Hamarosan debütál a Papageno Színpad a Szigeten

VoiSingers forrás: Europa Cantat 2015

Elérkezett az első nap a SZIGET Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpada számára. A programokat böngészve azonnal szembetűnik, hogy valóban a kórusoké lesz a főszerep, hiszen 16-órától rögtön a Vass Lajos Kórus műsorát követhetjük végig, de ezzel még nincs vége a napnak.

A Vasas kórus 1903 óta működik férfikarként, majd 1948-tól vegyeskarként. Fő profiljai a kortárs magyar zene, az a capella irodalom, valamint nagy oratórikus művek előadása. A kórus 1994-ben vette fel volt karnagya, Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző nevét.

Az énekkarban minden korosztály énekel, és folytatja az évtizedes tradíciót. Számos hazai és nemzetközi verseny kiemelkedő díját tudhatja magáénak az együttes, többek között a Hangversenykórus Summa cum laude, Ars Maior, Csokonai Vitéz Mihály-díj, XV. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál 1. díja. A kórus jelenlegi karnagya Bárd Judit és Szűcs Dániel.

A Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon péntektől keddig délutánonként kórusok nyitják a programot, köztük a Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola Soul Air Kamarakórusa, amely a Mindenki című Oscar-díjas rövidfilmmel lett ismert világszerte. Fellép még a Vass Lajos Kórus, a VoiSingers, az Octovoice, valamint a Medo Cantare Leánykar & Klezmer R’s. Ezt követően Kayamar és Göncz Renáta, majd az az Operaház művészei hallhatók.

Az esti programban pénteken és kedden az International Young Soloists’ Orchestra (IYSO) Madaras Gergely karmesterrel, szombaton Jorge Luis Pacheco kubai zongorista, vasárnap a Fugato Orchestra, hétfőn Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint lép fel.

Mind az öt napon fellép a brit NonClassical csapata más és más felállásban – klasszikus hangszerek és DJ-k, régi és új zenék különleges együtthangzásait hallhatja a közönség.

Éjszaka a dzsessz kap főszerepet a programban, a színpadon először a JazzyBit formáció lép fel, később pedig a Pankastic!, a The Coquette Jazz Band, a Várallyay Petra Trió és a Four Bones Quartet is várja a közönséget.

Temesvári jazz a SZIGET – Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpadán