játszom ugyanis. Ami számít, hogy kamarazenélésről vagy zenekari játékról legyen szó.

Promóció

Mit keres a fizikus a múzeumban?

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X