Zavaros Eszter énekművész is rajthoz áll szeptember 10-én a Papageno Varázsfutoda Kupáért. A verseny és a sport kapcsán arról is beszélgettünk, hogy milyen mértékben határozhatja meg, segítheti egy előadóművész karrierjét, színpadi megjelenését, ha odafigyel a külsejére.

- hirdetés -

– A sport és a futás nem volt mindig része az életednek, hiszen csak később határoztad el magad. Mi történt?

– Nem arról van szó, hogy beleszerettem volna a futásba, vagy egyfajta divat miatt kezdtem volna el, hanem ki akartam próbálni, milyen változásokon megy keresztül a testem, ha komolyan és rendszeresen sportolni kezdek, mellette pedig az ennek megfelelő diéta mentén étkezem. Úgy döntöttem, hogy egy olyan edzésformát választok, ami kivétel nélkül minden izmomat egyenletesen terheli és fejleszti. Most már több éve annak, hogy megjelent az életemben a futás, de be kell vallanom, hogy nem szerettem meg és a mai napig nehezemre esik elindulni. Eszközként tekintek a sportra bizonyos célok elérése érdekében, de az is igaz, hogy szeretnék „megtanulni” helyesen futni.

Zavaros Eszter

– Milyen rendszerességgel tudtad beépíteni a sportot az életedbe? Versenyekre is jársz?

– Azt mondhatom, hogy viszonylagos rendszerességgel, hiszen az utóbbi időben például heti 2-3 nap edzést is tartottam, de van, amikor az elfoglaltságaim nem engednek meg ennyit. Sokszor futok a Margit-szigeten, de edzőteremben is rendszeresen. Szeretem a versenyeket, mert ez egyfajta visszajelzés saját magamnak, amire szükségem van. A verseny extra motivációt ad, és egy olyan szituációt teremt, amin belül újabb, kisebb célokat tűzhetek ki. Szeretek küzdeni magammal, másokkal és megmérettetni, ez egy olyan lelkiállapotot eredményez, ami engem csak előre visz.

– Párhuzamba lehet hozni ugyanezt az érzést a színpadi jelenléttel?

– Nagyon érdekes, mert amennyire egy sportág kapcsán fontosnak tartom a versenyszellemet, az énekművészetnél és az énekversenyeknél ezt nem feltétlenül tarom jótékonynak. Mindig is egy megmagyarázhatatlanul természetes közegnek éreztem a színpadot és azt hiszem, hogy a zenés színház műfajában ez az, ami elsődleges. Egy énekverseny során sokkal inkább a technikai készségek kerülnek előtérbe, nem pedig az énekes közvetítő szerepe. Én sokkal fontosabbnak tartom a kommunikációt és a belső érzések kivetülését. Ezek már mind szubjektív tényezők, és bár egyértelműen meg lehet mondani egy mezőnyben, hogy kik a legjobb énekesek, de a végén elkerülhetetlen, hogy az emberi tényezők döntsenek.

– Mennyire elengedhetetlen egy színész, énekes számára, hogy állóképességét rendszeres testmozgással fejlessze?

– Azt szoktam mondani, hogy ahogy karban tartjuk a használati tárgyainkat, hogy minél hosszabb ideig megőrizzék állagukat, úgy a testünkre is hasonló figyelmet kell fordítanunk. Jelenleg a Cigánybáróban játszom az egyik főszerepet. A karakterem szinte egész végig a színpadon van, az ilyen megpróbáltatásoknál nagyon fontos, hogy az ember jó kondícióban legyen. Nem beszélve arról, hogy manapság már nem tehetjük meg, hogy ne legyen számunkra fontos a külső, és ne ragyogjunk a színpadon.

Zavaros Eszter

– Mire gondolsz pontosan?

– Főleg egyelőre külföldön jellemző, de úgy érzem, hogy hamarosan hazánkba is begyűrűzik majd az a trend, hogy a mai felgyorsult világban, ahol a vizuális élmények ellentmondást nem tűrően veszik át a hatalmat, a színpadon is alapkövetelmény, hogy egyszerűen fogalmazva: gyönyörűnek kell lenni. Ez egy olyan jelenség, amivel egyrészt fel kell vennünk a versenyt, másrészt viszont ki kell tudnunk használni az előnyeit. A hollywoodi film nem véletlenül játszik egy olyan moziélményre, ami gyönyörű embereket állít a középpontba, és akkor még nem beszéltünk a hangzásvilágról és az egyéb kiegészítőkről. Ha a néző ezek után bemegy a színházba, vagy az operába teljesen jogosan várja ugyanazt vizuális hatást, és az sem fér bele, hogy egy-egy darab látványvilága ne korreláljon a mű kontextusával.

– Úgy értsem, hogy például Verdi Traviatájában a törékeny és a betegségtől elgyengült Violettát ne alakítsa egy ellenkező testi adottságokkal rendelkező énekesnő?

– Beszélhetünk akár Violettáról is igen, de Carmenról is. Ezeknél a karaktereknél kifejezetten fontos a nőiség és szépség jelenléte. A jeleneteknek hihetőeknek kell lenniük, hiszen nézőként nem különítjük el az egyes tényezőket, és nem elégedhetünk meg azzal, hogy adott esetben a hangi adottság kompenzálja a vizualitás hiányát. Befogadóként el kell hitetnie velem az előadónak, hogy a főhős tényleg beleszeret a választottjába. A tökéletes énektudás nem elég ahhoz, hogy a közönség olyan előadást kapjon, amivel közel érezheti magát a valósághoz és át tudja élni a szituációkat.

– A vizualitás elsődlegességét hangsúlyozod, de mi a helyzet fordított esetben, amikor a látvány próbál kompenzálni a hangi adottságokon?

– Ennek fennáll a veszélye, de semmiképpen sem megengedhető. Természetes, hogy a tökéletes énektudást kell alapul venni mondjuk egy opera esetében és miden más csak utána következhet, viszont azt gondolom, hogy szükség van a pluszokra, az érvényesüléshez biztosan. Vannak olyan énekesek, aki mögött már olyan megkérdőjelezhetetlen karrier van, hogy bizonyos dolgokat nem kell megtenniük, de akik csak most állnak a pályájuk elején fontos, hogy minden részletre figyeljenek, a saját és karrierjük érdekében is. Tapasztalatból tudom, hogy egy ügynökség minden apró részletet figyelembe vesz majd, hiszen neki a közönség szemszögéből kell döntenie a siker érdekében.

– Milyen feladatok állnak előtted a közeljövőben?

– Az Operaház társulatával lépek majd fel a SZIGET – Papageno Klasszikus, Opera és Jazz színpadán Aczél András vezetésével. Ahogy tavaly, most is tematikus programmal készülünk és természetesen reflektálunk majd az Operaház következő évadának műsorára is. Szeptembertől folytatom a Cigánybáró-előadásokat, de főként az Erkel Színházban lesznek majd fellépéseim, hiszen újra elővesszük Puccini Triptichonját, illetve a Halász Péter vezette Figaro 2.0-ban is lesznek feladataim.